Loeb növelte előnyét, és már magabiztosan vezet Sordo előtt

Vágólapra másolva!
2007.11.17. 18:12
Az 1. Ír Rali szombati napját követően magabiztosan vezet a háromszoros világbajnok Sébastien Loeb (Citroën C4 WRC), aki közel egy percre tudta növelni előnyét csapattársával, a jelenlegi második Daniel Sordoval (Citroën C4 WRC) szemben. Ha Mikko Hirvonen (Ford Focus WRC) vasárnap nem hibázik, a Ford 2006 után idén is elhódítja a konstruktőri világbajnoki címet. Marcus Grönholm (Ford Focus WRC) úgy nyilatkozott, nem adja fel a vb-elsőségért folytatott harcot.

Az írországi aszfaltos futamon a körülmények tegnaphoz képest nem javultak: már a napi első szakaszon négyen csúsztak le az útról.

Az ausztrál Chris Atkinson tegnap veszített sok időt, Henning Solberg fának ütközött, ma pedig Manfred Stohl is rontott.

Daniel Sordo a harmadik napon nem tudott lépést tartani háromszoros világbajnok csapattársával szemben, és Loeb majd egy percre növelte az előnyét a második helyezett spanyolhoz képest.

Marcus Grönholm még tegnap kényszerült feladni a futamot. A finn olyan súlyos balesetet szenvedett, hogy a kőfalba csapódás erejétől autójának két kereke is leszakadt, ezt követően pedig kórházba szállították a versenyzőpárost: a balesetet végül sérülés nélkül úszták meg.

Grönholm kiesése ellenére úgy nyilatkozott, hogy nem adja fel; hiszen még Loeb is hibázhat, és a Brit Rali is hátra van.

Ha Loeb megnyeri az Ír Ralit, akkor a brit viadalon egyébként elég egy negyedik helyet szereznie, és megszerzi negyedik világbajnoki címét.

Mikko Hirvonen tartja a negyedik helyét, és ha holnap nem ront, akkor a Ford a tavalyi év után idén is megszerzi a konstruktőri címet.

A hétvégén a 33. születésnapját ünneplő Petter Solberg maradt az ötödik: a norvég világbajnoknak még az első napon voltak motorgondjai.

A rali befejező napján már csak négy gyorsasági várja a pilótákat.

1. ÍR RALI: A VILÁGBAJNOKSÁG 15. FUTAMA

ÁLLÁS HÁROM NAP UTÁN (16 SZAKASZ, 286,43 VERSENYKILOMÉTER) - ÉLMEZŐNY
1. Sébastien Loeb (francia, Citroën C4 WRC) 2:30:35,2 óra
2. Daniel Sordo (spanyol, Citroën C4 WRC) + 59,3 másodperc
3. Jari-Matti Latvala (finn, Ford Focus WRC) + 2:08,8 perc
4. Mikko Hirvonen (finn, Ford Focus WRC) + 2:37,6 perc
5. Petter Solberg (norvég, Subaru Impreza WRC) + 2:53,2 perc
6. Guy Wilks (brit, Subaru Impreza WRC) + 5:52,0 perc
7. Matthew Wilson (brit, Ford Focus WRC) + 9:23,3 perc
8. Gareth MacHale (ír, Ford Focus WRC) + 10:07,7 perc
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik