Kézi: így álltak a csapatok az up-bajnokságok felfüggesztésekor

B. V. utanpotlassport.huB. V. utanpotlassport.hu
2021.05.06. 17:12
Címkék
Összegyűjtöttük, mely csapatok álltak az első két helyen a kézilabda utánpótlás-bajnokságokban a versengés lezárásakor. A kapott kép persze nem feltétlenül reális, miután nem ugyanannyi mérkőzést játszottak az együttesek, annyi elmondható, az élen állók esélyesek voltak a négyes döntőre.

„A bajnokságok kényszerű felfüggesztése miatt nagyon sok mérkőzés elmaradt, sok csapat edzeni sem tudott, így a bajnokságok azonnali újraindítása szakmailag sem lenne indokolható, és a szükséges számú mérkőzés sem játszható már le a szezon végéig, több csapat nem is tudna újra kiállni a találkozókra.Sok csapat azonban edzeni, majd játszani szeretne, ezért számukra versenylehetőséget biztosítunk a tornák által” – indokolta a berekesztést múlt pénteken Rupp István, a Magyar Kézilabda Szövetség versenyigazgatója.„A bajnokságok kényszerű felfüggesztése miatt nagyon sok mérkőzés elmaradt, sok csapat edzeni sem tudott, így a bajnokságok azonnali újraindítása szakmailag sem lenne indokolható, és a szükséges számú mérkőzés sem játszható már le a szezon végéig, több csapat nem is tudna újra kiállni a találkozókra.Sok csapat azonban edzeni, majd játszani szeretne, ezért számukra versenylehetőséget biztosítunk a tornák által” – indokolta a berekesztést múlt pénteken Rupp István, a Magyar Kézilabda Szövetség versenyigazgatója.

Forrás: pickhandball.hu
Forrás: pickhandball.hu

 •  Forrás: pickhandball.hu

S valóban, a legoptimistább forgatókönyvek szerint sem lehetett volna lejátszani az elmaradt, valamint az eredeti menetrend szerint is hátralévő mérkőzéseket. A szövetség így azt a fájó döntést hozta, hogy az előző évadhoz hasonlóan a mostani végén sem hirdet utánpótlás-bajnokokat.

Összegyűjtöttük, az eddig lejátszottak alapján mely együttesek kerültek volna a legjobb négy közé. A változó mérkőzésszám ellenére látszik, hogy a fiúk mezőnyében a Szeged, a lányok között pedig az FTC, a Debrecen és a Győr is ott lehetett volna a Final Fourban.

A balatonboglári NEKA a serdülők között állt épp a fiúk és lányok mezőnyében is a legjobb kettőben, az elmúlt évekhez képest pedig meglepetéscsapat lehetett volna a fiúligában a PLER-Budapest és a Mezőkövesd, a leánybajnokságban pedig a Szombathely.

Fiú ifjúsági bajnokság
Nyugati csoport: 1. PLER-Budapest, 2. BFKA-Balatonfüred
Keleti csoport: 1. FTC, 2. Szeged
Fiú serdülőbajnokság
Nyugati csoport: 1. NEKA, 2. BFKA-Balatonfüred
Keleti csoport: 1. Mezőkövesd, 2. Szeged
Leány ifjúsági bajnokság
Nyugati csoport: 1. Győr, 2. Szombathely
Keleti csoport: 1. FTC, 2. DVSC
Leány serdülőbajnokság
Nyugati csoport: 1. NEKA, 2. Győr
Keleti csoport: 1. FTC, 2. DVSC

További korosztályos híreinkKÉZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Női kézi BL: Podravka Koprivnica–Győr

Kézilabda
2 perce

NB II: Gyirmót FC Győr–Karcagi SC

Labdarúgó NB II
3 perce

Schäfer százados lett, de komoly zakót kapott Leverkusenben az Union Berlin

Német labdarúgás
9 perce

Az Esbjerg és a Bucuresti győzelmével indult az FTC női kézi BL-es csoportja

Kézilabda
21 perce

Folytatnák jó sorozatukat a budapestiek – MTK–Kisvárda percről percre

Labdarúgó NB I
36 perce

Az Alpine ellopta a show-t: Gasly pole pozíciója után Russell szava is elakadt a monzai időmérőn

F1
47 perce

Baráth Péter ismét betalált, simán nyert a Sigma – videó

Légiósok
48 perce

NB II: előnyben a Misleny, egyenlített a Barcika, kettővel megy a Soroksár – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
55 perce