Loeb tartja a vezető helyet, Grönholm továbbra is a második

Vágólapra másolva!
2007.10.13. 17:50
Az 51. Korzika-rali második napján növelni tudta előnyét a hazai klasszis Sébastien Loeb (Citroën C4 WRC). A világbajnoki éllovas Marcus Grönholm (Ford Focus WRC) továbbra is a regnáló világbajnok sarkában van, azonban hátránya majdnem félpercesre nőtt. A finn pilóta ennek ellenére nem adja fel, és mindent szeretne megtenni, hogy aszfalton is versenyben legyen legfőbb riválisával.
Sebastien Loeb harmadszor győzhet Korzikán
Sebastien Loeb harmadszor győzhet Korzikán
Sebastien Loeb harmadszor győzhet Korzikán
Sebastien Loeb harmadszor győzhet Korzikán

A verseny második napját úgy kezdte Sébastien Loeb, ahogy az elsőt abbahagyta: szakaszgyőzelemmel. A címvédő így is folytatta, és a nap végére majd félpercesre növelte előnyét Marcus Grönholmmal szemben.

Grönholm bevallotta, hogy a maximumon versenyez, és aszfalton nem képes gyorsabban menni; azonban szeretné Loeböt nyomás alatt tartani. A finn versenyző úgy nyilatkozott, nem adja fel.

A kétszeres világbajnok számára azonban az ezüstérem is remek eredmény lehet aszfalton, hiszen ebben az esetben még mindig négy ponttal előzné meg Loeböt a világbajnoki pontversenyben (három futammal az évad vége előtt).

Továbbra is biztos harmadik a spanyol Daniel Sordo, míg negyedik a belga Francois Duval.

Az ötödik helyért nagy harcot vív egymással a fiatal finn Jari-Matti Latvala, és a 2003-as világbajnok Petter Solberg.

A mezőnyhöz egyébként ma csatlakozott a tegnap kieső Mikko Hirvonen, és az SX4 WRC-vel versenyző Nicolas Bernardi is; azonban mindketten távol állnak a pontszerző helyektől.

Érdekesség, hogy a szerviz parkban kiderült; a Suzuki tegnapi kiesését valójában nem is motorhiba okozta: az hibátlan volt, csupán némi hidraulikus probléma jelentette a gondot.

Holnap már csak négy gyorsasági várja a mezőnyt Korzikán. Ha Loeb vasárnap nem hibázik, zsinórban harmadik győzelmét szerezi hazai pályán.

51. KORZIKA-RALI - A VILÁGBAJNOKSÁG 13. FUTAMA: ÁLLÁS KÉT NAP UTÁN (12 SZAKASZ, 247,22 VERSENYKILOMÉTER) - ÉLMEZŐNY:
1. Sébastien Loeb (francia, Citroën C4 WRC) 2:20:58,6 óra
2. Marcus Grönholm (finn, Ford Focus WRC) + 27,5 másodperc
3. Daniel Sordo (spanyol, Citroën C4 WRC) + 1:00,6 perc
4. Francois Duval (belga, Citroën Xsara WRC) + 2:21,5 perc
5. Jari-Matti Latvala (finn, Ford Focus WRC) + 2:23,9 perc
6. Petter Solberg (norvég, Subaru Impreza WRC) + 2:30,9 perc
7. Chris Atkinson (ausztrál, Subaru Impreza WRC) + 2:49,3 perc
8. Xavier Pons (spanyol, Subaru Impreza WRC) + 4:08,2 perc
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik