Utánpótlássport
2023.06.02. 18:50

Birkózás: Arsunkaev Musza sérülés miatt kihagyja az U20-as Eb-t

A Vasas SC U17-es vb- és Eb-ezüstérmes szabadfogású birkózója, Arsunkaev Musza (92 kg) remekül kezdte az U20-as éveit: a közelmúltban megszerezte első felnőttbajnoki címét, majd a saját korosztályban szabad- és kötöttfogásban is győzött az ob-n. Ám legutóbb, Bukarestben súlyos térdsérülést szenvedett, amely miatt kihagyni kényszerül a közelgő U20-as Európa-bajnokságot.
Utánpótlássport
2023.06.02. 11:12

Vízilabda: az UVSE fiú gyermekcsapata elbírta az esélyesség terhét

Az UVSE fiú gyermekcsapatát irányító Korényi Balázs büszke tanítványaira, akik magabiztosan nyerték meg korosztályuk bajnokságát.
Utánpótlássport
2023.06.02. 08:59

Asztalitenisz: Molnár Kendrának „kabalaversennyé” vált az ifjúsági ob

A Statisztika UAK 15 éves asztaliteniszezője, Molnár Kendra – akinek az Európa-bajnok Póta Georgina a nagynénje, illetve a korábbi válogatott Molnár Krisztián az unokatestvére – parádés teljesítménnyel rukkolt elő az ifjúsági országos bajnokságon. Az U17-esek között egyesben és párosban is nyert, az U19-esek között párosban szintén győzött, egyesben pedig harmadik lett, miközben mindkét vegyes páros versenyszámban diadalmaskodott – így összesen öt arannyal zárt az Ormai-csarnokban.
Utánpótlássport
2023.06.01. 20:58

Kézilabda: elkezdte a vb-felkészülést a junior férfiválogatott

Június elsejével célegyenesre fordult a junior férfi kézilabda-válogatott vb-felkészülése; a fiatalok kevesebb mint három hét múlva kezdenek a német-görög közös rendezésű eseményen.
Utánpótlássport
2023.06.01. 19:22

Kosár: körvonalazódik az U20-as női válogatott játéka az Eb-re

Újabb rövid összetartáson van túl a júliusi végi Európa-bajnokságra készülő U20-as női kosárlabda-válogatott. Tursics Krisztián szövetségi edzőt kérdeztük a székesfehérvári háromnapos edzőtábor tapasztalatairól, valamint a tervekről. A csapat június második felében kezdi meg a közvetlen Eb-felkészülést.
Utánpótlássport
2023.06.01. 17:16

Úszás: világbajnoki névsorolvasás előtt

Le már nem lehet kerülni róla, felkerülni azonban még igen – csenghet sokak fülében vissza Sós Csaba úszókapitány mondata, amellyel pár hete lezárta az első alkalommal 23 nevet tartalmazó listáját a nyári világbajnokságon induló magyarokról. A lajstrom június első napjaiban véglegesül.
Utánpótlássport
2023.06.01. 12:42

Atlétika: az országos csúcsok sem maradtak el a győri diákolimpián

Kocsis Luca, Sulyán Alexa és Kriszt Sarolta is korosztályos magyar csúcsot futott az atléták Győrben rendezett V. és VI. korcsoportos diákolimpiáján.
Utánpótlássport
2023.06.01. 12:14

Asztalitenisz: Szántosi Dávid bronzérmes az U19-esek között Havirovban

Az U17-esek mezőnyében szerzett ezüstje Szántosi Dávid az U19-esek között is dobogóra állhatott Havirovban, ezúttal a harmadik helyen zárt a cseh nemzetközi utánpótlás asztalitenisz-bajnokságon.
Utánpótlássport
2023.05.31. 20:13

Úszás: Flück Nóra kételkedett a vb-szintben, de simán hozta

A 17 éves Flück Nóra 1500 méter gyorson teljesített vb-szintet, így készülhet a fukuokai örömúszásra.
Utánpótlássport
2023.05.31. 13:03

Asztalitenisz: Szántosi-ezüst, Lei-bronz az U17-esek között Havirovban

Szántosi Dávid a döntőben, míg Lei Balázs az elődöntőben szenvedett vereséget a végső győztes, francia Nathan Lamtől az U17-esek versenyében, a Havirovban zajló cseh nemzetközi utánpótlás asztalitenisz-bajnokságon.
Utánpótlássport
2023.05.31. 09:01

NB I: így teljesítettek az utánpótláskorú magyar fiatalok

Évadvégi összegzésünkből kiderül, hogy a Budapest Honvéd adta a legtöbb lehetőséget a hazai utánpótláskorú labdarúgóknak, egy átlagos NB I-es fordulóban 1033 fiatalpercet rögzítettünk, valamint arra is fény derült, mely ígéretek nyújtották a legjobb teljesítményt.
Utánpótlássport
2023.05.30. 19:32

Ökölvívás: tíz magyar arany a juniorok szerbiai Nemzetek Kupáján

A tizenöt magyar döntős közül tíznek aranyérmet akasztottak a nyakába a junior ökölvívók szerbiai Nemzetek Kupáján.
Utánpótlássport
2023.05.30. 16:44

Atlétika: Kocsis Luca U20-as országos csúcsot futott 100 méteren

Utánpótlássport
2023.05.30. 12:01

Labdarúgás: 1700 felett a fiatalok játékperce az NB I 33. fordulójában

A labdarúgó NB I 33. fordulójában összesen 1727 percet kaptak a 2002-es vagy annál fiatalabb játékosok; kilenc klubban huszonkilenc ifjonc bizonyíthatott.
Utánpótlássport
2023.05.30. 10:09

Atlétika: Szentgyörgyi Zita a leggyorsabb U18-as magyar lány 100 m-en

A 16 éves Szentgyörgyi Zita újabb korosztályos csúccsal bizonyította, hogy a hazai atlétika egyik kiemelkedő ígéretének számít rövidtávfutásban.
Utánpótlássport
2023.05.30. 08:55

Birkózás: négy érem az U20-as kötöttfogásúaktól Porecben

Két arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel zárta a poreci nemzetközi versenyt – a spanyolországi U20-as Európa-bajnokságra készülő – magyar kötöttfogású birkózóválogatott. Mindeközben a Vasas SC nyerte a pesterzsébeti U15-ös szabadfogású csapatbajnokságot.

214

/

871