Paralimpia: Vereczkei Zsolt 7. olimpiáján is érmes!
Az úszó Vereczkei Zsolt az S5-ös sérültségi kategóriában bronzérmes lett 50 méter háton a riói paralimpián. A rutinos úszó hetedik olimpiáján vesz részt – ezúttal szabadkártyával indulhatott –, mindegyiken sikerült érmet szereznie, sor ezúttal sem szakadt meg.
![]() |
Vereczkei Zsolt hetedik olimpiáján is dobogós (Fotó: mob.hu/archív) |
„Nehéz megszólalni – mondta a döntő után az M5-nek nyilatkozó, a könnyeivel küzdő Vereczkei. – Sok nehézségen mentem keresztül az elmúlt pár hónapban. El sem hiszem, hogy sikerült érmet szereznem. Többször ránéztem, az eredményjelzőre, hogy jól látom-e, és a magyar szurkolókra, akik ünnepeltek. A célom az éremszerzés volt, de a délelőtt nem sikerült túl jól. Mégis erőre tudtam kapni, és negyven alá bejönni.”
Vereczkei 1992-ben, 1996-ban és 2000-ben aranyérmes lett, azt követően három alkalommal – csakúgy, mint Rióban – a harmadik helyen végzett.
Ez a magyar paralimpiai csapat 17 riói érme. Korábban egy arany-, hét ezüst- és nyolc bronzérmet szereztek honfitársaink. Az első győzelem éppen ma született meg: Tóth Tamás 100 méter gyorson bizonyult a leggyorsabbnak.
PARALIMPIA 2016
ÚSZÁS
50 M FÉRFI HÁT (S5)
1. Daniel Dias (Brazília) 35.40 mp
2. Andrew Mullen (Nagy-Britannia) 37.94
3. Vereczkei Zsolt (Magyarország) 38.92