Utánpótlássport
2017.06.18. 09:01

Foci: a Budapest Honvéd az utánpótlás-bajnokságok összetett legjobbja

A mögöttünk hagyott bajnoki évben először voltak érvényben a Magyar Labdarúgó Szövetség által kidolgozott változtatások, amelyek radikálisan módosították három – az U16-os, az U17-es és az U19-es – utánpótlás-bajnokság versenyrendszerét. A sorozatok zárását követően utánajártunk, milyen változásokat hozott az új szisztéma, járt-e kézzel fogható eredményekkel a módosítás.
Utánpótlássport
2017.06.17. 21:14

Strandkézilabda: mindkét magyar U17-es válogatott Eb-elődöntős

Folytatódott a horvátországi U17-es strandkézilabda Európa-bajnokság, és nem is akárhogyan: mind a fiú-, mind a leányválogatottunk bejutott az elődöntőbe!
Utánpótlássport
2017.06.17. 19:09

Röplabda: csupa új győztest avattak a korosztályos bajnokságokban

Sem a fiúk, sem a lányok mezőnyében nem akadt olyan röplabdacsapat, amely meg tudta volna védeni a korosztályos bajnoki címét. A fiúk között három, a lányok mezőnyében két klubhoz kerültek az aranyérmek, egy-egy csapat pedig mind a négy korosztályban dobogóra állhatott.
Utánpótlássport
2017.06.17. 15:38

Kajak: Kőbán Rita edzi az EYOF egyik esélyesét, Szellák Szabinát

Hokizott, tornázott, majd kajakra váltott a most 14 éves kajakos, Szellák Szabina, aki nemrégiben meglehetősen váratlanul nyerte meg az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál Szegeden rendezett válogatóját, így rajthoz állhat a győri eseményen. Edzője, az olimpiai bajnok Kőbán Rita dicséri a tanítványt, s azon dolgozik a páros, hogy az MTK Budapest fiatalja még a mesternél is eredményesebb legyen.
Utánpótlássport
2017.06.17. 12:14

Darts, U18-as Eb: Czipó Vivien megszerezte a harmadik aranyát

Harmadik Európa-bajnoki címét is megszerezte Czipó Vivien az olaszországi soft-Eb juniorversenyén. A korábban szintén kontinensbajnok dartsozó, Neumajer Kitti a tizenharmadik helyen végzett, míg a fiúk mezőnyében Nagy Márk ötödik, Varga Viktor kilencedik lett.
Utánpótlássport
2017.06.17. 10:32

Kézi: a 17 éves balátlövő, Kácsor Gréta már a Vác felnőttcsapatában játszik

Három éve csenevész, szerény kislányként érkezett az Ipress Center–Vác juniorcsapatába, ma már a felnőttek közt bontogathatja szárnyait. Bemutatjuk a tizenhét éves Kácsor Grétát.
Utánpótlássport
2017.06.17. 09:06

Tenisz: Csurgó Virág 17 év után, a legjobb partnerrel, újra a pályán

Hogy lánya, Nagy Adrienn nevezhessen a párosversenyre, Csurgó Virág 17 év szünet után ütőt ragadott, és profi teniszversenyen lépett pályára. A világranglista 160. helyéig jutott sportolót alaposan meglepte, hogy nemcsak játékokat, hanem meccset is nyert a 16 éves Adrival: a kettősnek a negyeddöntő jelentette a végállomást.
Utánpótlássport
2017.06.16. 20:22

Strandkézi: két győzelem, egy vereség, a többit elmosta az eső az U17-es Eb rajtján

Az időjárás keresztülhúzta az U17-es strandkézilabda Európa-bajnokság programját, a nap második felét, így két magyar érintettségű mérkőzést is szombatra halasztottak. A lányok két sikerrel, a fiúk egy vereséggel várják a folytatást.
Utánpótlássport
2017.06.16. 17:54

Sakk: körültekintően készítik fel a tízéves Gaál Zsókát a brazíliai vébére

A tízéves Gaál Zsóka mindkét versenyszámban a legjobb hat között végzett az először megrendezett korcsoportos rapid- és villámsakk-világbajnokságon. A Mol Új Európa Alapítvány által támogatott sportoló már a hagyományos utánpótlás-vébére készül, ahol a tíz közé jutás a célja.
Utánpótlássport
2017.06.16. 17:45

Kosár: Aho Nina újra itthon – és az Eb-re készülő U20-as válogatottban

Aho Nina a tavaly nyári kényszerpihenő után újra helyet kapott az U20-as kosárlabda-válogatott keretében. Az Amerikából hazatért irányítónak merész tervei vannak az A divíziós Európa-bajnokságon.
Utánpótlássport
2017.06.16. 16:53

Túraautó: hétvégi sztárparádé a Hungaroringen; eljön Mick Schumacher is

Magyar dömping lesz az első alkalommal hazánkba látogató TCR International Seriesben a Hungaroringen. A német túraautó-bajnokság betétfutamaként Mogyoródra érkező sorozatban kilenc magyar versenyző áll rajthoz, köztük az állandó résztvevő Tassi Attilával (18) és Ficza Ferenccel (21). Mintegy zászlóvívőként saját csapatának színeiben Michelisz Norbert is elindul, továbbá itt lesz a jövő Forma–1-es reménységeit felvonultató Forma–3-as Európa-bajnoki mezőny is, benne Michael Schumacher fiával, Mickkel, valamint IV. Károly dédunokájával, Habsburg Ferdinánddal.
Utánpótlássport
2017.06.16. 14:57

Birkózás: argentin (!) duplázás a pánamerikai juniorbajnokságon

Akárhogy nézzük: igazi szenzáció, hogy Agustin Alejandro Destribats a kötött- és a szabadfogás 60 kg-os súlycsoportjában is aranyérmet szerzett Argentínának a pánamerikai juniorbajnokságon, Limában. A legtöbb érmet (17) természetesen az Egyesült Államok fiatal birkózói nyerték.
Utánpótlássport
2017.06.16. 12:02

Cselgáncs: a magyar ifjúságiak három világversenyen szerepelnek a nyáron

Az ifjúsági korosztály legjobb cselgáncsozóira három világverseny vár a nyáron. A válogatott tagjainak többsége triplázik: tatamira lép az Európa- és a világbajnokságon, valamint az EYOF-on is.
Utánpótlássport
2017.06.16. 09:04

Vívás: erőn felüli sikereket ér el a kunszentmiklósi Szabó-műhely

Taroltak a vidéki műhelyek a vívóutánpótlás fiatalabbjainak országos bajnokságain, s közülük is kiemelkedtek a kunszentmiklósiak, akik a fiúk mezőnyében újonc csapatban és serdülő egyéniben is győzni tudtak. A siker titkáról a korábban a Budapesti Honvédban vívó vezetőedzővel, Szabó Istvánnal beszélgettünk.
Utánpótlássport
2017.06.15. 19:36

Labdarúgás: egy csoportban a rendező, a címvédő és a kétszeres bajnok az U21-es Eb-n

Az angolok és a svédek mérkőzésével kezdődik pénteken Lengyelországban az U21-es labdarúgó Európa-bajnokság. A magyar válogatott nem jutott el az eseményre, amelyen már a csoportkörben is komoly izgalmak várhatóak, mivel a rendező, a címvédő és a kétszeres bajnok ugyanabba a négyesbe került.
Utánpótlássport
2017.06.15. 16:08

Súlyemelés: egyszemélyes válogatott a junior-világbajnokságon

Pénteken kezdődik Tokióban a junior súlyemelő-világbajnokság. Az év korosztályos fő eseményén egyetlen magyar versenyző áll porondra: ő a plusz 90 kilósok mezőnyében induló Gyűrűs Barbara.

885

/

914