Kézi: a női juniorválogatott legyőzte a Vasast

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.14. 20:22
Címkék
A Békéscsabától kikapott, a Vasas együttesét legyőzte a női junior kézilabda-válogatott a hét eleje „NB I-es” felkészülési mérkőzésein. A fiatalok élvonalbeli mérlege így továbbra is roppant pozitív, öt mérkőzésből négyet nyertek meg a mostani évadban.

B. V. – utanpotlassport.huDecember után újra pályára lépett a női juniorválogatott, folytatódott az NB I-es együttesek ellen vívott felkészülési találkozók sora. Korábban a Kecskemét, az MTK és az Alba Fehérvár csapatát is felülmúlták a fiatalok, ezúttal a Békéscsaba és a Vasas együttese volt az ellenfél.B. V. – utanpotlassport.huDecember után újra pályára lépett a női juniorválogatott, folytatódott az NB I-es együttesek ellen vívott felkészülési találkozók sora. Korábban a Kecskemét, az MTK és az Alba Fehérvár csapatát is felülmúlták a fiatalok, ezúttal a Békéscsaba és a Vasas együttese volt az ellenfél.

Ismét helyt állt a juniorválogatott az NB I-es csapatok ellen Forrás: MKSZ
Ismét helyt állt a juniorválogatott az NB I-es csapatok ellen Forrás: MKSZ

Ismét helytállt a juniorválogatott az NB I-es csapatok ellen  •  Forrás: MKSZ

A két mérkőzést egy nap pihenővel, hétfőn és szerdán rendezték, nem véletlenül. A csapat szövetségi edzője, Hajdu János elmondta: a lebonyolítással modellezni szeretnék a nyári juniorvébét, amelyen hasonló ritmusban játszik majd az együttes.

Az első mérkőzésen a hazai első osztály sereghajtója nagyon bekezdett Balatonbogláron, a békéscsabaiak a szünetben ötgólos előnyben voltak. Ezt követően remekül küzdött a válogatott az élvonalban mind jobb formába lendülő együttessel szemben, így a végére csak minimális vereséget szenvedett, 30–29-re nyertek a vendégek. Külön kiemelhető Hornyák Bernadett, aki hétszer talált a csabaiak kapujába.

A szerdai meccs már lényegesen jobban sikerült, hiszen a juniorcsapat szinte rajt-cél győzelmet aratott a Vasas ellen. Az első félidei ötgólos előny után magabiztos, négygólos sikert nyugtázhatott Hajdu János együttese a hazai bajnokság tizenharmadik helyezett csapata ellen. A válogatott legeredményesebb játékosa Román Dorina volt, de meg kell említeni a piros-kékek színeiben játszó, 17 éves Kuczora Csengét, aki ugyanannyi gólt szerzett.

Összességében tehát pozitív két napot tudhatnak maguk mögött a juniorok, hiszen öt „NB I-es” mérkőzésükből négyet megnyertek a mostani évadban. Ráadásul ezúttal több kulcsjátékosát is nélkülözte a nyári hazai rendezésű világbajnokságra készülő együttes, de ennek ellenére is remekül helyt tudott állni.

A NŐI JUNIORVÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEI
Női juniorválogatott–Békéscsaba 29–30 (12–17)
A válogatott legjobb góllövői:
Hornyák B. 7, Lakatos 6, Tóvizi 5
Női juniorválogatott–Vasas 30–26 (17–12)
A válogatott legjobb góllövői:
Román 7, Kuti 6, Simon A. 5

További korosztályos hírek KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: első fordulós meccsek a Roland Garroson

Minden más foci
1 órája

Robbie Keane: Európában más kell…; Szoboszlai kezében a Premier League serlege

E-újság
1 órája

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
1 órája

Egyetlen gól döntött: az Egyesült Államok nyerte meg a férfi jégkorong-vb-t

Jégkorong
2 órája

Femke Bol versenycsúccsal nyitott Rabatban

Atlétika
2 órája

A ráadás tizedik percében egyenlített Gyökeres, hosszabbításban Portugál Kupa-győztes a Sporting

Minden más foci
2 órája

Fordulatos meccsen nyert Velencében a Juventus, így ő indulhat a BL-ben

Olasz labdarúgás
2 órája

Lewandowski duplázott, a Barcelona sima győzelemmel búcsúzott az idénytől

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik