Rio 2016: Áron vívását tanítani kellene – Kamuti Jenő

MTI MTIMTI MTI
2016.08.11. 03:58
Kamuti Jenő szerint a riói olimpián címét megvédő kardozó Szilágyi Áron vívását tanítani kellene.

„Asszóról asszóra vívott jobban, hasonlóan a londoni olimpiához. Kárpáti Rudi volt legutóbb, akinek sikerült a címvédés kardban, 1956-ban és 1960-ban, Áron most hasonló klasszis lett, mint Kárpáti” – nyilatkozott az MTI-nek a kétszeres olimpiai ezüstérmes vívó.

Hozzátette: Szilágyi olyan gyönyörűen és technikásan vívott, hogy „a nem vívóknak is kellett, hogy tetsszen az a mozgáskultúra”, amit bemutatott.

„Áron vívását tanítani kellene, s fogják is tanítani, ebben biztos vagyok” – mondta Kamuti Jenő, aki kiemelte a Vasas kardozójának fizikai képességeit is, mivel „senki sem áll olyan jól a lábán a mezőnyben, mint ő.”

A Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke szerint Szilágyi Áron győzelmén keresztül az egész magyar vívás tekintélye erősödött. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy a 26 éves versenyző az edzések mellett két egyetemre jár.

Legfrissebb hírek

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Népsport: Egyenruhában a taxisofőrök is

Népsport
2026.08.01. 12:27

Kiderült, miért nem utazott el a vívó vb-re Szatmári András

Egyéb egyéni
2026.07.24. 19:43

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
2026.07.20. 07:50

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Los Angeles 2028: a párizsi érmes sportágak két év múlva sem adnák alább

Egyéb egyéni
2026.07.10. 13:33