Rali ob: Spitzmüller Csaba nyerte a prológot Miskolcon

2008.05.02. 17:04
Címkék
A hagyományoknak megfelelően a népkerti salakstadionban alapozták meg a versenyzők a Szemerey Transport Miskolc-rali hangulatát. A prológ eredménye ugyan nem számít a végelszámolásnál, presztízs okokból azonban volt jelentősége
Már csak azért is, mert az itteni arénában minden évben körülbelül tízezer ember kíséri figyelemmel az eseményeket. Most sem voltak kevesebben. A hangulat fokozása érdekében ezúttal is fordított sorrendben rajtoltak a versenyzők, közben pedig időnként a régi idők legendás versenygépei (B-csoportos Opelek) szórakoztatták a nagyérdeműt. A ráhangolódás Spitzmüller Csabának sikerült a legjobban, ő nyerte meg – immár vaksötétben – a körversenyt (miközben az N-csoportban Aschenbrenner György brillírozott), az igazi küzdelem azonban csak pénteken kezdődik.

AUTÓSPORT

SZEMEREY TRANSPORT MISKOLC-RALI
Prológ. Abszolút sorrend (nem hivatalos): 1. Spitzmüller Csaba, Kazár Miklós (Hell Racing, Mitsubishi Lancer WRC) 57.1, 2. Turán, Benics (Planet Turán Motorsport, Peugeot 307 WRC) 58.1, 3. Benik, Lukács (Benik Rally Team, Ford Focus WRC) 58.5

AUTÓSPORT

SZEMEREY TRANSPORT MISKOLC-RALI
Prológ. Abszolút sorrend (nem hivatalos): 1. Spitzmüller Csaba, Kazár Miklós (Hell Racing, Mitsubishi Lancer WRC) 57.1, 2. Turán, Benics (Planet Turán Motorsport, Peugeot 307 WRC) 58.1, 3. Benik, Lukács (Benik Rally Team, Ford Focus WRC) 58.5
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
7 perce

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
7 perce

Rg-vb: továbbra is Varfolomeev a trónon, Pigniczki Fanni lemaradt a döntőről

Egyéb egyéni
18 perce

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
46 perce

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
46 perce

A Girondins Bordeaux megint egy lépéssel közelebb a csődhöz

Francia labdarúgás
50 perce

A Nyírbátor és a Veszprém győzelmével indult a futsal NB I 2026–2027-es idénye

Labdarúgó NB I
57 perce

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
1 órája