
Utánpótlássport
2017.08.07. 16:33
Labdarúgás: az NB I negyedik fordulójában játszott a legkevesebb fiatal
A labdarúgó NB I negyedik fordulóját követően vegyes érzelmek kavaroghatnak bennünk a fiatalszabályba tartozó játékosok szerepeltetése kapcsán. Ugyan a múlt heti adatokhoz képest ismét jelentősen visszaestek a játékpercek, Haris Attila gólja, illetve Herjeczki Kristóf teljesítménye örömteli.

Utánpótlássport
2017.08.07. 13:01
Tenisz: Piros Zsombor az év végéig a top ötszázba kerülne a felnőtt-világranglistán
Az Australian Open idei juniorversenyének győztese, a 17 éves Piros Zsombor a svájci Klostersben néhány napja nyert Európa-bajnoki címével maga mögött hagyta a korosztályos versenyeket, és mostantól kizárólag a felnőtt megméretésekre összpontosít. Azért még – mintegy levezetésként– beugrott az U18-asok budapesti csapat Eb-selejtezőjére, egyéni viadalon azonban mostantól kizárólag a nagyok között láthatjuk hazánk első fiú junior Európa-bajnokát.

Utánpótlássport
2017.08.07. 09:29
Kajak-kenu: a KSI SE remeklésének nyomában
A KSI SE kajak-kenu szakosztálya története egyik legeredményesebb ifjúsági és U23-as világbajnokságán van túl. A sikerek titkáról és a műhelyben zajló nevelőmunkáról Oláh Tamás szakosztályvezető beszél.

Utánpótlássport
2017.08.07. 01:24
Birkózó-juniorvébé: hát, ez nekünk most ennyi volt!...
Érem nélkül, legjobb eredményként két 10. hellyel fejezte be a tamperei junior-világbajnokságot a magyar csapat. A kötöttfogást Irán uralta, a versenyzői a három arany mellé egy-egy ezüstöt és bronzot is nyertek. A fogásnem további öt bajnoki címén testvériesen megosztoztak az amerikaiak, a grúzok, az oroszok, a törökök és az ukránok.

Utánpótlássport
2017.08.06. 22:14
Triatlon: az U23-as Eb megrendezéséért és az eredményekért is jelest érdemel a sportág
Véget ért a kétnapos U23-as triatlon Európa-bajnokság a Velencei-tónál. Ugyan a szombati három magyar éremhez nem sikerült újabbat hozzátennie az ötödik helyen végzett mix váltónknak, az egyéni eredményekért és a hazai rendezésért jeles került a sportág bizonyítványába.

Utánpótlássport
2017.08.06. 21:31
Kosár, leány U18-as Eb: a második mérkőzését is megnyerte Sopronban a csapatunk
Második csoportmérkőzését is megnyerte az U18-as leányválogatott a Sopronban zajló A divíziós kosárlabda Európa-bajnokságon, méghozzá nem is akárhogyan. Balogh Judit együttese 32 ponttal ütötte ki a letteket, azzal karnyújtásnyi távolságra került a csoportgyőzelemtől.

Utánpótlássport
2017.08.06. 20:56
Vízilabda, U20-as vb: 7–2 az olaszok ellen, a csapat a csoportelsőség kapujában
Második mérkőzését is megnyerte a férfi-juniorválgoatott az belgrádi U20-as vízilabda-világbajnokságon. Horkai György együttese ezúttal az olaszok korosztályos csapatát győzte le 7-2-re, ami jó eséllyel a csoportelsőséget jelenti a mieinknek.

Utánpótlássport
2017.08.06. 19:46
Nyílt vízi úszás: a magyar válogatott nyerte a junior Eb pontversenyét
A magyar válogatott nyerte a pontversenyt a Marseille-ben vasárnap befejeződött junior nyílt vízi Európa-bajnokságon. Ehhez persze arra is szükség volt, hogy a zárónapon együttesünk két újabb érmet szerezzen, a mix csapatok versengésében az U16-os a második, az U18-as pedig a harmadik helyen végzett. Összességében két arany, két ezüst és három bronz a korosztályos kontinensviadal termése.

Utánpótlássport
2017.08.06. 17:09
Kosár, leány U16-os Eb: az olaszokat is legyőzte, és csoportelső lett a csapatunk
Nagyszerű hajrával az utolsó csoportmérkőzését is megnyerte a magyar U16-os leányválogatott a Bourges-ban zajló A divíziós kosárlabda Európa-bajnokságon. Az olaszok elleni hatpontos siker csoportelsőséget ért.

Utánpótlássport
2017.08.06. 14:05
Úszás: Cseh László szerint segíteni kell a fiatalokat a népszerűségük feldolgozásában
A budapesti vizes világbajnokság előtt vajon hányan ismerték a 17 esztendősen 100 m pillangón vb-ezüstérmes Milák Kristóf nevét? Úszóberkekben bizonyára sokan, de azon kívül nagyon kevesen. És a vele egyidős Németh Nándorét, aki a 4x100 m-es gyorsváltó tagjaként lett harmadik? Ugyanannyian. Persze, a szakembereknek soha nem egészen váratlanok a berobbanások, a nagyközönség figyelmét viszont, ha kis időre is, csak a két fiúéhoz hasonló, szenzációs produkciók képesek az utánpótlás helyzetére irányítani. Ez történt most is.

Utánpótlássport
2017.08.06. 10:28
Kézi: hétfőtől Cell-kupa hatnapos fesztivál, 23 ország 147 csapatával
Az idén huszonegyedik alkalommal rendezik meg Veszprémben és négy közeli városban, összesen tíz sportcsarnokban a hagyományos Cell-Cup kézilabda-fesztivált. Az eseményre huszonhárom ország 147 csapata adta le a nevezését.

Utánpótlássport
2017.08.06. 00:58
Triatlon, U23-as Eb: Bicsák Bence aranyérmet nyert a magyar rendezésű viadalon
A nagy meleg sem szabott gátat a magyar sikereknek a Velencei-tónál rendezett U23-as triatlon Európa-bajnokság első napján. A férfiaknál Bicsák Bence kontinensbajnok, míg Dévay Márk harmadik lett, de Bragmayer Zsanett ezüstérme is kiemelkedő eredmény.

Utánpótlássport
2017.08.06. 00:26
Birkózás, junior-vb: a kötöttfogás első napja is magyar érem nélkül ért véget
A kötöttfogásúak is megkezdték küzdelmüket a tamperei TESC-csarnok négy szőnyegén a junior-világbajnokságon. A három magyar együttvéve három-három megnyert, illetve elvesztett meccset tud felmutatni, éremközelbe egyikük sem került. Most a legnagyobb veszély – nekünk is – az, hogy a korosztályban a világ elszaladni látszik a kötöttfogásban is Európa mellett. Irán két, az Egyesült Államok egy aranyérmével szemben, kontinensünk képviseletében az ukránok nyertek egyet.

Utánpótlássport
2017.08.05. 23:13
Vízilabda, U20-as vb: a dél-afrikaiak elleni 26–2-es rajt bemelegítésnek megfelelt
A magyar juniorválogatott 26-2-re győzött a dél-afrikaiak ellen a belgrádi vízilabda-világbajnokság első játéknapján. Horkai György együttese az edzésnek beillő mérkőzéssel melegített az olaszok elleni csatára.

Utánpótlássport
2017.08.05. 21:23
Kosár, leány U18-as Eb: magabiztos győzelemmel rajtolt Sopronban a csapatunk
A magyar U18-as leányválogatott már az első félidőben eldöntötte a törökök elleni mérkőzés sorsát a Sopronban zajló, A divíziós kosárlabda Európa-bajnokság első napján. A másodikon a szintén győzelemmel rajtolt lettek következnek.

Utánpótlássport
2017.08.05. 20:28
Kosár, leány U16-os Eb: 29 pontos győzelem a szerbek ellen, irány a csoportelsőség
A magyar U16-os leányválogatott a második csoportmérkőzésén is magabiztosan győzött a Bourges-ban zajló A divíziós kosárlabda Európa-bajnokságon. A szerbek elleni huszonkilenc pontos sikert követően vasárnap az olaszok ellen a csoportelsőség lesz a tét.
868
/
913