Center volt. Alkatában kicsit „gerdmülleres”, igazi gólvágó. Azt mesélik róla, hogy majdnem bekerült a Guinnessrekordok könyvébe, mert szerte a világon a Cookszigetektől kezdve a lejtős leányfalui sporttelepig nem volt még egy ember, akiről annyiszor bepattant volna a labda a hálóba. Hát igen. Az élethez tripla adag szerencse kell, s persze még valami: jókor jó helyen lenni. Ezt már Bajor Imre mondja, aki nem tagadja, fénykorában szerzett gólt a bal fülével, a tarkójával, a háta közepével s az ülepével.

Az esztendő utolsó Világkupaversenyeit bonyolították le szombaton. A bormiói lesikláson az amerikai Bode Miller, míg a hölgyek lienzi műlesiklásán az olasz Chiara Costazza győzött.

Amire nagyon kevesen számítottak: a Ferencvárosnak nem sikerült kiharcolnia a feljutást az NB II-ből…

Érmet reméltünk, aranyról álmodtunk, végül be kellett érni a nyolcadik hellyel a franciaországi női kézilabda-világbajnokságon. A magyar válogatott a torna végére teljesen szétesett, a szövetségi kapitány az Angola ellen elveszített utolsó mérkőzés után széthúzásról, belső villongásokról beszélt. Pedig nem így indult útnak az együttes...

Volt azért annak valami diszkrét bája, amikor a jászberényi jégpályán a kispadokkal szembeni oldalon anno egy traktorutánfutó szolgált lelátóként; amikor a Megyeri út jegén dúló tömegverekedés erőviszonyain könnygázspray befecskendezésével igyekezett módosítani a Fradi-tábor; amikor Dunaújvárosban a vendégkispadnál egyszercsak zacskónyi háztartási só mart méretes lyukat a pályára, félbeszakítva ezzel az FTC számára éppen kedvezőtlenre forduló csatát; vagy amikor néhány drukker heves izgalmi állapotban a vendégegyüttesre gyújtotta a Kisstadionban a cserepadot.

Kétezer szurkoló, tucatnyi ismert magyar labdarúgó, parádés gólok, fantasztikus hangulat – ez jellemezte a teremtornát, amelyet a német Hertha BSC-nél profiskodó Dárdai Pál szervezett meg az idén is. A gála legnagyobb tanulsága az volt, hogy idehaza még mindig imádják a jó focit – a nézők és a gyakorta agyonkritizált magyar futballisták is.