Manuel Pellegrini vezetőedző szerint Sergio Ramos még nem áll készen arra, hogy játsszon az Espanyol elleni, szombati spanyol bajnokin. A hátvéd még júniusban szenvedett bokasérülést, és a szakvezető úgy véli, még legalább egy hétre szüksége van ahhoz, hogy újra csatasorba állhasson. |
Jorge Valdano erről az RNE spanyol rádiónak beszélt, ahol elmondta, hogy egykor Zinedine Zidane is hasonló időszakon ment át, amikor Madridba igazolt. A sportigazgató szerint Ronaldónak időre van szüksége a beilleszkedéshez.
„Tetszett Ronaldo játéka az első meccsünkön a bajnokságban: rúgott egy tizenegyest, és számos jó megmozdulása volt. Valószínűleg szorong egy kicsit, mivel a legjobb akar lenni. De még várni kell néhány találkozót, hogy megmutathassa, ki is ő valójában. Zidane-nal is ugyanez volt a helyzet korábban."
Valdano a Real Madridtól nyáron távozó játékosok helyzetére is kitért. A vezető szerint nem meglepő, hogy csalódottak azok a futballisták, akik továbbállni kényszerültek a „királyi gárdától".
„Természetes, hogy Sneijder, Robben és a többi játékos, akinek el kellett hagynia a Real Madridot, csalódott, hiszen ez bizonyos értelemben visszalépést jelent a karrierjükben."
Valdano azt is elárulta, a Real Madrid valóban alkalmazni fogja a korábbi játékvezetőt, Megía Dávilát, aki tanácsadói szerepkört tölt majd be a klubnál.