Archiv cikkek
2002.10.27. 21:05

MŰKORCSOLYA - Sebestyén Júlia nyolcadik

Archiv cikkek
2002.10.27. 21:04

ALPESI SÍ - Eberharter végre győzött

A nőkkel ellentétben (mint ismeretes, az első futamot hármas holtversenyben Andrine Flemmen, Tina Maze és Nicole Hosp nyerte meg) a férfiak nem borították fel a papírformát a Világkupa nyitányán, és az győzött, akinek "illett. Stephan Eberharter az összetett Vk címvédőjeként, valamint a szakág olimpiai bajnokaként állt oda a söldeni óriás-műlesiklás rajtjához, és a két kör alapján megérdemelten vitte el a pálmát.
Archiv cikkek
2002.10.27. 20:53

Gál hibázott ugrásban

Gál Róbert a két héttel ezelőtti debreceni magyar nemzetközi verseny után szerényen úgy kommentálta sikerét, hogy egy versenyzőnek lehet jobb és rosszabb napja is. Az FTC-Ybl Tervező fiatalja az elmúlt hetekben nagyon is jó napokat élt meg, a debreceni versenyt követően a párizsi Világkupán is már a döntőben szerepelt, és a glasgow-i forduló szombati versenynapján talajon az előkelő harmadik helyet szerezte meg.
Archiv cikkek
2002.10.27. 20:51

CSELGÁNCS - Előre törnek a fiatal versenyzők

"Nagy reménységünk ez a srác, vele megoldódhatnának a hatvankilós gondjaink  intett a tatami felé Tóth László, a Magyar Judószövetség elnöke. A szőnyegen a junior Európa-bajnokságra készülő Burján László küzdött igen lelkesen  no és eredményesen, hiszen Olláry Pétert legyőzve megszerezte az aranyérmet a jubileumi, ötvenedik országos bajnokságon.
Archiv cikkek
2002.10.27. 20:46

NB III - Hét gólt szerzett a Nagyatád

Archiv cikkek
2002.10.27. 20:30

ATLÉTIKA - Makori pályacsúcsa

Archiv cikkek
2002.10.27. 20:25

Rios elbukta a stockholmi végjátékot

Archiv cikkek
2002.10.27. 20:24

Érdi mögött Benik is örült

Vasárnap délután Tokaj főterén remek volt a hangulat. Az emberek sapkában, kesztyűben, nagykabátban dideregtek a néhány perc leforgása alatt ralirajongókkal megtelő és egyszeriben szűkké váló terecskén, és hatalmas üdvrivalgással fogadták az érkező versenyautókat.Elsőként az Érdi Tibor, Varga István kettős érkezett. Remek hangulatban voltak, ami egyáltalán nem csoda, hiszen a subarus páros sorozatban második futamgyőzelmét aratta.
Archiv cikkek
2002.10.27. 20:22

A Devils negyedóra alatt megfékezte a Tampát

Nagyüzem volt szombaton az NHL-ben: a harminc csapatból mindössze négy pihenhetett, azaz tizenhárom mérkőzést rendeztek a 18. játéknapon. A pénteken is jégre lépő győztesek közül egyedül a New Jersey tudta megismételni egy nappal korábbi teljesítményét, az "ördögök a Keleti főcsoport rangadóján igencsak elpáholták az addig veretlen Tampát.
Archiv cikkek
2002.10.27. 20:14

Újra hallatott magáról a wimbledoni döntős

Archiv cikkek
2002.10.27. 19:30

Egymást is rugdalták a játékosok

Nem mondhatni, hogy kifejezetten nyugodt hangulatban zajlott volna le a DebrecenMatáv Sopron mérkőzés, hiszen a játékosok szinte többet törődtek egymással, mint a labdával. Pedig a találkozó előtt szó sem volt arról, hogy itt bármiféle rendkívül esemény történhetne  csupán egy szimpla bajnokinak tűnt a debreceni nekigyürkőzés, amelyen a hazaiaknak a dobogó eléréséhez kellett volna a három pont, míg a vendég Matáv legalább egy iksszel szeretett volna javítani a bentmaradásért vívott pozícióján.
Archiv cikkek
2002.10.27. 19:21

Videoton–MTK 0–0 - Főszerepben a cserekapus

A helyzet meglehetősen sajátságos. Adott egy párosítás  jelesül a VideotonMTK Hungária párharc , amikor a székesfehérváriak már előre tudják, csapatuk első számú kapusa semmilyen körülmények között nem léphet pályára. Végh Zoltán ugyanis a fővárosiak labdarúgója, csak kölcsönben szerepel a piros-kékeknél, és szerződése értelmében e találkozókon csupán nézőként lehet jelen.
Archiv cikkek
2002.10.27. 19:19

Összetűzés a volt trénerrel

Fitos József a lefújás után odalépett a kispestiek busza mellett beszélgető Piroska Attilához. A piros-feketék korábbi vezetőedzője, aki jelenleg utánpótlás-igazgatóként dolgozik a klubnál, közvetlen közelről szólt valamit az erdélyi származású játékosnak. Mondatait e helyütt nem idézhetjük, mert nem csak a szemérmes olvasóink pirulnának el az elhangzottakat olvasva&
Archiv cikkek
2002.10.27. 19:19

Inter: rossz foci, siker

Archiv cikkek
2002.10.27. 19:17

Ajándék az edzőnek

A Zalaegerszegen elszenvedett kétgólos vereség, majd Győrött a Ferencváros elleni 21-es csatavesztés után Tamási Zsolt azt mondta játékosainak (és a sajtó útján a csapat híveinek is üzente): nem szabad, hogy e két egymást követő csatavesztés pánikhangulatot teremtsen. A következő három mérkőzésen hét pontot kell gyűjteni, és akkor újra dobogós helyen lehet az ETO. Ezt a tervet a győriek maradéktalanul teljesítették is.
Archiv cikkek
2002.10.27. 19:14

A boldog edző: Garami József

Garami József nemcsak a legidősebb (63 éves), nemcsak a legtapasztaltabb, de egyben a legjobb honi edző is azok között, akik jelenleg az élvonalban dolgoznak. Nézzük csak: a Ferencváros mestere eddig 462 mérkőzésen ült kispadon (PMFC, Újpest, MTK, Győri ETO, FTC), és szakértelmének köszönhetően rendkívül kedvező mérleget tudhat magáénak: eddigi csapatait 211 alkalommal vezette győzelemre, 123-szor döntetlent játszott és 128-szor kapott ki együttesével. Tizenkét fordulóval a rajt után nyolc győzelmet, két döntetlent ért el, s csupán kétszer szenvedett vereséget.

6957

/

7432