Utánpótlássport
2018.08.08. 11:08

Úszás: nagyra törő célok a Fradi szakosztálya előtt

Július utolsó hétvégéjén rendezték Győrött a serdülő úszó országos bajnokságot, amelyen több mint négyszáz fiatal, köztük a magyar úszósportban már jól csengő nevek is részt vettek. A színvonalas mezőnyben a Ferencváros két utánpótlás-válogatott sportolója, Török Dominik Márk és Mihályvári-Farkas Viktória is remekelt. A sikerről a zöld-fehér vezetőket kérdeztük.
Utánpótlássport
2018.08.08. 08:44

Jégkorong: kanadai fejlesztőtáborban a Vasas négy fiatalja

Két hétig a Somang Hockey fejlesztőtáborában vehetett részt a Vasas négy fiatal jégkorongozója (Balasits Barnabás, Balázs Olivér, Horváth Olivér, Károly Róbert Nikolasz). Többek között az NHL-ben szereplő Colorado Avalanche egyik trénere és a kanadai korosztályos válogatott kapusedzője foglalkozott velük. A tapasztalatokat Hoffmann Attila, a piros-kékek utánpótlásedzője foglalta össze.
Utánpótlássport
2018.08.07. 21:02

Tenisz: bronzéremért játszhat U16-os fiúcsapatunk az Eb-n

A torna favoritjának számító franciák elleni elődöntőben elszenvedett vereséget követően, szerdán a bronzéremért száll harcba a magyar U16-os fiúválogatott a teniszezők korosztályos csapat Európa-bajnokságán. Az U18-as fiú és leány együttes keddi győzelmének köszönhetően, egyaránt az ötödik helyért játszhat.
Utánpótlássport
2018.08.07. 20:26

Labdarúgás: 3. lett az U17-es válogatott a Telki-kupán

Az U17-es korosztály számára kiírt Telki-kupa utolsó, harmadik fordulójában ezúttal nem a vihar, hanem a füllesztő meleg tette próbára a mérkőzésre érkező játékosokat. Kimerítő, azonban ezúttal több gólt eredményező mérkőzést nézhetett végig a Global Football Arénába látogató közönség: a vasárnapi gólnélküli találkozó után, a magyar válogatott – ezúttal a walesi nemzeti csapattal – 2–2-es döntetlent játszott, így a harmadik helyen zárta a Telki-kupát, míg Horvátország válogatottja megvédte címét.
Utánpótlássport
2018.08.07. 18:58

Kézilabda: győzelemmel kezdett válogatottunk a leány U18-as vb-n

Meggyőző sikerrel kezdte a Lengyelországban zajló leány U18-as kézilabda-világbajnokságot a magyar válogatott. Bohus Bea együttese a svédek elleni nyitómeccsen magabiztosan, szinte végig vezetve 29–24-re győzött. Szerdán már jön is a következő meccs, a chilei együttes lesz az ellenfél.
Utánpótlássport
2018.08.07. 17:01

Kosárlabda: az U17-es leányválogatott sikere szakemberek szemével

Az U17-es leány kosárlabda-válogatott parádés teljesítménnyel jutott el a minszki korosztályos világbajnokság elődöntőjéig, s végül – összességében feltétlenül bravúrosnak minősíthető produkcióval – a negyedik helyen zárt. Összeállításunkból kiderül, miképpen emlékeznek vissza a lányok a történtekre, továbbá az is, hogy a szakemberek szerint milyen következtetések vonhatók le a leányutánpótlás újabb nagy nemzetközi sikeréből.
Utánpótlássport
2018.08.07. 14:43

Kézilabda: az élvonalra készül a 19 éves Schäffer Zsolt

„Rajtam múlik, hogy milyen gyorsan kapom meg a lehetőséget és mennyi időt tölthetek a pályán az első NB I-es évemben” – mondja az elmúlt évadban a hazai élvonal harmadik helyezettjéhez, a Grudfos Tatabánya együtteséhez szerződő Schäffer Zsolt. A 19 éves jobbátlövő beszélt a NEKÁ-ban töltött öt évéről, az NB I-es ritmusról és a következő évek céljairól is.
Utánpótlássport
2018.08.07. 12:54

Vízilabda: az utánpótlás-nevelésről a felnőttek Eb-kudarca tükrében

A férfi vízilabda-válogatott Európa-bajnokságon nyújtott teljesítménye, az elért nyolcadik helyezés után felerősödtek a kritikák a sportági utánpótlás-nevelést illetően. A sportág elismert személyiségei adtak hangot elégedetlenségüknek, így aztán összeállításunkban fiatalokkal foglalkozó szakembereket kértünk meg: reagáljanak a bírálatokra, s megszólal a hazai vízilabdasport első embere mellett a barcelonai kontinensviadalon szereplő, 21 éves – vagyis nemrégiben még utánpótláskorú – játékos is.
Utánpótlássport
2018.08.07. 10:46

Evezés: szerény remények a junior-világbajnokságon

Kilenc magyar hajóért és összesen 34 sportolónkért szoríthatunk a csehországi Racicében, az evezősök junior-világbajnokságán. A tavalyi vb-hez hasonlóan, most másodszor nyolcasunk is lesz a korosztályban. Az esélyekről Lőrincz Attila szövetségi kapitányt kérdeztük.
Utánpótlássport
2018.08.07. 08:52

Birkózás: a várakozásnak megfelelő magyar szereplés a junior Eb-n

A magyar junior birkózó válogatott két ezüst- és két bronzéremmel zárta a Rómában rendezett korosztályos Európa-bajnokságot. A hétnapos viadal eredményeinek összegzése mellett a vezetőedzők értékelését is közreadjuk.
Utánpótlássport
2018.08.06. 22:17

Kosárlabda: továbbjutás csoportmásodikként az U18-as leány Eb-n

Tizenkét ponttal kikapott a lettektől, így csoportmásodikként jutott tovább a leány U18-as kosárlabda-válogatott az olaszországi Udinében zajló Európa-bajnokságon. Völgyi Péter együttese a belga-olasz párharc vesztesével játszik a folytatásban.
Utánpótlássport
2018.08.06. 20:56

Öttusa: ötödik lett a Boros, Kardos vegyes váltó a juniorvébén

Boros Alexandra és Kardos Bence duója egész nap ott volt a vegyes váltók élmezőnyében, a kombinált számban azonban a hőn remélt egy helyezésnyi javítás helyett egyet visszacsúsztak, és végül ötödikként zártak.
Utánpótlássport
2018.08.06. 20:19

Tenisz: elődöntőbe jutott az U16-os fiúválogatott a csapat Eb-n

Több száz néző várható kedden a magyar és a francia U16-os teniszválogatott elődöntőjére, a korosztályos csapat Európa-bajnokság fináléjában, Franciaországban. A Fajta Péter, Velcz Zsombor duó hétfőn is remekelt a britek ellen, és kiemelkedő párosgyőzelemmel jutott a legjobb négy közé. Az U18-as fiúk és lányok egyaránt vereséget szenvedtek az első napon, így az 5. helyért játszhatnak a folytatásban.
Utánpótlássport
2018.08.06. 19:23

Kosárlabda: Forray elégedett a fiú U18-as válogatottal

Tizedik helyen zárta a Szkopjéban rendezett B divíziós kosárlabda Európa-bajnokságot a Forray Gábor vezette magyar U18-as fiúválogatott, amely négy győzelem mellett ugyanennyiszer vereséget szenvedett a kontinensviadalon. Ezek azonban borítékolhatóak voltak a vezetőedző szerint, aki elégedett a társaság teljesítményével és küzdeni akarásával. Interjú a szakvezetővel.
Utánpótlássport
2018.08.06. 17:20

Búvársport: Szabó Anita arannyal búcsúzik junior-korosztálytól

Az isztambuli junior uszonyosúszó Európa-bajnokság legeredményesebb búvárúszója, Szabó Anita szerezte a magyar válogatott egyetlen aranyérmét. Az 50 méteres felszíni úszás junior Európa-bajnoka beszámolt lapunknak Törökországban szerzett élményeiről, az Eb-ről és jövőbeni terveiről.
Utánpótlássport
2018.08.06. 15:43

Vívás: óriási nyári edzőtábor Szombathelyen

Évről-évre négyszáz magyar és külföldi vívó gyűlik össze Szombathelyen, ahol a Solti Antal fejéből kipattant ötlet nyomán szervezett óriástáborban tesznek szert nemzetközi tapasztalatokra. Az ötletgazda múltról, jelenről és jövőről beszélt honlapunknak.

732

/

914