
Tóth Richárd 28.5 milliót kasszírozott a pozsonyi WPT megnyerésével
A World Poker Tour Pozsonyban rendezett állomásán a főverseny döntő asztalán két magyar is asztalhoz ült: Tóth Richárd és Traply „Bélabácsi” Péter. A hattagú asztalon utóbbi nehéz helyzetből indult, mindössze öt nagyvaknyi zsetonnal kezdett, ám a 63 000-ről hamar feltornázta magát 240 000-re.
Bélabácsi így is csak az ötödik helyen zárt, és éppen Tóth Richárd ejtette ki, aki osztott tízes párral fogadta Traply all-injét. Az első magyar WSOP-bajnok 25 000 eurót tehetett zsebre az ötödik helyért.
Tóth viszont tovább folytatta szárnyalását, és kis idő múlva Bélabácsi után küldte a versenyben addig szinte folyamatosan az élen álló Alec Torellit is, miután osztott ász párjával egy semleges flopon all-in ment a 22 éves amerikai kézbe kapott király párja ellen. Torelli nem tudott javulni, és miután egy nagy vaknyi zsetonja maradt a partit követő leosztásban búcsúzott, és a negyedik lett.
Innentől kezdve Tóth Ricsi már megállíthatatlan volt, és csak idő kérdése volt, hogy mikor búcsúztatja Sasha Staneidet és Boris Zelenyt.
A harmadik helyen Staneid zárt, miután KT-zel volt kénytelen szembenézni Ricsi AQ-jával, és a flopon ugyan elsőnek egy király tűnt fel, másodiknak viszont egy ász érkezett és ez elég volt a magyar fiúnak egy újabb ellenfél kiejtéséhez.
A heads-up sem tartott sokáig, úgy tíz perc játék után az 568 flopon addig emelgetett egymásra Tóth és Zeleny, míg végül a magyar fiú all-int jelentett, amit ellenfele elfogadott. Ricsi 74-et mutatott, vagyis floppolt sort, míg ellenfele T6-ot, azaz egy párt. Zeleny aztán a turnön érkező hatossal szettre javult, de a river nem segített rajta, ami azt jelentette, hogy Tóth Richárd megnyerte a pozsonyi WPT-versenyt.
Tóth a fényes diadal mellé még 28.5 millió forintnak megfelelő eurót is nyert, győzelme pedig azt jelenti, hogy alig másfél hónappal Bélabácsi WSOP-győzelme után immár a második legrangosabb póker-versenysorozatban is feljegyezhettük az első magyar győztest.
A Poker24.hu legfrissebb híre: Paul Zimbler világcsúcsra készül a WSOPE-n
Tóth viszont tovább folytatta szárnyalását, és kis idő múlva Bélabácsi után küldte a versenyben addig szinte folyamatosan az élen álló Alec Torellit is, miután osztott ász párjával egy semleges flopon all-in ment a 22 éves amerikai kézbe kapott király párja ellen. Torelli nem tudott javulni, és miután egy nagy vaknyi zsetonja maradt a partit követő leosztásban búcsúzott, és a negyedik lett.
Innentől kezdve Tóth Ricsi már megállíthatatlan volt, és csak idő kérdése volt, hogy mikor búcsúztatja Sasha Staneidet és Boris Zelenyt.
A harmadik helyen Staneid zárt, miután KT-zel volt kénytelen szembenézni Ricsi AQ-jával, és a flopon ugyan elsőnek egy király tűnt fel, másodiknak viszont egy ász érkezett és ez elég volt a magyar fiúnak egy újabb ellenfél kiejtéséhez.
Az NSO pókerrovatának szakmai partnere a poker24.hu. |
Tóth a fényes diadal mellé még 28.5 millió forintnak megfelelő eurót is nyert, győzelme pedig azt jelenti, hogy alig másfél hónappal Bélabácsi WSOP-győzelme után immár a második legrangosabb póker-versenysorozatban is feljegyezhettük az első magyar győztest.
|
A Poker24.hu legfrissebb híre: Paul Zimbler világcsúcsra készül a WSOPE-n
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik