Zsebben a második siker

Egy ügy tehát hamar megoldódott, a csütörtöki összecsapás utózöngéi azonban legkorábban hétfőn ülnek el, hiszen a Dunaferr vezetői megóvták a döntő első, viharos körülmények között véget ért mérkőzését. Azt viszont már csak találgatni lehetett, mekkora tüske maradt az Acélbikák játékosaiban a – meglehetősen indiszponált – játékvezető ténykedése miatt, és csak remélni lehetett, a sportág legfőbb honi eseménye nem fullad véres pankrációba. Megnyugtatónak tűnt, hogy a piros-fehérek részéről elhangzott értékelések és fogadkozások alapján a dunaújvárosiak csak a sportszerűség keretein belül óhajtottak revánsot venni a trónkövetelőn, legalábbis Dusan Kapusta, a hazaiak mestere lezártnak tekintette az egy nappal korábban történteket. Mindezek ellenére arra azért számítani lehetett, hogy egyik fél sem adja olcsón a bőrét – jobban mondva a győzelmet –, azaz attól nem kellett tartani, hogy szinkronkorcsolya-bemutatóvá szelídül az összecsapás…

Ennek első bizonyítékát Szuna adta, aki alig száz másodperc elteltével máris a büntetőpadon találta magát, hamar nehéz helyzetbe hozva ezzel a közlekedésieket. Az újvárosiak nem sokat pepecseltek a felállással, szinte minden szögből-helyzetből tüzeltek – Sándor és Vas mellett Vargyas háromszor is óriási löketet eresztett meg az ellen kapujára –, ám Budai az utóbbi időben mutatott remek formáját hozta, így kihasználatlan maradt a fór.

Csakúgy mint a következőek.
Kovács Béla játékvezető ugyanis jónak látta, ha csírájában fojtja el az esetlegesen kibontakozó brutalitást, s szépen sorban "szórta ki” a legénykedő-heveskedő játékosokat. Ennek kárát inkább a vendégek látták, akik az előző napinál jóval visszafogottabb teljesítménnyel rukkoltak ki az első harmadban – igaz, ez a megállapítás illett a hazaiakra is –, jobbára csak védekeztek, s ilyenkor bizony be-becsúszott egy keményebb mozdulat.

Az első húsz perc második felében ennek megfelelően már annyian üldögéltek a vendégek büntetőpadján, hogy akár már egy snapszerpartihoz is elegen lettek volna, ennek ellenére az Acélbikák nem tudtak élni számtalan lehetőségeik egyikével sem. Pedig a Kapusta-legénység perceken keresztül kettős előnyben próbálkozhatott, ám a drukkerhad által remélt siker nélkül.

Már mindenki azt hitte, gól nélkül telik el az első harmad, s éppen a vendégek is teljes létszámban a jégen tartózkodtak, amikor egy bulit követően Sándor elemi erővel lőtt a kék vonal közeléből, s a korong utat talált Budai mellett a ketrecbe.

A negyedórás szünetet is beleértve kevesebb mint tizenhét percig örülhettek a hazaiak, ekkor ugyanis szinte a semmiből egyenlített a Volán. Sille meglehetősen harmatos lövést eresztett meg a jobb oldalról, Halmosit viszont még ezzel is sikerült meglepnie, az újvárosi portásról Rusznyák elé pattant a pakk, s a naganói olimpiát is megjárt szlovák center fonákkal hanyagul a kapuba emelt, meghozva ezzel a szépszámú vendégszurkoló hangját. Nem egészen két perc múlva tovább emelkedett a hangulat a vendégszektorban, ekkor Ocskay járt túl a vasgyáriak portásának eszén, vezetéshez juttatva ezzel a kék-fehéreket.

Sőt, Rusznyák akár újabb gólt is szerezhetett volna, életerős löketénél Halmosinak ugyanis fogalma sem volt, hol a korong, ekkor azonban még a hálóőr mellé pártolt a szerencse, és elakadt benne a pakk. Nem úgy a játékrész felénél, amikor is Tőkési középről leadott erős, ám nem túlságosan helyezett lövése is utat talált mellette a ketrecbe .

A kétgólos különbség hatására a Jasko-egylet visszavett a tempóból, s így ismét Kovács játékvezető léphetett elő főszereplővé: nem egészen másfél perc alatt Kangyal, Svasznek (épp csak visszajött), Balaz és Ladányi is a büntetőpadon találta magát. Nem sokkal később Vargyas is követte társait, azaz előnybe kerültek a fehérváriak, ám mégis Horváth lőhetett volna gólt, de ziccerben hibázott.
Nem úgy a túloldalon Palkovics, aki négy és fél perccel a harmad vége előtt kilőtte a hosszú sarkot Halmosi mellett – a hazai ketrecet innentől a tavalyi idényt teljesen kihagyó Berényi őrizte tovább.
Alig kezdődött el, máris hosszabb szünet következett a záró felvonásban: Vargyas Rusznyákot, Borbás Ondrejciket terrorizálta – utóbbi nem is tudta folytatni, a tettes pedig nem folytathatta a játékot. Palkovics viszont még mindig a jégen volt, s ennek igen meggyőző tanújelét adta: Tőkési passzával meg sem állt Berényi ketrecéig, s felbőrözte a cserekapust – hátrányból…
A továbbiakban kissé háttérbe került a pakk, a játékosok inkább egymást ütötték: Erdősi Gergellyel ütközött, Rajz viszont az újvárosi centert taglózta le hátulról, majd Erdősinél Kovács Csaba következett, aztán az újból hátulról érkező Rajzzal gyűlt meg a baja ismét. Erre Orsó és Vargyas is beszállt, Erdősi és Kovács Csaba viszont ki, ugyanis végleges fegyelmi lett a bunyó vége.
Jött azonban a következő, Fedor Dobost, a szlovákot Gebei "nyomta le”, a büntetőpadok forgalma lassan a Nyugati-aluljárót idézte péntek délután ötkor…
Ocskay pedig élete legjobb pillanatait, amikor másodszor is beköszönt a Dunaferrnek. A hátralévő időben aztán már csak Bernei döntőbéli debütálását lehetett feljegyezni, és egy újabb hiriget – Vas és Borostyán bokszmeccse zárta a finálé második meccsét.
No meg némi dobálózás…

A négy győzelemig tartó bajnoki döntő állása:
2–0 az Alba Volán javára

Mestermérleg

Dusan Kapusta: – Az első mérkőzés után nem erre számítottunk. A bevezető harmadban hatalmas iramot diktáltunk, rengeteg helyzetet kidolgoztunk, ám nem tudtunk gólokat lőni és így jelentősebb előnyre szert tenni. A második játékrészben hibáinkat az ellenfél sorra góllal büntette, ezzel eldőlt a találkozó.

Jan Jasko: – Az elején nagyon nehéz helyzetben voltunk, rengeteg emberelőnyös lehetősége volt a Dunaferrnek, ám Budai remekül, válogatott formában védett. A folytatásban aztán változott a játék képe, kilenc perc alatt három gólt ütöttünk, a hazaiaknak futniuk kellett az eredmény után. Kinyíltak, ami megkönnyítette a dolgunkat.

A palánk mellől

Budai Krisztián: – Sorsdöntőnek bizonyult, hogy az első harmadban sikerült kivédekeztünk a rengeteg emberhátrányt, valamint hogy szerencsére nekem is jól ment ekkor a védés. A második játékrészben nagyszerűen játszott a csapat, szinte minden lövésünkből gól lett, nem véletlen, hogy szétesett a Dunaújváros játéka. Így csak a mérkőzés elején akadtak nehézségeink, de a folytatás igencsak könnyűre sikeredett.

Szélig Viktor: – Sajnos nem sikerült az első harmadban értékesítenünk az emberelőnyös helyzeteinket. Úgy gondolom, az sem lett volna meglepő, ha ebben a játékrészben akár el is döntjük a találkozó sorsát. Nem így történt, mert nem játszottunk jól. Kifogásokat nem kereshetünk, el kell gondolkoznunk, hogy miért teljesítettünk ilyen gyengén. Én személy szerint szégyellem magam, ugyanakkor bízom benne, hogy összeszedi magát az együttes.