
Archiv cikkek
2003.03.08. 21:08
Vita, politikai felhangokkal
Szombaton tartotta idei első közgyűlését a Magyar Olimpiai Bizottság, és az esemény kezdetben csendesnek ígérkezett, pergőn követték egymást a programpontok.

Archiv cikkek
2003.03.08. 21:05
Már pacsiznak a Tampa vezetői
Egyre kiélezettebb a harc a rájátszásba jutásért, és egyáltalán nem járunk rosszul azzal, hogy olyan csapatok is bejelentkeztek a nyolc-nyolc értékes helyért, amelyekkel a szakemberek nem feltétlenül számoltak az évad elején.

Archiv cikkek
2003.03.08. 20:55
A Ferrari alkalmazkodott
Michael Schumacher pályafutása során 51. alkalommal harcolta ki a pole pozícióból való indulás jogát. A Ferrari németje mellől csapattársa, Rubens Barrichello vághatott neki a magyar idő szerint vasárnap hajnali négy órakor rajtoló 19. Ausztrál Nagydíjnak.

Archiv cikkek
2003.03.08. 17:58
F-1: a világbajnok az élen

Archiv cikkek
2003.03.07. 22:49
Zsebben a második siker
Megnyugtatónak tűnt, hogy a piros-fehérek részéről elhangzott értékelések és fogadkozások alapján a dunaújvárosiak csak a sportszerűség keretein belül óhajtottak revánsot venni a trónkövetelőn az első mérkőzésen elszenvedett vereségért.

Archiv cikkek
2003.03.07. 22:30
Röplabda - Eltiltás helyett pénzbüntetés

Archiv cikkek
2003.03.07. 22:29
Röplabda - Jelic újra kapitány

Archiv cikkek
2003.03.07. 22:27
Női Extraliga - Két ifivel nyert a BSE

Archiv cikkek
2003.03.07. 22:16
Kerékpár - Felfüggesztették a Coast rajtengedélyét

Archiv cikkek
2003.03.07. 22:15
Gyorskorcsolya - Klassen már ünnepelhetett

Archiv cikkek
2003.03.07. 22:15
Demszky veszi át a zászlót
Népes magyar küldöttség utazik a jövő héten Birminghambe, ahol március 14. és 16. között rendezik meg a fedett pályás világbajnokságot.

Archiv cikkek
2003.03.07. 22:14
Atlétika - Magyar sikerek Linzben

Archiv cikkek
2003.03.07. 22:06
Kiütéses Alba-siker

Archiv cikkek
2003.03.07. 22:04
Mozgolódnak a jelöltek
Elkezdték a korteshadjáratukat a Barcelona elnöki posztjára áhítozó jelöltek.

Archiv cikkek
2003.03.07. 22:03
Fenyegetik az áldozatot
A jelek szerint Angliában rendkívül ellenszenves cselekedetnek számít, ha az ember "engedi magát lefejelni. Robbie Savage, a Dion Dublin által hétfőn leterített Birmingham City-játékos ugyanis halálos fenyegetést kapott e-mailen, feltehetően Villa-szurkoló(k)tól.

Archiv cikkek
2003.03.07. 22:03
Totti lázas, de talán játszik
Szombat délután és este két találkozóval kezdődik meg az olasz bajnokság 24. fordulója, ráadásul két jónak ígérkező meccsel: délután hatkor az UEFA-kupás helyezésért harcoló Bologna fogadja a bajnoki címről még korántsem lemondó Intert, míg este fél kilenckor a római derbit rendezik meg.
6650
/
7432