Tovább folytatódik a nagy párharc a világbajnoki címért

Vágólapra másolva!
2007.10.22. 12:42
Negyedszer rendezik meg a Japán Ralit, amely idén is fontos állomása lehet a világbajnokságnak. Marcus Grönholm (Ford Focus WRC) előnye csupán négy pont Sébastien Loebbel (Citroën C4 WRC) szemben: míg a címvédő tavaly nyert Japánban, addig Grönholm 2005-ben aratott itt diadalt. Meglepetést szeretne okozni hazai versenyén a Subaru is: a japán márka mindenképp dobogós helyeket akar elérni.
Marcus Grönholm világbajnoki címmel szeretné befejezni a versenyzést
Marcus Grönholm világbajnoki címmel szeretné befejezni a versenyzést
Marcus Grönholm világbajnoki címmel szeretné befejezni a versenyzést
Marcus Grönholm világbajnoki címmel szeretné befejezni a versenyzést

Tavaly Sébastien Loeb a 27. győzelmét aratta Japánban, majd az azt követő biciklis balesete miatt a szezon hátralévő részét ki kellett hagynia - mint később kiderült, az itt szerzett győzelmével sikerült bebiztosítania tavaly a harmadik világbajnoki címét.

A regnáló vb-győztes ennek ellenére nem kifejezetten szereti a Japán Ralit, noha az idén is fontos állomása lehet a szezonnak.

Az összetett pontversenyben Marcus Grönholm négy ponttal előzi meg Sébastien Loeböt, amikor két murvás, és egy aszfaltos verseny van hátra az évadból.

Grönholm saját elmondása szerint jól jönne most számára a győzelem, de úgy gondolja, hogy egészen az utolsó viadalig, a Brit Raliig várnunk kell majd arra, hogy kiderüljön; kié lesz idén a világbajnoki cím.

A finn pilóta 2005-ben megnyerte a Japán Ralit, tavaly pedig második lett, tehát nagyon gyors ezen a versenyen: ezt mondta maga Loeb is, aki hozzátette, megpróbálják nyomás alatt tartani a finnt, és eközben nem hibázni.

Loeb tudja, hogy ahhoz, hogy idén is az övé legyen az egyéni trófea, a hátralévő mindhárom futamot meg kell nyernie. Azonban nem csak ő nagyon elszánt, hiszen Grönholm mindenképp világbajnoki címmel szeretne visszavonulni az év végén.

A két csillag párharca közben meglepetést szeretne okozni hazai versenyén a Subaru: a japán gyártó célja az, hogy dobogós helyeket szerezzen a 4. Japán Ralin, amely egyébként 27 szakaszból, és 350,19 versenykilométerből áll.

A JAPÁN RALI KORÁBBI GYŐZTESEI:
2006 - Sébastien Loeb
2005 - Marcus Grönholm
2004 - Petter Solberg


A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA:

PILÓTÁK - ÉLCSOPORT:
1. Marcus Grönholm - 104 pont
2. Sébastien Loeb - 100 pont
3. Mikko Hirvonen - 74 pont
4. Daniel Sordo - 45 pont
5. Petter Solberg - 38 pont
6. Chris Atkinson - 29 pont
7. Henning Solberg - 28 pont
8. Jari-Matti Latvala - 24 pont
9. Francois Duval - 12 pont
10. Toni Gardemeister - 10 pont
11. Daniel Carlsson - 9 pont
12. Manfred Stohl - 9 pont
CSAPATOK:
1. Ford - 178 pont
2. Citroën - 147 pont
3. Subaru - 71 pont
4. Stobart Ford - 64 pont
5. OMV Kronos Citroën - 39 pont
6. Munchi’s Ford - 6 pont
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik