A Barcelona megjutalmazná a sztárjait

Vágólapra másolva!
2009.09.03. 10:17
Címkék
A Barcelona új, 2016-ig szóló megállapodást kínál két ászának, Lionel Messinek és Andrés Iniestának. A katalán klubnál szeretnék elérni, hogy az argentin középpályás legyen a csapat legjobban fizetett játékosa, ezért évi nettó 10 millió eurós fizetést ajánlanak neki, amellyel megelőzné a 9.5 milliót kereső Zlatan Ibrahimovicot.
Messi (középen) a Barcelona legjobban fizetett játékosa lehet (Fotó: Reuters)
Messi (középen) a Barcelona legjobban fizetett játékosa lehet (Fotó: Reuters)

A Barcelona vezetői szeretnék megjutalmazni a sztárjaikat, valamint bebiztosítani, hogy Lionel Messi és Andrés Iniesta belátható időn belül nem hagyja el a csapatot. A katalán együttes ezért spanyol lapértesülések szerint új szerződést kínál a két klasszisnak, akik 2016-ig kötelezhetik el magukat.

Mint ismert, a Barca nyári szerzeménye, Zlatan Ibrahimovic évi 9.5 millió eurós nettó fizetésével a klub legjobban kereső játékosa lett, ám Txiki Begiristain sportigazgató most olyan megállapodást terjesztett elő Jorge Messinek, az argentin játékos édesapjának (aki egyben az ügynöke is), amellyel évi 10 millió eurót tehet majd zsebre a 2009-es Aranylabda legfőbb várományosa.

A katalán Sport értesülései szerint a klub emellett megemelné Messi árát, így a dél-amerikait az új megállapodás értelmében csak 250 millió euróért lehetne kivásárolni a szerződéséből.

A Barcelona tehát szeretné akár pályafutása végéig megtartani az argentint, de annyi biztos, hogy ha a futballista aláírja az új kontraktust, akkor az 29 éves koráig lesz érvényes.

A gránátvörös-kékek Andrés megpróbálják végleg magukhoz kötni Iniestát is, aki 32 esztendős lenne a 2016-ig szóló megállapodás lejártakor, valamint a spanyol középpályás kivásárlási ára is megnőne, mintegy 200 millió euró körüli összegre.

Legfrissebb hírek

Ukrán védőt igazolt a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
5 perce

Az uruguayi aranycsapat esze – száz éve született Juan Alberto Schiaffino

Népsport
16 perce

A pofára eső norvég és a piszkálás, pöckölés, tuszkolás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
30 perce

Nagy Krisztián távozik a magyar bajnok BJA jégkorongcsapatától

Jégkorong
38 perce

Heti légiósprogram: rajtol a német másodosztály

Légiósok
53 perce

Lévai Zoltán: Kő-papír-ollózhattunk volna Leventével a 77 kilóért

Birkózás
1 órája

HÁROM IKONIKUS MÁRKA – EGY KÜLÖNLEGES ÉLMÉNY: A FORMA–1 VILÁGA BUDAPEST BELVÁROSÁBA KÖLTÖZIK

F1
1 órája

Bognár György: Végül is hat gólban benne voltunk, háromban hátul, háromban elöl, úgyhogy nem panaszkodhatok

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik