Férfi röplabda: távozik a válogatott szövetségi kapitánya

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2022.10.14. 18:50
null
Az MRSZ elnöksége egyhangúlag döntött Koch Róbert kinevezésének megszüntetése mellett (Fotó: hunvolley.hu)
A Magyar Röplabdaszövetség elnöksége megszüntette Koch Róbertnek, a férfiválogatott szövetségi kapitányának a kinevezését, így a szakember távozik a nemzeti csapat éléről. A testület – miután a szövetségi kapitány beszámolóját nem fogadta el – élt a szerződésben foglalt (30 napos) felmondási lehetőséggel – áll az MRSZ közleményében.

 

Az elnökség egyhangú határozattal döntött úgy, hogy a szövetségi kapitány kinevezését megszünteti, egyben felkérte Ludvig Zsolt főtitkárt, hogy a megbízási szerződés szabályainak betartásával rendes felmondással szüntesse meg a megbízási jogviszonyt.

Dr. Kersch Ferenc, az MRSZ elnöke elmondta: a szövetség célja, hogy a férfi szakág egy új szakmai koncepció mentén hosszú idő után újra az eredményesség útjára lépjen, s már a következő elnökségi ülés során szeretne Koch Róbert utódjával kapcsolatban érdemi döntést hozni.

Koch Róbert 2020 februárja óta irányította a válogatottat, amellyel 2021-ben bronzérmet, idén negyedik helyet szerzett az Európa-liga „Ezüst” divíziójában, az Európa-bajnokságra azonban egyik selejtezősorozatból sem sikerült kvalifikálnia.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik