Bakonyi stoplinyomok: boldogság a hegyek között

Nehéz elfelejteni a porvai estét: sátrunkat a falu fölé magasodó templomdombra felverve, hátunkat a kert kerítésének vetve élveztük a bakonyi táj nyugalmát, a hegyek mögé bújó nap szelíd sugarait és figyeltük az alattunk fekvő kispályán focizó falubeli gyerekeket. Különböző korú fiúkat, lányokat, akik időtlenül, órákon át, természetes lelkesedéssel, minden erőlködés nélkül adták át magukat a játék örömének. Ha a boldogságról egyetlen fotót kellene kimerevíteni, akkor az alighanem a Bakony mélyén látott meccs képe lenne, benne a falusi gyereklét minden szépségével, romlatlanságával, szabadságával.

És akkor a valóság apró betűs lábjegyzete: a 480 lelkes Porván azért van ma szűkített méretű füves játéktér az egykori nagypálya helyén, mert az évtizedeken át működő falusi csapat 2011-ben feloszlott. Azóta a terepet a valós igényekhez szabták, az egykori megyei bajnoki meccsek helyszínét multifunkcionális szabadidőparkká alakították.

A porvaival ellentétben a tizenöt kilométerre fekvő Dudar nagypályás csapata él és virul, a Veszprém vármegyei III. osztály keleti csoportjában vitézkedik, személyesen Baumann Csaba polgármester vezetésével. A 43 évesen is aktív amatőr futballista eljött a Bakonyi stoplinyomok videósorozat kedvéért Porvára, a mai formájában az 1780-as években emelt templomhoz, hogy megossza velünk tapasztalatait többek között a labdarúgás igazi szellemiségéről: „Nekem a fociról a barátok jutnak eszembe, akikkel összetartunk jóban-rosszban. Hangsúlyozom a rosszat, ugyanis bajban tudja meg az ember, hogy kikre számíthat valójában. Az igazi barátság mellett még beugrik a csapatszellem és az összekovácsolódás.”

Feltettük „fix” kérdésünket a település első emberével tartó dudari sporttársnak, Szemmelveisz Ignácnak is, aki mindenekelőtt tisztázta, hogy miként neve eltérő írásmódja is sugallja, tudomása szerint nem rokona a korszakos orvosprofesszornak, Semmelweis Ignácnak. Viszont az anyák megmentőjével ellentétben ismeri a futball csínját-bínját, utánpótlás-labdarúgóként évekig szerepelt a Győri ETO-ban, és tudja azt is, mit jelent egy kistelepülés együttesében játszani: „Tiszteletre, alázatra nevel a csapatsport. Megmutatja, hogy kell viselkedni, miként kell kiállni a társakért, képviselni egy falut, egy címert, hogyan kell elfogadni a rossz döntéseket, a bírói tévedéseket.”

Természetesen a két dudari interjúalany is meghívást kapott a Bakonybél elleni mérkőzésre készülő Hátsó füves XI-be, ahogyan néhány órával korábban Trexler Máté, az ország egyik leghíresebb vasútállomásának kezelője is (válaszuk kiderül a videóból). 

A Cuha-völgyi „gombászó” vonat Porva-Csesznek megállójának mindenese az állomásépületében beszélt kameránk előtt a hely szelleméről, a legendás járat fennmaradásáért vívott küzdelemről és a környék futballemlékeiről is: „A rendszerváltásig a közelben, néhány száz méterre rendezték meg a győri építőnapokat május elején, ennek részeként ma már elképzelhetetlen módon rengeteg futballmérkőzést játszottak itt, koncerteket, előadásokat tartottak, ringlispíl működött.”

A Zirctől Porváig tartó barangolás során Kaiser Tamás videóriporter, a sorozat bakonyi kötődésű operatőre is megosztotta élményeit a falusi labdarúgásról: „Mostohafaterom, Sanyi nagy futball- és Fradi-őrült, Bakonycsernyén él édesanyámmal, ahol érzékelhetően megvan a csapat körül kialakult mikroközösség. Ha a hétvégén otthon játszik a Bányász, az különleges élmény, egész más, mintha az ember a válogatott, a Fradi vagy a Videoton meccsére menne ki. A pálya szélén lehet beszélgetni a polgármesterrel, a falubeliekkel, az emberek megisznak egymással egy kisfröccsöt, egy sört, és ahogy a kirándulásunk során többektől hallottuk, közben az eredmény másodlagos. A lényeg, hogy van csapat.”

Ugrás a Hátsó füves főoldalára!

Hátsó füves Facebook