Összetűzés a volt trénerrel

K. I.K. I.
2002.10.27. 19:19
Címkék
Fitos József a lefújás után odalépett a kispestiek busza mellett beszélgető Piroska Attilához. A piros-feketék korábbi vezetőedzője, aki jelenleg utánpótlás-igazgatóként dolgozik a klubnál, közvetlen közelről szólt valamit az erdélyi származású játékosnak. Mondatait e helyütt nem idézhetjük, mert nem csak a szemérmes olvasóink pirulnának el az elhangzottakat olvasva& Szó szót követett, egy-egy nem túl épületes jelző mindkét fél száját elhagyta.
Fitos – finoman fogalmazva – kétségbe vonta Piroska magyar mivoltát, a labdarúgó pedig egykori edzője édesanyjára tett hasonló megjegyzést.Történt mindez Zalaegerszegen, a kispestiek újabb veresége után. A jelenet láttán a zalai biztonsági őrök is összerezdültek. A szócsata végén Fitos egyik ismerősével autóba ült, és azonnal elhagyta a terepet, Piroska pedig csak annyit mondott, nem kíván foglalkozni az afférral. Itt tart jelen pillanatban a kispesti futball, ilyen hangulatban játszik az egykor szebb napokat is megélt együttes. Csoda-e hát, hogy a piros-feketék fordulóról fordulóra közelebb kerülnek a másodosztályhoz?…
Kenesei Krisztián (balra) bravúros ollózása volt az egerszegi meccs legszebb jelenete
Kenesei Krisztián (balra) bravúros ollózása volt az egerszegi meccs legszebb jelenete
Kenesei Krisztián (balra) bravúros ollózása volt az egerszegi meccs legszebb jelenete
Kenesei Krisztián (balra) bravúros ollózása volt az egerszegi meccs legszebb jelenete
Kenesei Krisztián (balra) bravúros ollózása volt az egerszegi meccs legszebb jelenete
Kenesei Krisztián (balra) bravúros ollózása volt az egerszegi meccs legszebb jelenete

Zalai oldalon természetesen sokkal nyugodtabb volt a hangulat, bár tegyük hozzá, hogy a bajnok oldalán ezúttal is csak a győzelemnek örülhettek. Na meg annak, hogy Kenesei Krisztián egy parádés mozdulat után ollózva talált a kapuba. Az idén már másodszor hajtotta végre ezt a bravúrt a csatár: előbb Sopronban, majd most hazai pályán mutatta be a különleges attrakciót.
"Igazából semmi mással nem foglalkozunk, a lényeg az, hogy nyertünk – foglalta össze a mérkőzést Kenesei Krisztián. – Felkészültünk arra, hogy a Békéscsaba és a Kispest ellen is nehéz dolgunk lesz, és ez így is történt. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan javul majd a játékunk is, nem kell erre már sokat várni. Pillanatnyilag azonban számunkra csak az volt a fontos, hogy a Siófok és a Békéscsaba után a Kispestet is legyőzzük. A piros-feketékkel amúgy sosem játszottunk könnyű meccseket, mindig meg kellett izzadnunk a pontokért. Szerintem hamarosan összeáll a játékunk, elmúlik minden görcs, és újra a régi, aranyat hozó teljesítménnyel rukkolunk ki. Igen, ez azt is jelenti, hogy reményeim szerint a rájátszásban még a bajnoki címért is harcban leszünk majd.”
A meccs lefújása után Simon Antal, a zalaiak vezetőedzője sem volt elkeseredve; ahogy fogalmazott, látott biztató jeleket csapata játékában. Mint mondta, többször volt olyan periódusa a mérkőzésnek, amikor a ZTE már a régi arcát mutatta, s erre lehet alapozni a folytatásban is. Ehhez még hozzátette a szakember, hogy csapata hosszú utat tett meg ebben az évadban, de jó úton jár, így biztatónak tűnik a jövő.
Legfrissebb hírek

Itt a húsvét, itt a nyúl, magyar–brazil három null!

Népsport
18 perce

Joan Laporta marad az FC Barcelona elnöke – hivatalos

Spanyol labdarúgás
21 perce

Heti légiósprogram: szombat kora délután Brighton–Liverpool

Légiósok
39 perce

Negyven évvel ezelőtt verte meg 3–0-ra Magyarország Brazíliát a Népstadionban

Magyar válogatott
46 perce

Fordulatos meccsen nyert Montréalban a Ducks, nagy verést kapott a címvédő Panthers az NHL-ben

Amerikai sportok
47 perce

Ha nehezen is, de SGA tovább javította NBA-rekordját, Flagg és a Görög Szörny nagyot játszott

Amerikai sportok
1 órája

Pécs, Berlin, Újpest: Dárdai Pál fél évszázados meséje

Labdarúgó NB I
2 órája

Heti program: BL- és El-nyolcaddöntő, női kézi BL és NB I

Minden más foci
3 órája
Ezek is érdekelhetik