Mészöly Focisuli: egyre ügyesebbek a kislányok is

2019.04.09. 17:32
Címkék
A Mészöly Focisuliban kiemelt figyelmet fordítanak a futballozni szerető kislányok képzésére. Az egyesület már több sikeres játékost felnevelt, a szakemberek tapasztalatai pedig egyre pozitívabbak a lányokkal kapcsolatosan.

Budai Zoltán – utanpotlassport.hu Mészöly Géza és Újvári Gábor kilenc évvel ezelőtt azzal a céllal alapította meg a Mészöly Focisulit, hogy minél több gyerekkel megismertesse és megszerettesse a labdarúgást. Az egyesület épp akkor alakult, amikor a hazai és a nemzetközi szövetség is egyre nagyobb súllyal kezdte hirdetni a női labdarúgás fontosságát, így a klub számára rögtön egyértelmű volt, hogy a fiúk mellett a kislányokat is megszólítja. A futball népszerűsítése mellett, a vezetőség ambíciói között az is szerepelt, hogy a családokat visszacsábítsa a lelátókra. Vallották, ha egy lány egészen kicsi korban megszereti a focit, évekkel később anyukaként is szívesen térhet vissza családjával a nézőtérre. A focisuli elsőként az óvodákban és az általános iskolákban kezdte kutatni a sportág iránt érdeklődő gyerekeket.Budai Zoltán – utanpotlassport.hu Mészöly Géza és Újvári Gábor kilenc évvel ezelőtt azzal a céllal alapította meg a Mészöly Focisulit, hogy minél több gyerekkel megismertesse és megszerettesse a labdarúgást. Az egyesület épp akkor alakult, amikor a hazai és a nemzetközi szövetség is egyre nagyobb súllyal kezdte hirdetni a női labdarúgás fontosságát, így a klub számára rögtön egyértelmű volt, hogy a fiúk mellett a kislányokat is megszólítja. A futball népszerűsítése mellett, a vezetőség ambíciói között az is szerepelt, hogy a családokat visszacsábítsa a lelátókra. Vallották, ha egy lány egészen kicsi korban megszereti a focit, évekkel később anyukaként is szívesen térhet vissza családjával a nézőtérre. A focisuli elsőként az óvodákban és az általános iskolákban kezdte kutatni a sportág iránt érdeklődő gyerekeket.

„Kicsit csalódva, de eleinte azt vettük észre, hogy a lányok nem jelentkeznek úgy, ahogy szerettük volna. A focisuli szépen épült, nagyon sok fiú érkezett, de a kishölgyek csapattá formálásáról akkor ideiglenes lemondtunk. Természetesen a köreinkben felbukkant néhány lány, aki apuka ösztönzésére, testvére mintájára vagy a saját kedvéért kívánt focista lenni. Ők a fiúk között edzettek és már elég korán, kifejezetten szép, eredményes játékot mutattak” – mondja Újvári Gábor szakmai alelnök.

pápai emőke mészöl facebook
pápai emőke mészöl facebook

Pápai Emőke (pirosban) a Mészöly Focisuliból egészen a korosztályos válogatottságig jutott  •  Forrás: Mészöly Focisuli/Facebook

Hogy a lányokkal mennyire kifizetődő munka folyik a futballiskolában, azt az is jól mutatja, hogy az MTK Hungária csapatának már nyolc játékost is továbbítottak, sőt olyan tehetség is akad, mint Pápai Emőke, aki az U17-es válogatottig jutott el. Tóth Ramóna a klub újabb nagy ígéretei közé tartozik. A tíz esztendős játékos két éve edz a csapatban, a fiúkkal, de a szorgalmával és a küzdeni akarásával még az ellenkező nem fiataljai közül is kiemelkedik. Elmondása szerint a fiúkkal sokkal jobban szeret focizni.

„A fiúk nagyobbat rúgnak, pontosabban passzolnak, jobban látnak a pályán. Én cselezésben és futásban is felveszem velük a versenyt. Legutóbb például két ember között csináltam egy Zidane-cselt, és úgy lőttem be a kapuba a labdát. Ez egy olyan trükk, amikor az egyik lábunkkal rálépünk a labdára, a másikkal pedig fordulás közben hátra húzzuk. Cristiano Ronaldo a kedvenc játékosom, mert ő is mindig nyerni akar, mint én” – fejti ki büszkén Ramóna.

mindsetpszichologia
mindsetpszichologia

Szoliva Zsolt munkáját a kislányok példaértékű akaraterővel segítik  •  Forrás: mindsetpszichologia.hu

Az edzői tapasztalatok szerint a fiúk között látványosabban fejlődnek a lányok, de más szempontból viszont előnyös, ha azonos neműek kerülnek egy gárdába, így barátságok is könnyebben köttetnek. A kezdeti nehézségek után mostanra már önálló, kislányokból összetevődő csapattal is rendelkezik a focisuli. A 2010 és 2013 között született gyerekeket Szoliva Zsolt fogja össze, és edzi töretlen odaadással. Mészöly Géza szerint a szakembernek sokszor könnyebb dolga is lehet ilyen felállású együttessel.

„A lányok sokkal fegyelmezettebbek, mint a fiúk. Bármilyen furcsa, a munkabírásuk és a koncentrációjuk is kiemelkedő, ez ebben a korban rendkívül fontos. A kitartásuk is olyan, amilyenre lehet alapozni. Úgy veszem észre, hogy a kollégák szívesen dolgoznak velük” – így az alapító elnök.

Bár a női labdarúgásnak még igazi hagyománya nem alakult ki hazánkban, a népszerűsége egyre nagyobb a fiatalok körében. Májusban Budapesten rendezik a női Bajnokok Ligája-döntőt, így többek között a Mészöly Focisuli növendékei is testközelből láthatják a világsztárokat, hiszen ők is kilátogatnak az eseményre. A finálétól többek között azt is várják a szakemberek, hogy újabb és újabb gyerekeket, valamint szülőket bűvöljön el a női foci. Az anyukák és apukák nagy része még mindig szokatlannak tartja, ha egy kislány futballozik, ám ahogy a világ változik, a vélemények is vele együtt formálódnak.

„Nálunk az idősebbek, a felnőttek úgy tekintenek a labdarúgásra, hogy az nem a lányok sportja – szögezi le Újvári Gábor. – Eközben a világ elrohan mellettük. Ha megnézzük Németországot, Kínát, az Egyesült Államokat, Ausztráliát vagy a skandináv országokat, azt látjuk, hogy iszonyatosan sok hölgy futballozik. Megtalálták benne az örömüket, a kultúrája kialakult. Emlékezzünk rá, amikor elkezdtek a lányaink vízilabdázni, birkózni, dzsúdózni, vagy még korábban, amikor kézilabdázni, akkor is szkeptikus volt a közvélemény. A gyorsaság és az intenzitás talán egy kicsit más, mint a fiú futballban, de a kislányok kifejezetten alkalmasak arra, hogy jól koordináltan, ügyesen focizzanak. Ha megnézünk Bajnokok Ligája- vagy válogatott mérkőzést, feltűnik, hogy ez már nem az a 10-15 évvel ezelőtt tapasztalt lassú, pontatlan, nézhetetlen játék.”

További korosztályos híreink LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Egyelőre nincs döntés, hosszabbításba torkollik a meccs Dallasban

Foci vb 2026
6 perce

Románia: Major Sámuel nem marad Marosvásárhelyen

Légiósok
12 perce

Halász Bence idei legjobb eredményével lett harmadik Nancyban

Atlétika
14 perce

Előrehozhatják az Anglia–Mexikó meccset az időjárási előrejelzések miatt

Foci vb 2026
15 perce

Djokovics és Sinner hozta a kötelezőt, Medvegyev viszont kiesett

Tenisz
41 perce

Öngóllal egyenlített Ausztrália a második félidőben

Foci vb 2026
46 perce

Elkezdődött a második félidő az ausztrálok és az egyiptomiak meccsén

Foci vb 2026
1 órája

Magyar arany és ezüst a szervátültetettek Európa-bajnokságán

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik