Tekvandó: csaknem két tucat érmet nyertek olimpiai reménységeink

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.10.12. 15:32
Címkék
A V4, vagyis a visegrádi négyek országai az elmúlt hétvégén ifjú tekvondósaik révén kerültek a figyelem középpontjába, legalább is ott mindenképpen, ahol a koreai gyökerű küzdősport kellő népszerűségnek örvend. Ezúttal Csehország volt a házigazdája annak a viadalnak, amelyen a vendéglátók képviselőin kívül a lengyel, a szlovák és persze a magyar fiatalok válogatott legjobbjai vettek részt.

A V4-ek tini tekvondósai Hradec Královéban sereglettek össze igen csak szép számban a mögöttünk hagyott szombaton, hogy az ORV, az Olimpiai Reménységek Versenye keretében bizonyságot adjanak eddig szerzett tudásukból.

Magyarországról két küldöttség is érkezett Hradec Královéba, vagyis Királyváradra, amely veretes történelmi múltú települése Kelet-Csehországnak az Elba és az Orlice folyók partján. A cseh királynék városaként is ismert helyen – amely nem mellesleg jó ideje Székesfehérvár testvérvárosa – egyfelől 16 fős korosztályos válogatottunk próbált szerencsét, másrészt az Alisca Taekwondo Klub is delegált hét versenyzőt, s hogy méretes feladat várt rájuk, azt jelezte: a négy országból összesen tizenöt csapat, csaknem másfélszáz ifjú harcművész vállalta a megméretést.

A Hradec Králové-i sikercsapat Forrás: wtftaekwondo.hu
A Hradec Králové-i sikercsapat Forrás: wtftaekwondo.hu

A Hradec Králové-i sikercsapat  •  Forrás: wtftaekwondo.hu

Ötkarikás reménységeink igazán kitettek magukért, hiszen – amint az a hazai szövetség honlapjának híréből kiderül – az utánpótláskorúakat küzdelemre szólító eseményen a teljes rangsorban a gyűjtött pontok alapján harmadikként végeztek a mieink, akik hét aranyéremmel térhettek haza, de bekerült még a gyűjteménybe további nyolc ezüst és ugyanennyi bronz is.

Az Alisca-különítményből Barna Babett nyakába került a legfényesebben csillogó medál, míg a válogatottból - a gyerek, kadét és junior kategóriákban legjobban szereplőket tekintve - Csáki Hanna, valamint öt fiú állhatott fel az eredményhirdetéskor a dobogó legtetejére. Gubala Gergő, Kiss Bence, Klajkó Dávid és Pechál Levente örülhetett első helynek, Hoták Nándor pedig különlegesen, ha úgy tetszik kétszeresen nagyot alakított.

A kivételesen ígéretesek közé tartozó fiatalember tudniillik nemcsak saját, 40 kg-os gyerekkategóriájában végzett az élen, hanem a kadétok 41 kilós súlycsoportját is ő nyerte, vagyis duplázott. Nem ez az első ilyen kiugróan nagy sikere: 2019 nyarán például egymás után két nemzetközi viadalon, a horvátországi Karlovac Openen és a szlovákiai Bratislava Openen is az élen végzett.

Az a legkevesebb, amit itt rögzíthetünk, hogy Hoták Nándorról és társairól mint valódi olimpiai reménységeinkről még jó néhány rangos tekvondóverseny kapcsán lesz mit írnunk...

További korosztályos hírekTEKVONDÓBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Nem szurkoló, a magyar megyei meccsen malac szaladt be a pályára – VIDEÓ

Magyar foci
4 perce

US Open: sikerrel vették a magyar hölgyek az első selejtezőkört

Tenisz
6 perce

Liga 2: otthon vesztett erdélyi rangadót a Sepsi OSK

Minden más foci
32 perce

Rendhagyó edzőtábort tart a női futballválogatott

Magyar válogatott
33 perce

Megható üzenetet kapott fiától Neymar a katasztrofális vereség után

Minden más foci
37 perce

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
1 órája

A kilencvenéves Kopeczky Lajost színész–újságíró rangadóval ünnepelték

Minden más foci
1 órája

Asztalitenisz csapat Eb: ezúttal a rutinszerzés a fontos

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik