Amikor előzetes terepmunkánk során helyszíni ötleteket, benyomásokat gyűjtöttünk a Bakonyi stoplinyomok videósorozat tervezéséhez, Hárskúton a hegyek ölelésében fekvő futballpálya és az emblematikus Bakony Kincse Eszpresszó mellett megragadta figyelmünket a Magyarok Nagyaszonya-templom szokatlan belső fotódekorációja.
A falakon a kalákában szervezett templomépítést rögzítő fényképek láthatók, talicskázó férfiak hordják a köveket, fejkendős asszonyok öntik vödörből a vizet, falubeli fiatalok rakják a téglát. Az igazán meghökkentő elem a felvételek mellett szereplő dátum: 1949–1950. Nem éppen a templomépítések slágerkora... Márton Antal korabeli plébános vezetésével és a környékbeliek összefogásával a történelem ellenszelében is sikerült templomfalakat emelni a – szentmisét addig kényszerűségből az iskola tantermében hallgató – hívek köré, lökést adva a két szomszédos település, Hárságypuszta és Gyertyánkút közösségi életének (a községek hat évvel a templomszentelés után, 1956 nyarán egyesültek Hárskút néven).
A templomépítés témája látszólag távol esik a sportétól, mégis létezik párhuzam a kettő között: ahogyan a huszadik századi egyházüldözés éveiben mikrószinten képes volt „borítani a papírformát” a helyiek összefogása és az erős kezű közösségvezető kitartása, úgy az amatőr futballszellem válsága idején sem törvényszerű, hogy egy-egy kiscsapat a küzdelmektől felőrlődve, a könnyebb utat választva bezárja az öltözőajtót.
Hárskút e tekintetben is biztató példával szolgál: a Veszprém megyei III. osztályban szereplő csapat ugyan bevallottan harcol a mai idők nehézségeivel, így a játékoshiányból adódó bizonytalansággal, mégis egészséges lelkületű, tartással bíró, egységes társaság benyomását kelti.
A német nevén Lindenbrunnként ismert, sváb hagyományait ápoló, 662 lelkes faluban folytatja útját a Hátsó füves stábja, amely arra tesz kísérletet, hogy négy nap bakonyi barangolás során alkalmi futballcsapatot verbuvál. Ha sikerül a terv, a menet közben megismert emberekből álló futballtársaságra a túra végén mérkőzés vár Bakonybélben.
A cikk elején elérhető, újabb videóepizódban a játékosszervezés felemás sikerrel jár.
A korábbi visszautasítások után ezúttal a másodállásban buszvezetőként dolgozó presszótulajdonos, Hutvágner Zoltán és a stoplisát már réges-régen szögre akasztó, korábban a hárskúti nők csapatát éjjeli focitornákon vezénylő Auerbach Károly is nemet mond a felkérésre.
Megbízható asztalossal erősödik azonban a formálódó Hátsó füves XI hátvédsora Marosi István személyében.
Az egyébként Nemesvámoshoz és Herendhez kötődő sportember Hárskút határában csatlakozik egy szakaszon a kirándulókhoz, és beszél egyebek mellett a környéken gyűjtött élményeiről: „Gyönyörű pályákat, sok hangulatos erdei katlant találni a Bakonyban. Jó példa a csetényi, amelynek a fák ölelésében olyan hatása van, mint egy nagy stadionnak, a természettől körülzárt játéktér a szurkolókban is hasonló érzést kelt.”
Ígéretes igazolásnak tűnik az 50 éves „Misinho”, azaz Szöllősi Mihály, aki háromgenerációs futballistacsalád középső tagjaként hárskúti csapattársaitól érdemelte ki pimasz kötényeivel, esernyőcseleivel, laza bokamozdulataival a brazilos becenevet.
Édesapja, idősb Szöllősi Mihály eltűnt pályákról, így a már csak a legidősebb nemzedék emlékezetében élő lókúti vagy akli meccshelyszínről is megosztja tapasztalatait.
A magyar válogatott aktuális mérkőzését – hol máshol? – a Bakony Kincse Eszpresszóban nézi meg a túratársaság, itt sikerül „becserkészni” a csapatba Varga Norbert melegburkolót.
A kisebb sérülése ellenére lelkesen csatlakozó hátvéd így fogalmazza meg kötődését a bakonyi környezethez: „Szeretem a természetet, a nyugalmat, itt a levegő is más. Nem tetszenek a városi dolgok, én egy az egyben falusi gyerek vagyok.”
A nap végén nem marad más hátra, mint felverni a sátrakat a környék futballvilágának ötcsillagos kempingjében: a hárskúti pálya felezővonalánál...
A Nemzeti Sport, a Laczkó Dezső Múzeum és a Hátsó Füves Alapítvány közreműködésével készült sorozat elemei megjelennek a 2026-ban nyíló veszprémi Hátsó füves-kiállításon is.