Utánpótlássport
2018.08.25. 10:47

Öttusa: felnőtt-világbajnokságra készül a 17 éves Gulyás Michelle

Gulyás Michelle a felnőtt világbajnoksággal készül az októberi Buenos Aires-i ifjúsági olimpiára. A KSI még mindig csupán ifjúsági korú öttusázója a junior-vb-n is remekelt: egy hónapja, Kladnóban ő lett a legjobb magyar a női mezőnyben. A szezon hajrájában még egy lapáttal rátenne eddigi teljesítményére.
Utánpótlássport
2018.08.24. 19:59

Ökölvívás: két magyar győzelem pénteken az ifjúsági vb-n

Két pazar magyar győzelem jutott a budapesti ifjúsági ökölvívó-világbajnokság negyedik versenynapjára Orbán Adriánnak és Barbosu Tibornak köszönhetően.
Utánpótlássport
2018.08.24. 17:15

Kosárlabda: a 7. helyért játszhat leány U16-os válogatottunk az Eb-n

„Így nem lehet elkezdeni egy mérkőzést. Nem az első eset, hogy megilletődve nyitunk. Ennek oka nagy részt a rutintalanság, illetve, hogy a lányok sokszor túlzottan izgulnak”‒ fakadt ki a csehek ellen elveszített negyeddöntő-mérkőzés után Mészárosné Kovács Andrea, a magyar U16-os kosárlabda-válogatott vezetőedzője. Nos, az 5-8. helyért vívott pénteki párharcot az oroszok ellen ismét vereséggel zárta a csapat, ám ezúttal a magabiztos kezdés után a végjátékban fogyott el az erő. Így szombaton a 7. helyért játszik a magyar csapat a kaunasi Európa-bajnokságon.
Utánpótlássport
2018.08.24. 12:00

Úszás: megvan az ifjúsági olimpiára utazók névsora

Kiderült, ki az a nyolc úszó, aki képviselheti Magyarországot a Buenos Aires-i ifjúsági olimpián. Az októberi játékokon természetesen részt vesz két legnagyobb klasszisunk, Milák Kristóf és Késely Ajna, de rajtuk kívül is roppant erős magyar csapat utazik Argentínába.
Utánpótlássport
2018.08.24. 09:00

Rövid pályás gyorskorcsolya: Bánhidi Ákos olimpiai bajnokokat nevelt

Mestermunka című sorozatunkban hétről hétre olyan edzőket mutatunk be, akik a pályafutásuk során mindvégig példaértékű utánpótlás-nevelő munkát végeztek. Akikre a tanítványaik nemcsak jó szívvel gondolnak, hanem büszkék is rájuk; arra, hogy a kezük alatt fejlődhettek élsportolókká. E heti vendégünk Bánhidi Ákos, aki a magyar rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott edzőjeként és menedzsereként maga is pályája legnagyobb eredményeként tekinthet a férfi 5000 méteres váltó sporttörténeti téli olimpiai bajnoki címére. A kiemelkedő siker mögött álló szakember az első, 1989-es short track országos bajnokság óta edzősködik, s bár az utóbbi időben a válogatottak kötötték le minden idejét, korábban évtizedeken át nevelte azokat a fiatalokat, akik közül többen eljutottak a nemzetközi élvonalba. A legmesszebb kétségtelenül a Liu testvérek szárnyaltak, de első két igazán sikeres tanítványa Kun Bálint Tibor és Kaszala Tamara is sporttörténelmet írt: 1992-ben, Albertville-ben velük debütáltak a szakág magyarjai az ötkarikás játékokon.
Utánpótlássport
2018.08.23. 22:00

Kerékpársportok: Varga Bálint 20. lett 3000 méteren a juniorok közt

Varga Bálint 20. helyen ért célba a juniorok között 3000 méteres egyéni időfutamban az aigle-i utánpótlás pályakerékpár Európa-bajnokság negyedik napján. Pataki Ibolya, a válogatott szövetségi kapitánya, egyben a csapat kísérője értékelte Varga teljesítményét, szerinte sokkal jobb eredményeket is elérhet a debreceni versenyző, ehhez azonban tapasztalnia kell, és több támogatásra van szüksége klubcsapatától.
Utánpótlássport
2018.08.23. 20:33

Ökölvívás: csak egy magyar jutott tovább az ifjúsági vb 3. napján

Fekete napként vonulhat be a hazai bokszhistóriába a csütörtök: legnagyobb reménységünk, Bernáth Attila vesztesként hagyta el a szorítót az ifjúsági világbajnokság harmadik versenynapján.
Utánpótlássport
2018.08.23. 14:13

Kosárlabda: az U16-os Eb negyeddöntője után az 5. helyért folytatjuk

„Megvolt a lehetőségünk, hogy legyőzzük őket, de nem tudtunk élni vele. Megérdemelten nyert az ellenfél” ‒ vélekedik az U16-os leány kosárlabda-válogatott vezetőedzője, Mészárosné Kovács Andrea a Kaunasban zajló korosztályos Európa-bajnokság negyeddöntője után. A piros-fehér-zöld alakulat három ponttal maradt alul a legjobb nyolc között, így a folytatásban az ötödik helyért játszik, első körben az oroszok ellen.
Utánpótlássport
2018.08.23. 13:04

Kézilabda: Bánfai Kíra első teljes NB I-es szezonjára készül

A világbajnoki-ezüstérmes ifjúsági válogatott egyik legjobbja, a lengyelországi viadalon az All Star-csapatba is beválasztott Bánfai Kíra nem pihen sokat a nemzetközi megméretés után. Az FTC 18 éves jobbszélsője hétfőtől újra edzésbe áll, és immár az MTK kölcsönjátékosaként készül élete első teljes NB I-es szezonjára. Célja a rutin megszerzése és az, hogy egy nap visszatérjen a zöld-fehérek felnőttcsapatához – csakúgy, mint az elmúlt években Faluvégi Dorottya, Háfra Noémi és Márton Gréta.
Utánpótlássport
2018.08.23. 11:35

Körkérdés külföldi szakemberekhez a magyar utánpótlássportról

Sportpszichológusaink rendszeresen beszélnek arról: sportoló gyerekeinket hagyjuk meg gyerekeknek, hadd játszanak! Edzőink és pedagógusaink közben gyakran azt tapasztalják, a magyar fiatalok nem tudnak, nem tanulnak meg kellőképpen küzdeni. De milyennek látják őket és a környezetüket a hazánkban dolgozó neves külföldi szakemberek, Kim Rasmussentől Ivkovics Sztojanon át Nebojsa Vignjevicsig? Körképünkben dán, délszláv-magyar és belga szövetségi kapitány, illetve egy élvonalbeli szerb tréner beszél arról: kézi-, kosár-  és röplabdában, illetve labdarúgásban milyenek az utánpótláskorú sportolóink. És arról is, hogy milyenek lehetnének.
Utánpótlássport
2018.08.23. 10:16

Labdarúgás: az U18-asok megnyerték második meccsüket Csehországban

U18-as labdarúgóválogatottunk második találkozóját már megnyerte a csehországi Vaclav Jezek-tornán. Bene Ferenc együttese magabiztos játékkal 1−0-ra győzött az ukránok ellen, és a csütörtöki szünnapot követően pénteken a japánokkal mérkőzik.
Utánpótlássport
2018.08.23. 09:22

Kerékpár: a magyar válogatott nincs az utánpótlás Eb élvonalában

Svájcban, Aigle városában rendezik meg augusztus 21–26-ig az év egyik legrangosabb korosztályos pályakerékpár versenyét, az utánpótlás pályakerékpár Európa-bajnokságot. Az U23-as korosztály mellett a juniorok (U19) versenyezhetnek a kontinensviadalon, hazánkat hat pályakerékpáros képviseli. Az eddigi eseményekről, a kint elért eredményekről a csapat kísérőjét, Pataki Ibolya szövetségi kapitányt kérdeztük.
Utánpótlássport
2018.08.22. 21:20

Kosárlabda: U16-os lányaink elvesztették az Eb-negyeddöntőt

Fordulatos csatát vívott a magyar U16-os leányválogatott a kaunasi kosárlabda Európa-bajnokság negyeddöntőjében. Mészárosné Kovács Andrea tanítványai annak ellenére, hogy a második negyed elején tizenhárom pontos hátrányban voltak, a szünetben és a harmadik felvonásban is vezettek. A lezárás már nem sikerült olyan jól, a korábban a franciákat és a már elődöntős törököket is legyőző csehek magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak, és 51‒48-ra megnyerték a találkozót, így fiataljaink az ötödik helyért folytatják a harcot pénteken.
Utánpótlássport
2018.08.22. 20:47

Ökölvívás: csak Orbán Adrián nyert a négy magyarból a budapesti vb-n

Egyetlen magyar győzelemnek örülhetett a hazai tábor az ifjúsági ökölvívó-világbajnokság második versenynapján, amikor is színeink képviseletében négyen léptek kötelek közé a Duna Aréna ringjeiben.
Utánpótlássport
2018.08.22. 17:36

Evezés: Tremmel és Elek – a vb-kvalifikáció összejött

Ugyan a Buenos Aires-i ifjúsági olimpiáról hajszállal lemaradt, élete első junior-világbajnokságán az előkelő hetedik helyet szerezte meg párosban a 18 éves Tremmel Flóra. A MOL Új Európa Alapítványa által támogatott evezős tehetség reméli, ha hasonló ütemben fejlődnek társával, Elek Borókával, akkor a tokiói „nagy” játékokon már ott lehetnek.
Utánpótlássport
2018.08.22. 16:42

Ifjúsági olimpia: a bajnokok útja a felnőttsikerek felé

Négy éve, a nandzsingi II. nyári ifjúsági olimpián hat magyar hét bajnoki címet nyert, többségük azóta már a felnőtt mezőnyben is megvillantotta tudását. Két kivételtől eltekintve legalább Európa-bajnoki dobogóra felállhattak, és szintén ketten hiányoztak csak a 2016-os riói játékokról. Velük együtt próbáljuk kitalálni, mit is jelent a jövőre nézve, ha valaki ifi olimpiát tud nyerni.

759

/

948