Asztalitenisz: Tóth és Bátorfi őrzi helyét az élmezőnyben

Vágólapra másolva!
2003.07.08. 23:41
Címkék
A Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség (ITTF) júliusi világranglistájának érdekessége, hogy a férfi és a női egyéni világbajnok sem vezeti saját nemének rangsorát, a kínai Vang Nan a második, az osztrák Werner Schlager pedig csak a harmadik helyen található.
Ami az élmezőnyt illeti, igazán látványos mozgás ezúttal sem volt, a többség megőrizte korábbi pozícióját. A nőknél a legjobb európai még mindig Boros Tamara, a Statisztika horvát légiósa továbbra is a negyedik, míg a férfiaknál a második helyen álló német Timo Boll az európai rangelső. A magyarok közül Tóth Krisztina négyet lépett előre, most a 25. helyen található (az európaiak között az 5.), míg az egyet hátracsúszott Bátorfi Csilla jelenleg a 34. A mieink közül a legnagyobb előrelépés a fiatal Pergel Szandra nevéhez fűződik: a Statisztika reménysége az egy hónappal ezelőtti listához képest 155 helyet lépett előre. Igaz, még így is csak a 386. helyen található, de tekintettel a korára, neki még bőven van ideje arra, hogy még előrébb rangsorolják. A Top 100-ban egyébként összesen hét magyar van: a már említett Tóth és Bátorfi mellett Fazekas Mária, Lovas Petra, Éllő Vivien, Póta Georgina és egyetlen férfiként Pázsy Ferenc. Az ITTF 2003/7. világranglistája
Férfiak. 1. (előző helyezése: 2.) Ma Lin (kínai) 2241, 2. (3.) Boll (német) 2236, 3. (1.) Schlager (osztrák) 2232, 4. (4.) Szamszonov (fehérorosz) 2178, 5. (7.) Csüan Csi-jüan (tajvani) 2175, 6. (5.) Vang Li-csin (kínai) 2138, 7. (6.) Kung Ling-huj (kínai) 2111, 8. (8.) Vang Hao (kínai) 2089, 9. (9.) Kreanga (görög) 2061, 10. (10.) Csiang Peng-lung (tajvani) 1938, …79. (79.) Pázsy Ferenc 1460, 166. (165.) Lindner Ádám 1153, 167. (165.) Fazekas Péter 1150, …193. (193.) Marsi Márton 1100, …201. (201.) Demeter Lehel 1086, …242. (242.) Zwickl Dániel 1013, …253. (264.) Jakab János 1008, …304. (301.) Vitsek Iván 937, …336. (332.) Gerold Gábor 332, …353. (350.) Pattantyús Ádám 875, 658. (647.) Molnár Krisztián 480, …793. (786.) Molnár Csaba 263, …808. (805.) Szarka Levente 163, …829. (820.) Kaiser János 25
Nők. 1. (1.) Csang Ji-ning (kínai) 2398, 2. (2.) Vang Nan (kínai) 2272, 3. (3.) Niu Csia-feng (kínai) 2150, 4. (4.) Boros (horvát) 2059, 5. (5.) Lin Ling (hongkongi) 2022, 6. (8.) Tie Ja-na (hongkongi) 1995, 7. (6.) Li Csü (kínai) 1989, 8. (7.) Kuo Csüe (kínai) 1985, 9. (9.) Kuo Jen (kínai) 1926, 10. (10.) Li Nan (kínai) 1923, …25. (29.) Tóth Krisztina 1772, …35. (34.) Bátorfi Csilla 1671, …71. (72.) Fazekas Mária 1445, …86. (88.) Lovas Petra 1385, …92. (92.) Éllő Vivien 1373, …94. (95.) Póta Georgina 1363, …113. (115.) Molnár Zita 1274, …234. (236.) Kertai Rita 987, …273. (273.) Ambrus Tímea 914, …350. (348.) Kókai Ágnes 788, …357. (348.) Viski Tímea 772, …359. (357.) Nyitrai Anita 767, …381. (536.) Pergel Szandra 728, …467. (475.) Juhász Marian 539
Legfrissebb hírek

Edzője menesztését tervezi a Nottingham Forest – sajtóhír

Angol labdarúgás
14 perce

Magyar játékos is bekerült az NBA és a FIBA közös táborának All Star-csapatába

Kosárlabda
16 perce

Aligha lesz szenzáció kedden Marco Rossi kerethirdetésén

Magyar válogatott
25 perce

Kosárlabda: Kétarcú a magyar válogatott – Gasper Okorn

Kosárlabda
28 perce

„Majd a második meccsen meglátjuk” – Bolla Bendegúz reagált Csinger Márk szavaira

Európa-konferencialiga
50 perce

Labdarúgás: megkezdték a felkészülést az Eb-selejtezőre az U19-esek

Utánpótlássport
1 órája

Délelőtti erődemonstráció: Adolf, Csikós, Kopasz és Opavszky is futamgyőztesként vb-döntős

Kajak-kenu
1 órája

Szerződést hosszabbított a Manchester City kulcsembere – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik