Utánpótlássport
2017.10.30. 15:07

Utánpótlás-nevelés: a legkiválóbb szakemberekre vár az egymilliós Mester-M díj

Az Új Európa Alapítvány jelölteket keres (a sportban is) a Mester-M-díjra. Az arra leginkább érdemesek közül tízet választ ki a művészetek, a tudományok és a sport területeiről a kuratórium. A díjazott mesterek anyagi elismerése egymillió forint. Közöljük a jelölés feltételeit és módját.
Utánpótlássport
2017.10.30. 14:40

Vitorlázás: figyelemre méltó magyar szereplés a 29-es Ek-döntőben

Öt magyar egységből három is az aranycsoportban fejezte be a 29-es hajóosztály Európa-kupadöntőjét. A hétvégén Olaszországban megrendezett viadalon 20 ország 119 hajója vett részt, s a legjobb magyar hajó, Jeney Mátéval és Dejonghe Arthurral a fedélzetén a 13. helyen végzett. A verseny egyben válogató volt a decemberi ifjúsági világbajnokságra, ahová az egész éves teljesítménye alapján, a 25. helyen befutott Kocsis Bálint, Pavlik András kettős vívta ki az indulás jogát.
Utánpótlássport
2017.10.30. 14:05

Kosár: teljes lett a jövő évi leány U17-es vb mezőnye

Az utolsó négy kiadó hely is elkelt a jövő évi leány U17-es kosárlabda-világbajnokságra, amelyre az U16-os Európa-bajnoki ezüstérmével a nyáron a magyar válogatott is kvalifikálta magát.
Utánpótlássport
2017.10.30. 13:29

Vízilabda: KSI–UVSE 2–1 a korosztályos rangadókon

Az utánpótlás-bajnokság hatodik fordulójában a legnagyobb rangadónak mindhárom korosztályban a KSI–UVSE-összecsapás számított, amelyből kétszer a hazaiak, egyszer a vendégek nyertek. Emellett triplázott, azzal pedig valamennyi ligában az élmezőnybe tartozik. a BVSC és az FTC is.
Utánpótlássport
2017.10.30. 12:02

NB I: a 14. fordulóban végre rekordidőt tölthettek a pályán a fiatalok

A labdarúgó NB I 14. fordulójában rekordot döntöttek a csapatok, már ami a fiatalszabályba tartozók játékidejét illeti: tizenhat játékos összesen 938 percet töltött a pályán. Tizenegy együttes vette ki a részét a szezoncsúcsból, az egyetlen gárda, amelyik nem küldött pályára ifjú labdarúgót, a Puskás Akadémia volt.
Utánpótlássport
2017.10.30. 09:33

Sportiskolák: a fél évszázados utánpótlás-nevelési rendszer máig működik

1963-ban jött létre Magyarországon az utánpótlás-nevelés egységes rendszere, amely a köznyelvbe sportiskolai rendszerként ment át. A rendszerváltás ugyan megtizedelte, de máig fennáll. Összeállításunkban arra keressük a választ, hogy a megváltozott körülmények között is életképes-e.
Utánpótlássport
2017.10.29. 21:02

Kézi: Győr–FTC versenyfutás a leány utánpótlás-bajnokságokban

Mintha csak a női felnőttbajnokság tabellájára tekintenénk, amint a leány utánpótlás-bajnokságok állását nézzük. Hét forduló után az ifjúságiak és a serdülők között is nyugaton a Győr, keleten az FTC vezet, de mellettük mindkét korosztályban jól szerepel a NEKA és az MTK Budapest együttese is.
Utánpótlássport
2017.10.29. 18:14

Súlyemelés: Beáta, aki Eb-arannyal búcsúzott az utánpótláskortól

Elegánsabban nem is köszönhetett volna el Jung Beáta a 23 éven aluli súlyemelők korosztályától, mint ahogyan tette a magyaroknak néhány további értékes helyezést is hozó, albániai kontinensviadalon: Európa-bajnoki címet szerzett szakításban a 69 kilósok tizenegy indulót felvonultató mezőnyében.
Utánpótlássport
2017.10.29. 14:09

Asztalitenisz: ezüst és negyedik hely a serdülő-világjátékokról

A zárónapon is remekül szerepelt András Csaba a Fidzsi-szigetek fővárosában, Szuvában zajló Serdülő Világjátékokon. A BVSC-Zugló 15 éves asztaliteniszezője párosban a második helyen végzett, egyesben is remekül helyt állt, 3-2-re maradt alul a bronzmeccsen.
Utánpótlássport
2017.10.29. 10:49

Birkózás: ESMTK-sikerek a kötöttfogású kadétbajnokságon

Az ESMTK birkózói szerepeltek a legjobban a Kruj Iván Sportcsarnokban megrendezett országos kötöttfogású kadetbajnokságon. A vendéglátók nyerték a legtöbb aranyat, és a pontversenyben is az élen végeztek.
Utánpótlássport
2017.10.28. 21:01

Kosár: három újonc az Eb-selejtezőkre készülő női válogatott keretében

Négy utánpótláskorú játékos, köztük három újonc is meghívót kapott a felnőtt női kosárlabda-válogatottba az újonnan kinevezett szövetségi kapitánytól, Székely Norberttől.
Utánpótlássport
2017.10.28. 18:51

Ökölvívás, ifjúsági Eb: Bernáth Attila ezüstérmes lett

Ezüstéremmel zárta Bernáth Attila 49 kg-ban a törökországi ifjúsági Európa-bajnokságot. A debreceni versenyző a magyar küldöttség egyetlen érmét szerezte Antalyában, a döntőben a grúz Sahil Alahverdovi ellen 5-0-s pontozással szenvedett vereséget.
Utánpótlássport
2017.10.28. 16:32

Asztalitenisz: András Csaba elődöntős a serdülő-világjátékokon

Minden várakozást felülmúlva az elődöntőbe jutott András Csaba a Fidzsi-szigeteken zajló Serdülő Világjátékokon, a japán Hamadát győzte le a négy közé jutásért. A 15 éves asztaliteniszező párosban is érdekelt még a svéd Martin Friis oldalán készülhet szintén az elődöntőre.
Utánpótlássport
2017.10.28. 15:36

Cselgáncs: a junior-világranglista szerint is sikertelen időszakot élünk

Frissült a juniorkorú cselgáncsozók világranglistája, és a helyezéseket nézve nem lepődhetünk meg azon, hogy a magyar sportolók érem nélkül tértek haza a korosztályos világbajnokságról.
Utánpótlássport
2017.10.28. 11:54

Kézi: a 16 éves, EYOF-győztes Afentáler Sára már BL-gólt is lőtt

Eddig kiváló 2017/18-as szezont fut a Győri Audi ETO KC 16 esztendős kézilabdázója, Afentáler Sára. Az EYOF-aranyérmes és ifjúsági Eb-harmadik jobbátlövő a nyári sikerek óta góllal mutatkozott be a Bajnokok Ligájában, az ifjúsági csapattal pedig vezetik a bajnokságot.
Utánpótlássport
2017.10.28. 09:34

Röplabda: jelentős létszámnövekedést hozott a tao

A küszöbön álló taotámogatás hatása máris érezhető a röplabdasportban: ugrásszerűen nőtt az igazolt versenyzők száma, több edzőt és új tagszervezeteket regisztráltak.

805

/

877