Rio 2016: visszakapta engedélyét a riói doppinglabor

MTI MTIMTI MTI
2016.07.21. 13:15
Ahogy az várható volt, bő két héttel az olimpia rajtja előtt visszakapta működési engedélyét a Rio de Janeiró-i doppinglabor.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) közölte: az egy hónappal ezelőtt életbe léptetett felfüggesztést feloldották, a labor most már megfelel a nemzetközi előírásoknak. Június végén azért vonták meg a labortól az akkreditációt, mert az ellenőrzések során kiderült: a valóságnak nem megfelelő eredményeket hozott ki az analízisek során.

Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője két héttel ezelőtti televíziós interjújában már előrevetítette a WADA mostani lépését.

„Szerintem a labor vissza fogja kapni a működési engedélyt, mert óriási költséggel járna, ha az olimpia alatt a mintákat Európába vagy Montrealba kellene szállítani elemzésre" – mondta akkor.

Emlékeztetett rá, hogy a 2014-es brazíliai labdarúgó-világbajnokság alatt is Lausanne-ba szállították a mintákat, mert akkor is fel volt függesztve a riói labor működése. Az olimpia esetében azonban ez szerinte nehezen volna megoldható, mert csaknem hétezer mintát kell 24, illetve 48 órán belül kiértékelni.

Legfrissebb hírek

Dél-Afrika olimpiai rendezésre pályázna

Egyéb egyéni
2026.10.29. 13:07

Los Angeles 2028: bemutatták a hivatalos szlogent

Egyéb egyéni
2026.10.28. 15:58

India büntetőjogi szankciókat vezetne be a doppingolással szemben

Egyéb egyéni
2026.10.27. 16:52

Valóságos regény az 1956-os melbourne-i olimpia magyar küldöttségének utazása

Népsport
2026.10.25. 09:37

Gyulay Zsolt: Egy budapesti központú közép-európai olimpiának minden pályázóval szemben nagy esélye lehet

Egyéb egyéni
2026.10.21. 12:35

Sport és kábítószer: egy hónapra is lecsökkenhet a drogfogyasztásért kapott eltiltás

Egyéb egyéni
2026.10.19. 13:14

A párizsi játékok nemzetközi igazgatója szerint Budapest komoly jelölt a 2036-os olimpia rendezésére

Egyéb egyéni
2026.10.14. 13:04

Az emberséget hiányolta egy osztrák kerékpáros, akinél édesanyja halála után néhány órával végeztek doppingvizsgálatot

Kerékpár
2026.10.12. 19:08