Póker: a 11 dolláros magyar amatőr megszorongatta a svéd sztárt

Vágólapra másolva!
2011.03.02. 20:57
Címkék
A PokerStars SuperStar Showdown egy speciális versenyében Gulcsik „DodgyFish72” Attila szállt szembe az online-pókervilág egyik legnagyobb alakjával, Viktor „Isildur1” Blommal szemben. A magyar játékos egy 11 dolláros selejtezőn (!) szerezte meg a lehetőséget, amelyet rendesen ki is használt, hiszen szinte hihetetlen módon mindösszesen egyetlen nagyvak értékét képviselő tízdollárnyi hátránnyal fejezte be a versenyt ellenfeléhez képest, holott volt úgy hogy Blom 10.000 dollárral vezetett.

A szabályok a többi SuperStar Showdown párbajhoz hasonlóak voltak. A játékosoknak 2.500 leosztás alatt kellett a másik fölé kerekedni. A játéktípus is azonos, No Limit Hold'em volt, viszont a vakok értéke ezeknél a speciális versenyeknél a szokásos tizede, öt illetve tíz dollár.

Gulcsik Attila 15.000 dolláros kezdőtőkéjét két selejtezőn szerezte, és a szabályok szerint ebből annyi lehetett az övé amennyi a verseny végén nála marad.

Végül a magyar játékos mindösszesen 10 dollárt veszített el, és bár nem mondhatja, hogy legyőzte neves ellenfelét, vigasztalja az a 14.990 dollár (körülbelül hárommillió forint), amit az éjszaka során szerzett. Nem beszélve a presztízsről, ami még vesztesként is kijár neki.

Legfrissebb hírek

Három NB II-es mérkőzés kezdési időpontja megváltozott

Labdarúgó NB II
14 perce

Női kosárlabda, vb-selejtező: Völgyi Péter húszfős keretet hirdetett

Kosárlabda
20 perce

Tíz jégkorongozó, akire érdemes figyelni Milánóban

Jégkorong
21 perce

Kézilabda: Nagy Benedek visszatér a spanyol élvonalba

Kézilabda
37 perce

Másodszor nyert idegenben, és egy helyet előrébb lépett a Csíkszereda

Minden más foci
47 perce

Milánó 2026: kényszerű csere a kanadai hokiválogatottban

Jégkorong
54 perce

Női kézilabda: orrtörés miatt kihagyás vár az FTC olimpiai bajnok beállójára

Kézilabda
55 perce

Szlovén csatár érkezett a DAC-hoz – hivatalos

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik