Utánpótlássport
2018.03.19. 08:38

Foci: U17, U19, U21 − nyolc nap alatt nyolc Eb-selejtező

Nyolc nap alatt nyolc mérkőzést játszik három magyar utánpótlás-válogatott, s valamennyi létfontosságú találkozókat vív az Európa-bajnoki szereplés kiharcolásáért. Az U17-es és az U19-es együttes az elitkörben lép pályára, míg az U21-es csapat két mérkőzéssel kerülhet közelebb célja eléréséhez.
Utánpótlássport
2018.03.18. 21:07

Cselgáncs: a papírforma uralta az ifjúsági bajnokságot

Rekordszámú, 316 cselgáncsozó vett részt a Veszprém Arénában rendezett ifjúsági fiú és leány országos bajnokságon, amelyről hiányzott több aranyesélyes versenyző is. A két vezetőedző, Bíró Norbert és Bejczi Zsuzsanna szerint majdnem minden súlycsoportban a papírforma szerint alakult a verseny eredménye.
Utánpótlássport
2018.03.18. 19:52

Foci: megér-e ötven milliót a 17 éves, brazil Vinícius Júnior játékjoga?

Csaknem 50 millió eurót fizetett a 17 esztendős Vinícius Júnior játékjogáért a Real Madrid. A Flamengo ifjú támadója az Emelec elleni Libertadores-kupa találkozón mutatott ízelítőt tehetségéből, nagy kérdés azonban, mire lesz képes a tizennyolcadik születésnapját követően az öreg kontinensen.
Utánpótlássport
2018.03.18. 16:44

Vízilabda: UVSE–KSI SE 2-1 a korosztályos rangadókon

Két gólnál nagyobb különbség egyik UVSE–KSI rangadón sem született , pedig mindhárom korosztály meccseit egymás után rendeztéka Hajós Alfréd Uszoda 33 méteres medencéjében. Az első két meccsen a hazaiak örülhettek, az utolsót azonban parázs végjátékkal behúzták a vendégek.
Utánpótlássport
2018.03.18. 09:28

Kosár: a 15 éves Maronka Zsombor katalán karrierje

A Joventut Badalona csapatában játszó, 15 éves Maronka Zsombor óriási sikert ért el azzal, hogy a katalán együttes juniorcsapatával az U18-as Euroliga legjobb nyolc csapata közé jutott. Ennek apropóján kérdeztük a játékost karrierjének alakulásáról.
Utánpótlássport
2018.03.17. 21:34

Jégkorong, U18-as EBJL: a Fehérvár jutott a döntőbe a MAC elleni 5–2-vel

A Fehérvár AV19 együttese jutott a döntőbe az osztrák U18-as bajnokságban. A Volán a mindent eldöntő mérkőzésen 5–2-re győzött a MAC ellen a Kisstadionban. Az U20-asok között még nyílt a magyaros párharc, a Vasas hosszabbításban nyert hazai pályán a Fehérvár ellen, ezzel kiharcolta a harmadik mérkőzést.
Utánpótlássport
2018.03.17. 19:55

Kosár, EYBL: az Alba U20-s fiúcsapata is az európai szuperdöntőben

Az Alba Fehérvár U16-os és U20-as fiúcsapata egyaránt továbbjutott az áprilisi rigai szuperdöntőbe a székesfehárvári Alba Regia Sportcsarnokban rendzett kosárlabda EYBL-sorozat közép-európai rájátszásából. A 16 évesek között a Szolnoki Olaj alakulatának nem sikerült a kvalifikálás.
Utánpótlássport
2018.03.17. 18:22

Kard: a 16 éves Pusztai Liza második lett Athénban, megszerezve ezzel első felnőtt vk-érmét

Kevesebb, mint egy héttel a korosztályos vívó Európa-bajnokságon szerzett négy érme után újabb szenzációs bravúrt vitt véghez Pusztai Liza. A BVSC-Zugló 16 éves kardvívója az athéni Grand Prix-versenyen a világ élvonalához tartozó riválisait felülmúlva a második helyen zárt, s megszerezte élete első felnőtt világkupaérmét.
Utánpótlássport
2018.03.17. 14:06

Kézi: 2019-ben U19-es leány Eb-t rendez Győr

A női U20-as kézilabda-világbajnokság után a leány U19-es Európa-bajnokságnak is Magyarország lesz a házigazdája. A kontinensviadalt 2019 júliusában Győrben rendezik meg, ott, ahol ugyanez a korosztály tavaly nyáron EYOF-aranyérmet ünnepelhetett.
Utánpótlássport
2018.03.17. 09:19

Műugrás: sikerült pótolni a tavalyi bajnokságot

Megrendezték a 2017. évi országos műugróbajnokságot. Most, pótlólag. Decemberben nem volt teljesen világos a halasztás oka. Így tehát most azt a kérdést tettük fel: hogyan sikerült pótolni a hiányosságokat? A szövetség – egészen szokatlan módon – írásban válaszolt, bár Haász Katalin, a szakmai bizottság elnöke tett hozzá szóbeli kiegészítést.
Utánpótlássport
2018.03.16. 22:29

Kosár, EYBL: az Alba Fehérvár U16-os fiai már az európai szuperdöntőben

„A kisebbek, az U16-osok már biztos továbbjutók. Sajnos, ez az U20-asokról még nem mondható el. Bár nagyon jól küzdöttek, nem sikerült nyerniük. Mindenképp felül kell kerekedniük a szlovén Grosupljén az európai szuperdöntős részvételhez” – összegezte Pethő Ákos, az Alba Fehérvár edzője a fiú kosárlabdázók EYBL-rájátszásának harmadik napját követően.
Utánpótlássport
2018.03.16. 21:33

Öttusa, juniorbajnokság: Turbucz Anna és Kardos Bence nyert

A hosszú hétvége alkalmat adott arra, hogy csütörtökön és pénteken rendezzék meg az öttusázók junior országos bajnokságát. A nők és a férfiak versenye is izgalmas végkifejletet hozott, Turbucz Anna, illetve Kardos Bence győzelmével. Az értékelésben Szloboda József utánpótlás-kapitány volt a segítségünkre.
Utánpótlássport
2018.03.16. 20:50

Kézilabda: Mocsai Tamás reagál Éles József kritikájára

Amint arról az utanpotlassport.hu is beszámolt, az egykori 179-szeres válogatott kézilabdázó, a jelenleg edzőként dolgozó Éles József súlyos kritikát fogalmazott meg az m4sport.hu-nak arról, hogy a magyar fiatalok csekély játéklehetőséget kapnak a hazai felnőttbajnokságokban, s ez a válogatottcsapatok teljesítményére is hatással van. Bírálta a Nemzeti Kézilabda Akadémián folyó munkát is, ezért, mi sem természetesebb, megkerestük a balatonboglári intézmény ügyvezetőjét, a nemzeti mezt korábban 190-szer magára öltő Mocsai Tamást, hogy reagáljon Éles felvetéseire.
Utánpótlássport
2018.03.16. 16:50

Jégkorong: egyetemista csapatot hoz létre a székelyföldi akadémia

Egyetemi csapatot indít a Székelyföldi Jégkorong Akadémia, a csíkszeredai, valamint a gyergyószentmiklósi klub. Az együttest fiatal helyi játékosokkal töltenék fel, akik miután kiöregedtek az utánpótláskorból, ott folytathatják a sportolást, amellett, hogy tovább is tanulnak.
Utánpótlássport
2018.03.16. 13:51

Birkózás: a szigetvári Módos János 84 évesen is edz gyerekeket

Mestermunka című sorozatunkban hétről hétre olyan edzőket mutatunk be, akik tréneri pályafutásuk során mindvégig példaértékű utánpótlás-nevelő munkát végeztek. Akikre tanítványaik nemcsak jó szívvel gondolnak, hanem büszkék is rájuk; arra, hogy a kezük alatt fejlődhettek élsportolókká. E heti vendégünk Módos János, a Szigetvári Birkózó SE 84 éves, ma is aktív edzője, aki a közelmúlt napokban vehette át a Mol Mester-M díját.
Utánpótlássport
2018.03.16. 10:38

Íjászat: rekord létszám a fiatalok hét végi budaörsi terembajnokságán

Olyan bulvárhírre, hogy teremben lövöldöztek fiatalok, már szinte fel sem kapjuk rémisztgetésekhez edződött fejünket. Ha viszont sportos információként értesülünk arról, hogy sosem látott nagyságú mezőny röpíti két napon át, teremben, a nyílvesszőit Budaörsön, bizony felfigyelünk, a történet érdekessé válik.

803

/

922