Utánpótlássport
2021.04.09. 08:53

Úszás: ifjú kiválasztottak – felnőtt ob után, Eb előtt

A Duna Arénában rendezett felnőtt úszó országos bajnokságot követően Sós Csaba szövetségi kapitány kihirdette a tokiói olimpiára, illetve a májusi, budapesti Eb-re készülő csapatot: a 18 éves Kós Hubert mindkét viadalon érdekelt lesz, míg a kontinensversenyen további három fiatalra számít a szakvezető.
Utánpótlássport
2021.04.08. 20:11

Női kézi: a győzelmekből könnyebben építkezik a Boglári Akadémia-SZISE

Fontos győzelmet aratott a Dunaújváros ellen, és elmozdult a kiesőzónából a Boglári Akadémia-SZISE szinte kizárólag utánpótláskorúakra építő csapata a női kézilabda NB I-ben. Az együttes vezetőedzőjét, ifj. Kiss Szilárdot kérdeztük.
Utánpótlássport
2021.04.08. 15:23

Sakk: új rendszert dolgoztak ki a fiatal játékosok támogatására

Három, eredmények alapján kialakított kategóriában támogatná a korosztályos játékosokat a hazai sakkszövetség – erről Molnár Béla, az ifjúsági bizottság elnöke számolt be.
Utánpótlássport
2021.04.08. 12:13

Kézilabda: áprilisban még biztosan nem rendeznek utánpótlás-bajnokikat

Az MKSZ szakmai- és versenybizottsága csütörtök délután jelentette be, hogy a hónap végéig meghosszabbítja az utánpótlás kézilabda-bajnokságok felfüggesztését.
Utánpótlássport
2021.04.08. 08:46

Vívás: Kalocsai Luca és Kollár Anna halad a válogatottságig

A Törekvés SE két korosztályos bajnok tőrözője, a 14 éves Kollár Anna és a nemsokára 17 esztendős Kalocsai Luca olykor egymást sem kímélve, szorgalmasan halad a felnőttválogatottság felé vezető úton.
Utánpótlássport
2021.04.07. 19:02

Birkózás: Szőke Alex Szófiában váltana repjegyet Tokióba

A 21 éves birkózó, Szőke Alex nyerte a budapesti Körcsarnokban rendezett kötöttfogású 97 kg-os válogatót, amelyen a világbajnok Kiss Balázst és az U23-as vb-aranyérmes Szilvássy Eriket utasította maga mögé, ezzel kiharcolta a májusi, szófiai világkvalifikációs versenyen való indulás jogát.
Utánpótlássport
2021.04.07. 17:48

Úszás: Csulák Lia már Magyarországról jutna el az olimpiáig

Az érdiek EYOF-ezüstérmes, ám még mindig csak 16 éves úszóígérete, Csulák Lia a nemrégiben véget ért felnőtt ob-n is kitűnően szerepelt. Kérdeztük őt a kuvaiti kezdetekről, az idei és távlati célokról is.
Utánpótlássport
2021.04.07. 15:40

Rg: Kocsis Evelin két bronzéremmel tért haza a Szófia-kupáról

Remekül teljesítettek a juniorkorú ritmikus gimnasztikázók a Szófia-kupán: a 14 éves Kocsis Evelin buzogánnyal és labdával is a dobogó harmadik fokára állhatott fel.
Utánpótlássport
2021.04.07. 14:00

Tékvandó: legalább egy érem benne van a csapatban a szófiai Eb-n

Több mint egy éve rendeztek utoljára világversenyt a tekvondósoknál, a hosszú kényszerszünet előidézője pedig „természetesen” a koronavírus-járvány volt. Bár a pandémia még tartja hadállásait, a kellő biztonsági intézkedések hatékonyságában bízva egyre-másra kerülnek sorra kontinentális viadalok is, a koreai gyökerű küzdősportban például csütörtöktől vetélkednek Európa legjobb „pusztakezes-lábas” harcművészei, köztük Magyarország reprezentánsai Eb-érmekért.
Utánpótlássport
2021.04.06. 19:04

Női vízi: ahányszor kell, annyiszor építi magát újra Forgács Lili

Az UVSE női vízilabdacsapatának 18 éves korosztályos válogatott játékosa, Forgács Lili sérüléssel és betegséggel is küzdött az elmúlt hónapok során, de egy percre sem mondott le arról, hogy bebizonyítsa, helye van a legjobbak között.
Utánpótlássport
2021.04.06. 15:11

Torna: a 14 éves Mayer Gréta a közösség erejének köszönheti sikereit

Taroltak a DKSE tornászlányai a nemrégiben megrendezett ifjúsági szerenkénti ob-n. A legeredményesebb versenyzőt, Mayer Grétát és az edzőt, Badics Rékát kérdeztük.
Utánpótlássport
2021.04.06. 08:56

Labdarúgás: csökkent a fiatalok játékideje az NB I 27. fordulójában

A labdarúgó NB I 27. fordulójában az utánpótláskorúakat tekintve nyolc csapat tizennégy fiatal játékosa lépett pályára. A 2000. január 1-jén vagy az után született labdarúgók összesen 791 percet töltöttek a gyepen; a statisztika az év legalacsonyabb számát mutatja.
Utánpótlássport
2021.04.05. 18:35

Tenisz: Sávolt Attila szakmai igazgató a korosztályos válogatottságról

A jelenlegi ranglisták és a szakmai stáb véleménye alapján összeállították a nyári Európa-bajnokságokra készülő korosztályos válogatottak névsorát; Sávolt Attila szakmai igazgató a döntés után kifejtette véleményét: ha rajta múlna, legfeljebb négy-négy játékos kerülhetne be a keretekbe.
Utánpótlássport
2021.04.05. 17:04

Atlétika: eredményes fedett pályás szezont zárt az utánpótlás

A hazai utánpótláskorú atléták a remek eredmények mellett a fegyelmezettségükről és a kitartásukról is tanúbizonyságot tettek a fedett pályás szezon során.
Utánpótlássport
2021.04.05. 15:33

Kézilabda: ismét száz gól fölé kúsztak a fiatalok az élvonalban

A nők mezőnyében hat meccsen 78, a férfiak között szintén hat találkozón 24 gólt szereztek az utánpótláskorúak a kézilabda NB I-ben.
Utánpótlássport
2021.04.05. 13:41

Vívás: román és amerikai arany a kadétok kardversenyében a vb-n

A magyarok távolmaradásával zajló egyiptomi utánpótlás-világbajnokságon a kadétoknál a román Marco Sovar nyerte a fiúk kardszámát, míg a lányoknál az amerikai Magda Skarbonkiewicz gyűjtötte be az aranyérmet ugyanebben a fegyvernemben.

477

/

937