Utánpótlássport
2017.10.21. 16:35

A hónap műhelye: szegedi és győri győzelem

Kiváló szeptemberi teljesítményük elismeréseként a DÉMÁSZ Szeged VE kajak-kenusai nyerték el a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye díjat és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. A 2017 harmadik negyedévében nyújtott produkciójáért a csapatsportok képviselői között kiosztott elismerés a Győri Audi ETO KC kézilabdázóit illette meg, a közönségdíjat és a százezer forintos utalványt pedig nem először és nagy fölénnyel a KSI SE vízilabdázói nyerték.
Utánpótlássport
2017.10.21. 11:54

Csapatsportok: fiatalok a felnőtt élvonalban

Összeállításunkban utánajártunk, hogy a hat legnépszerűbb csapatsportágban vajon mennyi lehetőséget kapnak az 1997. január elseje után született fiatalok az élvonalbeli bajnokságban.
Utánpótlássport
2017.10.21. 09:04

Ritmikus gimnasztika: hatszáz fiatal a Viktória-kupán

Hetedik alkalommal rendezik meg a Viktória-kupa nemzetközi ritmikus gimnasztika versenyt Budapesten. A torna megálmodója és főszervezője az olimpikon Fráter Viktória. Az OSC RGE elnöke arról számolt be honlapunknak, hogy az idén is rekordszámú nevezés érkezett hozzájuk, s a nyolc-kilenc éves korosztály képviselteti magát a legnagyobb létszámban.
Utánpótlássport
2017.10.20. 22:51

Öttusa: ezüstérmes a férficsapat az U24-es Eb-n

Ezüstérmet nyert a magyar férficsapat az U24-es öttusa Európa-bajnokságon Lengyelországban. Az egyéni versengésben ugyan egyetlen sportolónk sem tudott a dobogóra lépni, összességében kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott a társaság. Martinek János szövetségi kapitány a hosszú és fárasztó nyári versenyidőszak után kifejezetten örül az ezüstéremnek.
Utánpótlássport
2017.10.20. 22:11

Öttusa: magyar csapatarany a prágai ORV-ről

Az Olimpiai Reménységek Versenyén az U17-es fiúk között Koleszár Mihály ezüstérmet szerzett, a csapat pedig aranyérmes lett, míg az U19-es lányok csapatban a negyedik helyen végeztek. Szloboda József utánpótlás szövetségi kapitány senkitől sem várt nagy eredményeket a felkészülés ezen időszakában, ám a fiúk alaposan meglepték kiemelkedően jó teljesítményükkel. A szakember szerint nagy jövő várhat erre az együttesre.
Utánpótlássport
2017.10.20. 19:36

Sportlövészet: peches rajt az ifjúsági ligadöntőben

Elveszítette első, szerbek elleni mérkőzését a magyar vegyes puskás válogatott Eszéken, az Európai Ifjúsági Liga döntőjében. Az együttes szombaton javíthat, a nyolcas döntőbe az utolsó pillanatban bekerült Ausztria, majd Horvátország ellenében. Joó Éva utánpótlás-koordinátor szerint senki sem lőtt kiemelkedő formában, amit az erős szerb csapat maradéktalanul ki is használt. Pekler Zalán szerint bele kell még lendülniük a tíz méteres szezonba, de már a soron következő, osztrákok elleni meccsre felszívják magukat.
Utánpótlássport
2017.10.20. 18:50

Cselgáncs: pontszerzés nélkül a junior-világbajnokságon

A magyar cselgáncsozók helyezetlenül zárták a Zágrábban zajló junior-világbajnokság harmadik napját, de több győztes mérkőzésnek is örülhettünk. A japánok menetelése tovább tart, ismét két aranyat nyertek.
Utánpótlássport
2017.10.20. 17:13

Kosárlabda: remeklő fiatalok hétközi kupamérlege

Több húsz éven aluli játékos is főszereplő volt a nemzetközi kupában szereplő magyar női kosárlabdacsapatok mérkőzésén, ráadásul győzelemhez segítették együttesüket.
Utánpótlássport
2017.10.20. 14:32

Labdarúgás: mérlegen a kiemelt utánpótlás-bajnokságok

Kilenc forduló után kiegyensúlyozott képet mutatnak a kiemelt labdarúgó-bajnokságok az utánpótlásban, de az egy éve bevezetett egységes, nyolc csapatos rendszer korántsem tökéletes. A legnagyobb probléma az eredménykényszer, amely rányomja a bélyegét az U16-os, illetve az U17-es együttesek játékára, és hatással van az egyéni képességek fejlődésére.
Utánpótlássport
2017.10.20. 12:05

Kézilabda: körkép az ifjúsági bajnokságról

A fiúk mezőnyében egy, a lányok között két százszázalékos együttes maradt hat forduló után az ifjúsági kézilabda-bajnokságban. A nemenként két csoportra osztott mezőnyben a Veszprémi KKFT és Pick Szeged, illetve a Győri Audi ETO valamint a Debrecen vezet.
Utánpótlássport
2017.10.20. 09:02

Ökölvívás: tíz magyar a fiú ifjúsági Eb-n

A felnőtt ökölvívás közvetlen „előszobájában”, az ifjúságiak korosztályában az esztendő utolsó nagy világversenye következik a fiúknak: Európa-bajnokság szombattól Antalyában. A törökországi városban tíz magyar 17-18 esztendős bokszolónk lép a kötelek közé, s próbál meg minél eredményesebben szerepelni.
Utánpótlássport
2017.10.19. 22:20

Öttusa: két magyar érem az U24-es Eb-ről

Aranyérmet nyert a magyar női öttusacsapat az első alkalommal megrendezett U24-es Európa-bajnokságon. Simon Sarolta aranyéremmel felérő ezüstöt szerzett. A kontinensviadalon jó közepes nemzetközi mezőny gyűlt össze a válogatott szövetségi kapitánya, Kállai Ákos szerint, azonban hivatalos világversenyen győzni mindig értékes tapasztalatot jelent a versenyzőknek.
Utánpótlássport
2017.10.19. 20:01

Cselgáncs: nyeretlen nap a junior-világbajnokságon

Győzelem nélkül maradtak a magyar cselgáncsozók a Zágrábban zajló junior-világbajnokság második napján, amelyen a japánok ismét két aranyérmet szereztek.
Utánpótlássport
2017.10.19. 19:38

Tollaslabda: helytállás a junior-világbajnokságon

Véget ért a magyar küldöttségnek az indonéziai Jogdzsakartában zajló tollaslabda junior-világbajnokság. A válogatott zömében ázsiai riválisokkal nézett szembe az egyéni versenyszámokban. Sándorházi Vivien jutott a legtovább: sikerült a harminckettő közé kerülnie, és párosban is odaütögette magát a cseh Tereza Svábíková oldalán.
Utánpótlássport
2017.10.19. 18:28

Súlyemelés: Jung Beáta aranyat szakított az U23-as Eb-n

A szakvezetés – és nyilván saját – elvárásainak megfelelően érmet, méghozzá aranyat szerzett Jung Beáta az U23-as korosztály súlyemelőinek albániai Európa-bajnokságán. A 23 esztendős sportoló a durresi kontinensviadal csütörtöki versenynapján harcolta ki a legszebben csillogó medált szakításban a 69 kilogrammos kategóriában.
Utánpótlássport
2017.10.19. 16:14

UEFA Ifjúsági Liga: a Honvéd mestere a továbbjutásról

Magabiztos játékkal 1-0-ra a győzött a hazai pályán a montenegrói bajnok ellen a Budapest Honvéd-MFA U19-es együttese az UEFA Ifjúsági Ligában. Simon Miklós együttese így 3-2-es összesítéssel jutott a második körbe, ahol az orosz FK Krasznodarral találkozik. A kispestiek vezetőedzője szerint a továbbjutás kulcsa az volt, hogy az idegenbeli mérkőzéshez hasonlóan ezúttal is sikerült meglepni az ellenfelet, de a tréner a szurkolók szerepét is kiemelte.

809

/

878