Rijkaard gólratörőbb játékot vár csapatától

Vágólapra másolva!
2007.02.19. 12:08
Egygólos vereséget szenvedett a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában a címvédő Barcelona a Valencia vendégeként. Frank Rijkaard, a katalánok edzője a vereség után az ellenfelet dicsérte, miközben csapatából hiányolta a kapura veszélyesebb, gólra törőbb támadójátékot és persze a gólt.
Villával (balra) meggyűlt a baja Puyoléknak
Reuters
Villával (balra) meggyűlt a baja Puyoléknak
Villával (balra) meggyűlt a baja Puyoléknak
Reuters
Villával (balra) meggyűlt a baja Puyoléknak

Szavazás

Melyik csapat nyeri a spanyol labdarúgó-bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
„Az elképzeléseinknek megfelelően alakult az első félidő - mondta a holland szakember -, egyértelműen jobbak voltunk mezőnyben, amit a labdabirtokolási arány is bizonyít, de igazi gólhelyzetig ennek ellenére nem jutottunk. A házigazdák a második félidő elején fantasztikus negyed órát produkáltak, ez döntött.”

A Barcelona annak ellenére nem adta fel sok rövidpasszra épülő játékát, hogy tudták, ellenfelük, a Valencia a bajnokság egyik legjobb kontraspecialistája. A támadásokkal oly’ gyakran fellépő védekező emberek helyén, ha nem elég gyors és rendezett a visszaállás, pillanatok alatt helyzetbe tudnak kerülni.

„Ezúttal sem tértünk el a szokott játékunktól, csak kapura nem voltunk elég veszélyesek. A Valencia hozzánk hasonlóan mindig is egy győzelemi taktikával pályára lépő csapat volt, ennek volt köszönhető a mérkőzés magas színvonala. Ők viszont jól tudtak kijönni ebből, sajnos a mi kárunkra.”

Nacionalista érzelme és nyilatkozatai miatt a valenciai közönség célpontja a Barca hátvédje, Oleguer lett, akit néha mintha zavart is volna ez a kellemetlen közjáték, Rijkaard azonban ettől függetlenül elégedett volt a játékos teljesítményével.

Hiába Rijkaard edzői utasítása, Deco kiállíttatta magát
Reuters
Hiába Rijkaard edzői utasítása, Deco kiállíttatta magát

„A fütyüléssel nem foglalkoznék, az egy politikai ügy, a futballhoz semmi köze. Annak már jóval inkább, hogy Oleguer volt csapatom egyetlen játékosa, aki egy pillanatra sem veszítette el a koncentrációját, példát mutatva csapattársainak, milyen mentalitással kell végig játszani egy ilyen hőfokú rangadót.”

A Barcelona legutóbb tavaly november 19-én, a 11. fordulóban nyert idegenben, akkor Mallorcán tudtak győzni, méghozzá 4-1-re. Azóta hatszor vendégeskedtek a katalánok, kétszer kikaptak, négy döntetlent játszottak. Ezeken a mérkőzéseken öt gólt lőttek - egynél többet nem tudtak egyik összecsapáson sem összehozni -, miközben nyolcat kaptak.

„Valenciában bármelyik csapat bármikor kikaphat, miként a Bernabeuban is. Azt hiszem, ez nem is szorul részletesebb magyarázatra, még részünkről sem.”

Zárta rövidre mondandóját Rijkaard a Liverpool elleni szerdai hazai BL-nyolcaddöntő előtt.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik