Rio 2016: Nem láttam semmit, azt hittem, elveszítettük – Kozák

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.16. 14:49
A Szabó Gabriella, Kozák Danuta kettős óriási hajrával megnyerte a női K–2 500 métert a riói olimpián. A versenyt követően a páros az M4 Sportnak értékelt, majd egymás vállán sírt az örömtől.

„Folyamatosan erre készültünk fejben. Két napja arról beszéltünk, hogy biztosan az utolsó húsz méteren dől el minden, és valóban, az utolsó száz méterre feltámadtak a német lányok, de sikerült az utolsó métereken visszavernünk a támadásukat. Rengeteg erőt adott, hogy Danutával ülünk egy hajóban, nagy bizalom van közöttünk. Tényleg szorosnak tűnt, én láttam, hogy nyertünk, de volt már olyan, hogy a verseny után megváltoztatták az eredményt. Még mindig felfoghatatlan” – mondta Szabó Gabriella a versenyt követően az M4 Sportnak.

„Kemény volt a tegnapelőtti éjszaka, mára kialudtam magam, de még mindig nem vagyok százszázalékos. Megérte ennyit edzeni egész évben, mert még így is tudtam menni és Gabit tolni, az ő lelke, az ő csapása vitt be minket. Tényleg nem hittem el, annyira jöttek a németek a végén, azt hittem, hogy elveszítettük. Gabi kiáltott egyet, azt hittem, azért, mert másodikak vagyunk. Hátulról nem láttam semmit. Egy álmunk vált valóra azzal, hogy egymás mellett állhattunk a dobogón. Köszönjük szépen a szurkolóknak a buzdítást, nélkülük nem sikerülhetett volna, büszkék vagyunk rá, hogy magyarok lehetünk” – mondta Kozák Danuta az M4 Sportnak. Szabó Gabriella a versenyt követően az M4 Sportnak.

„Kemény volt a tegnapelőtti éjszaka, mára kialudtam magam, de még mindig nem vagyok százszázalékos. Megérte ennyit edzeni egész évben, mert még így is tudtam menni és Gabit tolni, az ő lelke, az ő csapása vitt be minket. Tényleg nem hittem el, annyira jöttek a németek a végén, azt hittem, hogy elveszítettük. Gabi kiáltott egyet, azt hittem, azért, mert másodikak vagyunk. Hátulról nem láttam semmit. Egy álmunk vált valóra azzal, hogy egymás mellett állhattunk a dobogón. Köszönjük szépen a szurkolóknak a buzdítást, nélkülük nem sikerülhetett volna, büszkék vagyunk rá, hogy magyarok lehetünk” – mondta Kozák Danuta az M4 Sportnak.

A Kozák, Szabó páros döntőjét ide kattintva nézheti meg!

A vegyes zónában a lányok köszönetet mondtak a sikerért az egész stábnak, edzőiknek, a gyúróknak, a gyógytornászoknak, orvosoknak és a vezetőknek is, s nem kívánnak mást csak egészséget és hasonló küzdőszellemet a folytatásra.

A B-döntők sorát Vasbányai Henrik nyitotta, aki C-1 1000 méteren csak egy hellyel maradt el attól, hogy éremért küzdhessen a nagydöntőben. Oláh Tamás tanítványa nagyot küzdött a verseny során, s úgy tűnt, megszerzi a B-döntő harmadik helyét, ám a szlovák Farkas Vincent jobban finiselt, ügyesebben rúgta be a célba a hajóját, így Vasbányai a negyedik helyet szerezte meg, amellyel túlzottan nem volt elégedett.

„Szeretném én is tudni, hogy miért nem jön ki most a lépés, hiszen nagyon jó formában érkeztem ide. Az igazság az, hogy nagyon fájnak a pályák, az előfutamtól kezdve bezárva a B-döntőig mindegyik fájt. Most arra figyelek, hogy ne kerüljek padlóra, nem engedhetem meg magamnak, hiszen van még egy páros, Mike Robi személyében van egy ember mögöttem. A mostani tapasztalatok alapján annyiban talán változtatunk a taktikánkon párosban, hogy nem engedjük el annyira a mezőnyt, mint amennyire szoktuk" - mondta a B-döntő után Vasbányai, akit az ötméteres szabály megsértése miatt később még ki is kizártak.

A Férfi K-1 1000 méter B-döntőjében helyt állt a mindössze 19 esztendős Kopasz Bálint is, aki a második lett, így összesítésben a 10. helyen zárt.

„Szuper volt, jónak éreztem ezt a pályát, és nagyon szerettem volna megnyerni a B-döntőt. Csak minimálisan maradtam le az első helyről, de ilyen fiatalon szerintem nincs szégyenkezni valóm. A tegnapi középfutamban is úgy csináltam meg a pályámat, ahogy szoktam, csak erősebbek voltak a felnőttek” – mondta a tavaly még ifjúsági világbajnoki címet ünneplő Kopasz Bálint.

Ebben a versenyszámban, vagyis a férfiak királyszámában az A-döntőt éppen az a spanyol színekben induló Marcus Walz nyerte meg, aki a középfutamban tegnap csak kicsivel volt gyorsabb a magyar indulónál. Mögötte a cseh Dostal és az orosz Anoskin fért még fel a dobogóra.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik