Röplabda - Jelic újra kapitány

Vágólapra másolva!
2003.03.07. 22:29
Címkék
ZÁGRÁB. Minden idők legsikeresebb horvát röplabda szövetségi kapitánya visszaülhet a nemzeti csapat kispadjára. A kilencvenes években két Európa-bajnoki ezüstöt, világbajnoki hatodik és olimpiai hetedik helyet szerző válogatottnak Ivica Jelic volt a szakvezetője, ám a sydneyi ötkarikás játékok után felfelé buktatták a semmitmondó instruktori állásba. Ettől fogva zuhanórepülésbe kezdett a horvát együttes, amelyet sorra hagytak ott (kiöregedés vagy személyes okok miatt) a nevesebb játékosok. Kétéves rossz sorozat után most bedobta a törölközőt Nenad Komadina, majd távozott a szövetség alelnöke, a Jeliccel rossz viszonyban álló Zdeslav Barac. A felsorolt körülmények mind hozzájárultak, hogy visszajöjjön Jelic, aki már kijelentette, hogy számít lányára, Barbara Ruzicra, valamint a másik sztárra, Natasa Letóra – ők ketten az elmúlt két évben szültek. Jelic kifejezte abbéli reményét, hogy vezetésével kijut a válogatott az athéni olimpiára.
Legfrissebb hírek

Vicente del Bosque, a futball főnemese

Spanyol labdarúgás
1 perce

Neymar újabb térdműtéte miatt legalább egy hónapig nem játszhat

Minden más foci
17 perce

ETO-játékosok viszik a prímet a 18. forduló válogatottjában

Labdarúgó NB I
35 perce

NHL: a Kraken kapusa 38 védéssel segítette győzelemhez csapatát

Amerikai sportok
1 órája

Kirsner Erika: Maximálisan elégedett vagyok a pályafutásommal

Kézilabda
1 órája

Öt magyar teniszező a legjobb 100-ban 2025 végén

Tenisz
1 órája

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
8 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik