
Utánpótlássport
2020.10.11. 08:45
Asztalitenisz: jól szerepelnek a fiatalok az Extraligában
Öt Extraliga-fordulót követően három győzelemmel és két vereséggel áll a MOATSZ up-válogatott néven indított, fiatalokból álló asztalitenisz-csapat a legmagasabban jegyzett hazai bajnokságban; a szövetség sportigazgatójával, Fazekas Péterrel beszélgettünk a fiúk helyzetéről.

Utánpótlássport
2020.10.10. 16:01
Tornasportok: lehet bizonyítani az év végi korosztályos Eb-ken
Az Európai Tornaszövetség döntött, a szertornászok és a ritmikus gimnasztikázók korosztályos Eb-jét is megrendezik az év végén, megnéztük, kiknek van a legnagyobb esélyük megmutatni magukat Mersinben és Kijevben.

Utánpótlássport
2020.10.10. 11:14
Szlalomkajak: Rácz Koppány a májusi pótkvalifikációs Eb-re készül
Nehéz szezont zárt a Szlovéniában készülő 19 éves magyar szlalomkajakos, Rácz Koppány. Először tavasszal, majd nyáron is megsérült, több hetet ki kellett hagynia, de így is csak hajszálon múlt, hogy a legjobb harminc között már nem versenyezhetett a múlt heti krakkói U23-as Európa-bajnokságon.

Utánpótlássport
2020.10.10. 09:01
Kosárlabda: győzelemmel kezdte a Falco a fiú juniorbajnoki évadot
Váradi Attilával, a Falco KC Szombathely U18-as fiú kosárlabdacsapatának mesterével beszélgettünk az utóbbi hónapok nehézségeiről, az új évad rajtja után pedig az is szóba került, milyen várakozásokat fogalmazott meg a játékosaival szemben.

Utánpótlássport
2020.10.08. 17:57
Atlétika: Molnár Janka egy századdal a világ előtt 400 m gáton
A Budafoki MTE 19 éves, két számban is felnőttbajnok atlétanője, Molnár Janka nem panaszkodhat kiemelkedő szezonjára, bár 400 gáton U20-as világranglista-vezetőként a nemzetközi mezőnyben is szívesen megmérette volna magát.

Utánpótlássport
2020.10.08. 16:01
Férfi kézi: Melnyicsuk Viktor csak egy évre köszönt el a Motortól
Néhány héttel a bajnoki rajt után jelentették be, hogy a juniorválogatott Melnyicsuk Viktor hazatér Zaporizzsjából, és az NB I-es Komlón játszik kölcsönben a mostani idényben. Erről kérdeztük a 19 éves sportolót.

Utánpótlássport
2020.10.08. 14:44
Tollaslabda: a Multi Alarm SE fő célja az utánpótlásbázis-növelés
„Fontosnak tartjuk, hogy valamilyen cél folyamatosan lebegjen a gyerekek szeme előtt. Megpróbáljuk arra nevelni őket, hogy legyen saját elképzelésük, képük az életről, önmagukról” − mondja a Multi Alarm SE vezetőedzője, Tóth Henrik.

Utánpótlássport
2020.10.08. 12:34
Vívás: a tervek szerint januárban kezdődhetnek a nemzetközi versenyek
A Magyar Vívó Szövetség hosszas, több mint féléves leállás után az utóbbi egy hónapban megrendezte a legkisebb korosztályok országos bajnokságait, illetve a junior és kadét versenyzők első válogatóversenyeit; a viadalokon tapasztaltakról, a várakozásokról a szervezet főtitkára, Tamás Henriette nyilatkozott a hunfencing.hu-nak.
517
/
937