Robben apja akarta a Bayern Münchent

Vágólapra másolva!
2009.09.01. 20:46
Címkék
Jorge Valdano, a Real Madrid igazgatója elárulta, Arjen Robben édesapja - aki egyben a holland játékos ügynöke -, Hans Robben kérte a spanyol klub vezetőségét, hogy adja el a futballistát. A „királyiak" vezető embere hozzátette, a Bayern Münchenbe igazoló játékos és Wesley Sneijder távozásával lett helye Rafael van der Vaartnak a csapatban.
Van der Vaartnak (balra) Robben távozására is szüksége volt, hogy maradhasson a Realnál (Fotó: Action Images - archív)
Van der Vaartnak (balra) Robben távozására is szüksége volt, hogy maradhasson a Realnál (Fotó: Action Images - archív)

Mint ismert, Arjen Robben az átigazolási időszak végén a Bayernbe igazolt a Real Madridtól, sőt már két gólt is szerzett új együttesében. A holland középpályás Münchenbe utazása előtt úgy nyilatkozott, hogy eredetileg maradni szeretett volna Spanyolországban.

Jorge Valdano, a „királyi gárda" igazgatója azonban úgy nyilatkozott, hogy éppen Robben ügynöke, aki egyben édesapja, Hans Robben kérte a klub vezetőit, hogy engedjék el a középpályást.

„A nyár elején azt mondtuk Robbennek, hogy Cristiano Ronaldo érkezése miatt jobb, ha távozik a klubtól, de Manuel Pellegrini az alapozás elkezdése után a megtartására szavazott. A játékos azonban általában nem kapott lehetőséget a kezdőcsapatban, annak ellenére, hogy voltak nagyszerű megmozdulásai. Robben édesapja aggódni kezdett, és arra kérte a klubot, hogy fogadjon el ajánlatokat fiáért" - mondta Valdano az Onda Cero rádió műsorában.

Valdano azt is elárulta, hogy a csapat másik holland játékosa, Rafael van der Vaartnak azért lehet helye a Realban, mert két honfitársa, Robben és Wesley Sneijder elhagyta a klubot.

„Úgy gondolom, Sneijder és Robben távozásával Van der Vaartnak helye lesz a keretben. Igaz, hogy a nyár folyamán sokáig el akartuk adni, de a piac néha a tervek módosítására kényszeríti az embert" - jelentette ki az igazgató.

Valdano azt is elárulta, Sneijdert nem volt könnyű meggyőzni arról, hogy jó helye lesz Olaszországban az Internél, de végül elfogadta, hogy egy nagy csapathoz kerül, és így jobban jár, mintha a Real kispadját koptatná.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
4 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
4 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
4 órája

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
4 órája

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
5 órája

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
5 órája

Az NB III-ban 5–0-ra nyert a Fradi az MTK ellen, Tischler-gól Dorogon

Labdarúgó NB II
6 órája
Ezek is érdekelhetik