Női röplabda Extraliga: egy győzelemre a döntőtől a Vasas

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2022.04.16. 20:07
null
Három játszmában nyert a Vasas (Fotó: Földi Imre)
A Vasas Óbuda 3:0-ra nyert a Szent Benedek RA vendégeként a női röplabda Extraliga elődöntőjének második, szombati felvonásán, így egy sikerre került a fináléba jutástól.

A két csapat első találkozóján a SZBRA ugyan 0:2-ről egyenlített, végül azonban a Vasas örülhetett a részsikernek. A két együttes először találkozott egymással Balatonfüreden a mostani idényben, az alapszakasz során ugyanis Tapolcán csaptak össze.

A szombati első játszmában sokáig mindkét együttes rendkívül alacsony színvonalon, sok hibával röplabdázott. A szett első harmada után a Vasas tudott ritmust váltani, aminek köszönhetően négypontos hátrányából hamar ötpontos előnyt kovácsolt, s ezzel aztán kényelmesen el is ért a részsikerig.

A második felvonásban az első pillanattól kezdve a Vasas vezetett, amely sokkal kevesebb hibával röplabdázott riválisánál. A Balaton-partiak a szett derekán magukra találtak – elsősorban a nyitásfogadásukat stabilizálták –, de rontásaikkal túl sok ingyenpontot adtak a Vasasnak, így fordítaniuk nem sikerült. A hajrában már öttel vezettek az óbudaiak, amikor a SZBRA magára talált és 23:23-ra egyenlített, ám mivel ezt követően újra két ki nem kényszerített hibát követett el, ez a játszma is a fővárosiaké lett.

A harmadik etapban játszott legjobban a házigazda, szerb légiósai mellett Vacsi Evelin is jól teljesített, de 16:10-es előnye után szinte pillanatok alatt 17:17 lett az állás. A többet is cserélő Vasas szekerét az amerikai Taylor Bannister mellett ekkor a szlovák Maria Zernovic húzta leginkább, és mivel a hazaiak nem tudtak megújulni, a Vasas másodszor is győzött.

A 84 perces mérkőzésen Bannister 21 pontig jutott, a túloldalon a szerb Natasa Szavovics 11 pontot szerzett.

A párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart, a harmadik mérkőzést kedden rendezik a Folyondár utcában. A másik ágon a Békéscsaba 2:0-ra vezet a Kaposvár ellen az ugyancsak keddi harmadik találkozó előtt.

NŐI RÖPLABDA EXTRALIGA
ELŐDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
Szent Benedek RA–Vasas Óbuda 0:3
(–20, –23, –20)
Balatonfüred, 273 néző. V: Horváth M., Mezőffy.
SZBRA: Szavovics 11, Vacsi 9, Sztijepics 10, Kiss G. 8, Jimerson 3, Iosia 1. Csere: Fáth, Baksa (liberók), Koprivica 5, Lekics. Vezetőedző: Dejan Desnica.
VASAS: Zernovic 6, Kalicanin 6, Bannister 21, Bojko 6, Abdulazimova 11, Király-Tálas 2. Csere: Juhár (liberó), Kump, Fábián, Vezsenyi, Török, Papp. Vezetőedző: Jannisz Atanaszopulosz.
MESTERMÉRLEG
Dejan Desnica:
– Bár jól kezdtük a mérkőzést, de visszaesett a játékunk, elsősorban a nyitásfogadásunk volt bizonytalan. Itt volt az esély, hogy hazai pályán egyenlítsünk a párharcban, ez talán nyomást rakott a játékosokra, ami miatt görcsösen játszottunk. Az ellenfelünk végig nagyon jól játszott, mi pedig nagyon sok hibával. Nincs más feladatunk, mint kedden szépíteni a párharcban.
Jannisz Atanaszopulosz: – Tudtuk, hogy nehéz lesz ez a mérkőzés, amit nem is kezdtünk jól, de aztán sikerült megnyernünk az első szettet. A második játszmának csak a befejezése volt nyögvenyelős, majd a harmadikban megmutattuk, milyen jó csapatunk van és mennyire együtt vagyunk: 10:16-nál sem adtuk fel és végül viszonylag simán lezártuk a találkozót. Mostantól a keddi meccsre fókuszálunk, szeretnénk bejutni a döntőbe.
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 a Vasas javára.

AZ 5–8. HELYÉRT, 2. MÉRKŐZÉS
MTK Budapest–UTE 0:3
(–19, –23, –20)
Budaörs, Aramis-csarnok, 80 néző. V: Szabó Zs., Kiss Z.
MTK: Tettamanti 2, Berkó, Giommarini 13, Kilyénfalvi 7, Windisch 11, Tatár 7. Csere: Szalai A., Weidemann (liberók), Borsos 2, Boskó, Sziládi 2. Vezetőedző: Leiszt Máté.
UTE: Ovecková 3, Kraszteva 14, Ambrosio 7, Petőváry 13, Koleva 9, Preval 8. Csere: Dömsödi (liberó), Gyimes 1, Szabó L. Vezetőedző: Horváth András.
MESTERMÉRLEG
Leiszt Máté:
– Az első mérkőzéshez képest, ezen a találkozón sokkal jobban játszottunk. Ugyan még mindig sok hibánk volt, de kiválóan kompenzáltuk ezt jó védekezéssel. Most viszont nem tudok elmenni a mellett, hogy ha az ellenfélnek a meccs folyamán több kettős érintése van, akkor mindegyiket le kell fújni, ami nem történt meg, és ez nekünk több pontunkba került a mai napon.
Horváth András: – Nagyon fontos, hogy idegenben egy rendkívül agresszívan és jól mezőnyöző MTK ellen győztünk. Azt gondolom, hogy ebben a teremben mindig nehéz az MTK fölé kerekedni. Ez most szerencsére sikerült. Jön a harmadik meccs, ami tudjuk, hogy szintén nagyon nehéz lesz. Ettől függetlenül maximálisan felkészülünk arra az összecsapásra is, és szeretnénk ugyanígy a szurkolóink segítségével győztesen lezárni a párharcot. A csapatnak külön köszönet, mert mindenki, aki beállt a mérkőzésbe, rendkívül sokat segített tovább lendülni bizonyos helyzeteken, illetve hátulról is rengeteg biztatást és támogatást kapott a csapat. Úgyhogy ez egy nagyon szép csapatmunka volt.
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 az UTE javára

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik