Archiv cikkek
2003.07.08. 23:41

Asztalitenisz: Tóth és Bátorfi őrzi helyét az élmezőnyben

A Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség (ITTF) júliusi világranglistájának érdekessége, hogy a férfi és a női egyéni világbajnok sem vezeti saját nemének rangsorát, a kínai Vang Nan a második, az osztrák Werner Schlager pedig csak a harmadik helyen található.
Archiv cikkek
2003.07.08. 23:35

Súlyemelés: Vancouver csúcsot ostromol

Most, hogy a néhány nappal ezelőtti prágai döntés nyomán megkapta a 2010. évi téli olimpiai játékok rendezési jogát, napokig fürdött a reflektorfényben Vancouver. A kanadai nagyváros azonban már jóval korábban helyet vívott ki magának a sajtóban, hiszen az idén novemberben az olimpiai kvalifikációs súlyemelő-világbajnokságnak ad otthont.
Archiv cikkek
2003.07.08. 23:34

Két magyar bronzérem

Remekül szerepeltek a magyar vasemberek a hétvégi Ironman-viadalokon, Csomor Erika Rothban, Lehmann Tibor pedig Klagenfurtban állhatott fel a dobogó harmadik fokára. Csomor Erika (Batta TK) tavaly a második helyen végzett a legnagyobb európai hosszú távú versenyen, ebben az évben azonban kevesebb esélyt adott magának, az év elején ugyanis megoperálták a lábát (fáradásos törése volt), s még mindig nem tud teljes értékű munkát végezni futásban.
Archiv cikkek
2003.07.08. 23:28

Szuperviadal magyarokkal

Az Európa Röplabdaszövetség (CEV) törekvése, hogy egyre népszerűbb viadalokat hívjon életre, mintegy kitörve a nemzetközi szervezet (FIVB) árnyékából. Már erre a nyárra nagy terveket szőttek az illetékesek, végül a tervezett 45 versenyből három lett, ezek közül a már megrendezett zágrábi torna challengerminősítésűnek, azaz kisebb kaliberűnek számít.
Archiv cikkek
2003.07.08. 23:21

Röplabda: Egyelőre csonka a bajnoki mezőny

Újabb mélyütést szenvedett el a magyar röplabda az extraligás férfi röplabdacsapat, a Nyíregyházi VRC megszüntetésével. A szabolcsiak (időrendi sorrendben) az Újpesti TE férfi- és női, a Tungsram férfi- és női, a Vértes Volán női, az Eger női, a Vasas férfi-, valamint a Csepel férficsapatának sorsára jutottak. A hétfőn bejelentett szomorú tény tovább nehezíti a Magyar Röplabdaszövetség dolgát a következő versenyidény megszervezésében, hiszen az új kiírás szerint nyolc együttes szerepelne az immár visszaamatőrösített Extraligában.
Archiv cikkek
2003.07.08. 22:53

Az oroszok öt játszmában győztek az olaszok ellen

"Abban reménykedtünk, hogy legalább egy szettet nyerünk  mondta csalódottan a cseh válogatott csapatkapitánya, Ivo Dubs, miután csapata 3:0-ra vereséget szenvedett a Világliga nyolcas döntőjének nyitó meccsén az E-csoportban.
Archiv cikkek
2003.07.08. 22:50

Kerékpár: Szabolcsi Szilvia férfiakkal versenyez

Archiv cikkek
2003.07.08. 22:49

Kerékpár: Rohtmer címvédőként indul

A kaposváriak nagy örömére az Olaszországban légióskodó Rohtmer Balázs is rajthoz állhat azon a kétnapos hétvégi országúti versenyen, amelyet immár második alkalommal rendeznek meg Somogyban. A 25 esztendős sportoló május végén Spanyolországban, a Navarrai körversenyen ért el összetett második helyezést, másfél hete pedig az országúti országos bajnokságon zárt ötödikként.
Archiv cikkek
2003.07.08. 22:44

Nagy utazás (2.)

"A harmadik szakasz során elég gyors volt a tempó, nem éreztem igazán jól magam, mintha egy kicsit erőtlen lettem volna. Szerencsére komolyabb hullámvölgyeim nem voltak, talán csak a legelején, Bettini hegyi hajrágyőzelménél. Nem sokkal előtte egy szökésbe próbáltam bekerülni, néhány méterre el is tudtunk lépni a mezőnytől, de a hegy lábánál utolértek minket és egyből le is hagyott a mezőny. Kétszer olyan gyorsan felértek, mint én, éppen csak a mezőny végét tudtam elcsípni, ez bizony nem volt a legkellemesebb időszak.
Archiv cikkek
2003.07.08. 22:38

Petacchi megkésett ajándéka

Utolsókból lesznek az elsők  akár a Tour de France-on is! A francia Jean-Patrick Nazon a 198 fős mezőny utolsó tagjaként a 219-es rajtszámot kapta néhány nappal ezelőtt, s lám, kedd délután az ő testére húzták a legendás sárga trikót. Nem múlik el tehát a centenáriumi Tour francia sárga trikós nélkül  mellesleg a hazaiaknak csaknem két évet kellett várniuk erre a pillanatra, utoljára 2001-ben a veterán Francois Simon viselhette a becses ruhadarabot.
Archiv cikkek
2003.07.08. 22:27

Németország: Messzire juthat a Bayern

A Bayern München megkezdte a felkészülést a 20032004-es szezonra, és ez nem csupán a pályán, hanem a médiában is érezteti a hatását. A gyepen a VfB Chemnitz tapasztalhatta meg először, hogy a rekordbajnok ebben az évadban szeretné begyűjteni a tizenkilencedik aranyérmét is: az ötödosztályú együttes 111-re kapott ki a bajoroktól. A Bayernben Elber volt a legeredményesebb 4 góllal, mellette Scholl (2), valamint Pizarro, Rau, Feulner, Misimovic és Trochowski is beköszönt.
Archiv cikkek
2003.07.08. 22:25

Beckhamék támasztják fel a távol-keleti turizmust

Minden akadály elhárult a Real Madrid hongkongi fellépése elől, így a spanyol bajnok augusztus 8-án összecsaphat Kína válogatottjával. Ez nagyon fontos kilencven perc lesz az ázsiai ország számára, hiszen David Beckham, Zinedine Zidane, Raúl és Ronaldo szereplésével minden bizonynyal sikerül visszacsalogatni azokat a turistákat, akik az atípusos tüdőgyulladás miatt eddig elkerülték.
Archiv cikkek
2003.07.08. 22:23

Egy félreértett információ

Mint kiderült, az ügy voltaképpen csak a svédeknél (volt egy rövid ideig) ügy, ott szellőztette meg az Expressen nevű újság a gyanút, az ily módon megvádolt lengyel játékosok hazájában azonban senki sem foglalkozik vele. Más botrányos témák mellett valóban napirenden van ugyan egy bundabotrány Lengyelországban, de annak szereplői az ottani első osztályú tagságért vívott osztályozó résztvevői, a válogatotthoz tehát semmi közük.
Archiv cikkek
2003.07.08. 22:21

A Juve és a Real túlsúlya

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) közétette azon játékosok névsorát, akik közül kikerülnek a Bajnokok Ligája 20022003-as kiírásában a legjobb teljesítményt nyújtó játékosok. A négy kategóriában (kapus, védő, középpályás, csatár) felállított listán csak olyan csapatok futballistái kaphattak helyet, amelyek legalább a negyeddöntőig eljutottak az európai elitligában.
Archiv cikkek
2003.07.08. 22:02

Távirati stílusban a tárgyalóasztalok mellől

Archiv cikkek
2003.07.08. 22:01

A PSG Pauletára hajt

Bordeaux-ban már kész tényként kezelik Pauleta távozását, Párizsban viszont még nem merik biztosra venni az érkezését. Az mindenesetre egyértelműnek tűnik, hogy a portugál csatár és a brazil Ronaldinho sorsának alakulása összefügg.

6400

/

7432