Röplabda: Egyelőre csonka a bajnoki mezőny

2003.07.08. 23:21
Címkék
Újabb mélyütést szenvedett el a magyar röplabda az extraligás férfi röplabdacsapat, a Nyíregyházi VRC megszüntetésével. A szabolcsiak (időrendi sorrendben) az Újpesti TE férfi- és női, a Tungsram férfi- és női, a Vértes Volán női, az Eger női, a Vasas férfi-, valamint a Csepel férficsapatának sorsára jutottak. A hétfőn bejelentett szomorú tény tovább nehezíti a Magyar Röplabdaszövetség dolgát a következő versenyidény megszervezésében, hiszen az új kiírás szerint nyolc együttes szerepelne az immár visszaamatőrösített Extraligában.
"El vagyunk keseredve, hogy minden erőfeszítés ellenére sem sikerült életben tartani a nyíregyházi férficsapatot – mondta Stevik Péter, az MRSZ főtitkára. – Most még nem tudom megmondani, miként alakítja ez át a bajnoki programot. A nevezési határidőig, vagyis július tizenötödikéig erre várni kell, hiszen még azok a csapatok sem adták le a nevezésüket, amelyek indulása százszázalékosnak mondható.”Ami biztos, a Nyíregyháza kiesésével öttagúra csökkent az Extraliga mezőnye, jóllehet a létszám nyolcra növelése érdekében eleve két csapat felkerült volna az NB I-ből. A gond az, hogy immár hárommal kellene kiegészíteni a csonka mezőnyt, ám az alacsonyabb osztály legjobbjai nem kapkodnak a lehetőségért. A NAFA RC-Kaposvár, a Malév-Bp. Airport HC és a MAFC már szóban jelezte, hogy nem kíván extraligás lenni, az NB I legutóbbi első és második helyezettje, a Dág és a Szolnoki Titász pedig még hezitál. Vagyis a körülmények jelenleg arra utalnak, hogy nehéz lesz az új elképzeléseknek megfelelően elindítani a bajnokságot. Stevik Péter mindenesetre reménykedik az eredeti terv megvalósulásában – ellenkező esetben bele kell törődni a kisebb létszámba.
Legfrissebb hírek

NB I: Pető újabb szabadrúgásával ismét vezet a Paks a ZTE ellen

Labdarúgó NB I
2 perce

Monfils lett a francia Davis-kupa-csapat kapitánya

Tenisz
16 perce

Korán előnybe került a KTE a Nagykanizsa ellen!

Labdarúgó NB II
18 perce

NB II: idegenben nyert a DVTK, máris előnyben a KTE – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
18 perce

A hajrában harcolta ki a győzelmet a DVTK a borsodi rangadón

Labdarúgó NB II
25 perce

NB II: Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
25 perce

NB II: HR-Rent Kozármisleny–FC Ajka

Labdarúgó NB II
29 perce

Férfi vízi ob I: debreceni győzelemmel kezdődött meg a szombati program

Vízilabda
46 perce