"A PLL-nek nagy a közösségformáló, összetartó ereje" - interjú a Custodia csatárával, Valkai Csabával

Vágólapra másolva!
2014.11.01. 10:11
Címkék
Túlzás lenne azt állítani, hogy eddig a Custodiáról szól a szezon – ugyanakkor a kreativitásáról és kék-fehér argentin mezéről játékosságáról...

Túlzás lenne azt állítani, hogy eddig a Custodiáról szól a szezon – ugyanakkor a kreativitásáról és kék-fehér argentin mezéről játékosságáról ismert együttes gyatrább szereplése az első osztályban több mint figyelemre méltó. A szezon első interjújának főszereplője mégis Valkai Csaba, a Custodia csatára, akinek az idei gyengébb teljesítmény ellenére azért bőven kijutott a jóból, a sikerélményből korábban…Túlzás lenne azt állítani, hogy eddig a Custodiáról szól a szezon – ugyanakkor a kreativitásáról és kék-fehér argentin mezéről játékosságáról ismert együttes gyatrább szereplése az első osztályban több mint figyelemre méltó. A szezon első interjújának főszereplője mégis Valkai Csaba, a Custodia csatára, akinek az idei gyengébb teljesítmény ellenére azért bőven kijutott a jóból, a sikerélményből korábban…


Hány éve szerepelsz a Ligában, s hány csapatban játszottál eddig?

Ez egy fogós kérdés, ha jól emlékszem, 4 szezont töltöttem a Vaskapu 2, majd későbbi nevén Vaskapu Jam Jammal, ezt követően 2 szezonon keresztül fociztam együtt a Vaskapu FC tagjaival, és ez a második idényem a Custodiával is, tehát ha jól számolok, akkor ez a 4. évem a PLL-ben!


Melyik volt a legjobb és legrosszabb szezonod?

Az attól függ! Ha az eredményességet vesszük alapul, akkor a Vaskapu FC-ben töltött idő volt a legjobb, amelyet a srácokkal nyert bajnoki és kupa címek is igazolnak. Ha viszont az általam mutatott játék a mérce, akkor Vaskapu 2 / JamJam-ban eltöltött idények sikerültek a legjobbra. Sokkal több gólt szereztem, véleményem szerint akkor jobban is játszottam, bár az tény, hogy a Vaskapu FC-ben minden kötöttebb és fegyelmezettebb volt, mindenkinek megvolt a helye a pályán.

A legrosszabb szezonomat szintén az eredményesség oldaláról figyelve most élem a csapattal, a kiesés ellen harcolunk. Egy fél szezon van hátra, s még bármi megtörténhet! Lélektani szempontból szintén kellemetlen volt, amikor a Vaskapu 2-vel az osztályozón buktunk el, és nem jutottunk fel már az első idényben az I. osztályba.

Milyen csapat ez a mostani Custodia, s milyen céljaitok vannak ebben a szezonban?

A Custodia alapjaiban véve nagyon ügyes és technikás játékosokat foglal magába. Bátran merem ajánlani az összes tagot más csapatok figyelmébe is, biztos vagyok benne, hogy megállnák mindenhol a helyüket, sőt ki is emelkednének! A probléma talán ott van, hogy csapatként nem szoktunk össze. Mindannyian szeretjük az egyéni játékot és valószínűleg mindannyian támadó szelleműbb játékosok vagyunk, továbbra is küzdünk a létszámmal és a védekezésünkön mindenképpen javítanunk kell, ha bent szeretnénk maradni.

Még a Vaskapu FC csatáraként


Hogy állítanád össze a PLL álomcsapatodat, akikkel együtt, s akik ellen pályára léptél?

Ez szintén nehéz kérdés, mert játszottam a Vaskapu FC ellen is, és a csapat tagja is lehettem.

Az álomcsapat tagjai azok közül, akikkel együtt játszhattam:

Hajdú Geri - Soki Andris, Tóth Miki - Marek, Tári Laci

Aki ellen pályára léptem (ismétlés nélkül):

Takó Sanyi – Moha, Lengyel Marci – Pásztorka Tomi – Bagó Balázs


Hogy nézne ki a nemzetközi álomcsapatod?

A még aktív labdarúgókból:

Neuer – Sergio Ramos, Thiago Silva, Manolas, Jordi Alba – De Rossi, Pjanic, Kroos – Ronaldo, Totti, Messi

A padra pedig odaférne: Buffon, Bale, Nainggolan, Bonucci és Ibrahimovic


Szerinted van esélyünk kijutni a 2016-os EB-re? Miben látod a magyar foci fejlődését ???

A legutóbbi két meccsből kiindulva Dárdai mentálisan nagy lökést adhat a válogatottnak, nem tudom, hogy taktikailag vagy játéktudásban mennyit fejlődik a válogatott, de ahogy Szalai fogalmazott „nem lesznek sem Messik, sem Ronaldok”. A románok ellen nagyon jól küzdött a csapat, és ismét megnyerték a szurkolókat maguknak, ha nem is a mutatott játékkal, de a hozzáállással mindenképpen! A feröeri meccs az nagyon gyenge volt, de legalább behúztuk a három pontot. Szerencsénk van a csoport alakulásával, hiszen a románok befogható távon belül vannak, a görögök mögöttünk. A visszavágókra szerintem elfárad Észak-Írország. Szurkolok a válogatottnak!

Mesélj a családodról, milyen volt a gyermekkorod?

Erdélyi származásunkra büszke család vagyunk, melyet szüleimmel és húgommal alkotunk. A család nagy része Kolozsvárott, illetve környékén, Tordaszentlászlón lakik. Ahogy elfoglaltságunk engedi, úgy természetesen hazajárunk mi is. A gyermekkorom eseménydús volt. Végig sporttagozatos iskolákba jártam, általános iskolás tanulmányaim alatt folyamatosan versenyszerűen sportoltam, majd kiköltöztünk Budapest agglomerációjába, Pécelre. Azóta is itt lakom.



Akár a PLL-ben is lehetne szlogenje: "Vigyázz, lövök!"

Kedvenc étel és ital?

Mindenevő vagyok, hamarabb fel tudom sorolni, hogy mit utálok, azonban ha mégis meg kell nevezni, akkor a kedvenc ételeim a paradicsomos, bazsalikomos tészta, babgulyás bográcsban, madártej.


Színész, színésznő?

Kifejezetten kedvenc színészem nincs. Kedvenc színésznőm annál több: Angelina Jolie és Charlize Theron.


Film?

Nagyon szeretem a fantasztikumra, a képzelet világára építő alkotásokat, így nagyon szeretem az AVATAR-t, Hobbit Saga, Gyűrűk Ura trilógia, Star Wars, Harry Potter, A végzet ereklyéi.


Milyen zenét szeretsz?

Abszolút vegyes, mindent meghallgatok. A klasszikustól Eminemig és Calvin Harristől Marilyn Mansonig, itt hívnám fel a figyelmet, hogy novemberben Magyarországon turnézik a „The Piano Guys” nevű formáció.

Kedvenc olvasmány?

Leslie L. Lawrence könyvei minden mennyiségben, például a Kicsik az egyik nagy kedvencem.


Álmaid országa és városa?

Mindenképpen el szeretnék jutni Rómába és New Yorkba. Álmaim országaiként tekintek Norvégiára és Új-Zélandra.


Mi a hobbid?

Sportolás, olvasás, filmnézés, szórakozás.


Nem mondhatjuk, hogy kutyába sem veszik a Ligában...


Mit vinnél magaddal egy lakatlan szigetre?

Inkább kit?! Álmaim nőjét!


És ha már itt tartunk... Mi a nőideálod?

Ahogy nőttem, úgy változott. Kölyökként a szőke – kékszemű Pamela Anderson kaliberű hölgyek, később a sötét haj és kék szem….Megan Fox. Most már nem tudom ilyen egyszerűen bekategorizálni, de a kék vagy zöld szem még mindig a gyengém.


3 legfontosabb dolog az életedben?

Család, egészség, barátok ( háziállataim)



Ha kívánhatnál hármat, mi lenne az?

Az egész családom makkegészséges legyen, szeretnék egy házat a norvég fjordokban és egy Ferrari 458 Italiát.


Vallásos vagy? Mit jelent a hit az életedben?

Nem tartom magam kifejezetten vallásosnak. Inkább egy nagyobb megfoghatatlan erőben hiszek.

Terveid a jövőre nézve?

Most, hogy megvan a diploma, szeretném a lehető leghamarabb és legmélyebben elsajátítani az ügyvédi szakma minden fortélyát, szeretném ezáltal megvalósítani az álmaimat. Utazgatni, világot látni. Egy saját autót venni, és ha már anyagilag megalapoztam a jövőt, akkor szeretnék családot alapítani.


Üzensz valamit a PLL-nek és az olvasóknak?

Azt üzenném a PLL játékosainak és az interjúk olvasóinak, hogy a sportnak különös figyelmet szenteljenek az életükben. A jogászok mind az egyetemi évek, mind a munkavállalás alatt jobbára statikusak, ülnek egész nap, éppen ezért elengedhetetlen a betervezett mozgás.

Azonban a PLL és a foci nem csak a szükséges mozgást adja számunkra, de nagy a közösségformáló, összetartó ereje, akár életre szóló barátságok is köttethetnek, mint az én esetemben Tóth Mikivel vagy Pál Gerivel.

Róla mondták…

Kocsis Márton (Custodia): „Csabival már a Custodia előtt is fociztam együtt, és természetesen ellene is! Mint csapattárs, csak pozitívan tudok róla beszélni, minden meccsen megpróbál maximumot nyújtani, emellett rendkívül hasznosan is focizik, nehéz és fontos helyzetekből nem egyszer húzta már ki a csapatot, egy igazi csapatjátékos. Nem csak a Custodiát határozza meg, hanem az egész Pázmány Liga meghatározó és kiemelkedő személyisége. Csabi a pályán kívül is segítőkész, és mindig lehet rá számítani!!!”

Pál Gergő (Buda FC):Valkai Csaba személyében egy olyan fiatalembert ismertem meg, aki mind a pályán, mind pedig az életben kiegyensúlyozott és fontos szerepet játszik. Az én véleményem szerint mindig próbál az aktuális csapatának a vezéregyénisége lenni, amit a támadások levezénylésével majd befejezésével igyekszik megkoronázni. Legjobb/leghasznosabb tulajdonságának a kreativitását említeném meg, aminek segítségével remekül látja meg az ellenfél védelmének gyenge pontjait, amit rendszeresen ki is használ. Csabi az életben próbál mindig pozitívan gondolkodni, nyugodtsága, precizitása és őszintesége miatt pedig igen népszerű ember. Én a Liga szervezése során ismertem meg „Valkai Cé”-t és azóta bátran kijelenthetem, hogy jó barátaim körét erősíti.”

Tóth Miklós (Jam-Jam): „Csabival egy csapatban kezdtem el a PLL-ben játszani, és azóta is örülök, ha együtt focizhatunk, legyen az akármilyen bajnokság. Gyakorlatilag a PLL-ben ismertem meg, és azóta egyik legjobb barátomnak tartom, ezzel el is mondtam, hogy milyen remek ember ő.”

Lengyel Márton (Los Blancos): Csabi a pályán kívül rendes, intelligens srác. A pályán pedig egy technikás játékos, nem véletlenül játszott a Vaskapuban. Hátvéd lévén sokszor találkoztam vele a kapunk előtt, mindig oda kellett figyelnem, nehogy a fordulékonyságával es gyors cseleivel meg tudjon lepni.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik