Ki fogja meggyújtani az olimpiai lángot?

2012.07.18. 20:57
null
Steve Redgrave az olimpiai fáklyával (forrás: facebook)
Címkék
Olimpiai megnyitók előtt rendszeresen felröppen a kérdés, vajon ki fogja meggyújtani a lángot. Ahogy közeledik július 27., a megnyitó napja, úgy sűrűsödnek a tippek.

A fogadóirodáknál a leginkább arra számítanak, hogy az ötszörös olimpiai bajnok evezős, Steve Redgrave lesz a szerencsés, de szintén nagy a valószínűsége annak, hogy esetleg a kétszeres olimpiai bajnok tízpróbázó, Daley Thompson lesz az. Korábban népszerű volt az ötletelők körében David Beckham is, de mivel nem került be a csapatba, most kevesen tennének erre.

Ehhez képest egy interjúban Redgrave azt mondta, hogy senki sem kérte fel arra, hogy részt vegyen a megnyitón.

„Fogalmam sincs, ki fogja meggyújtani a lángot, de egy héttel ezelőtt már futottam a lánggal Henleyben. Csodás dolog volt, de a megnyitóünnepséggel kapcsolatban eddig senki sem keresett meg."

Természetesen, ha mégis felkérnék, elvállalná – tette hozzá Redgrave.

Daley Thompson lesz az utolsó, aki az olimpiai fáklyafutáson vinni fogja a lángot, mégpedig július 24-én. Csak Londonban 982 ember vesz részt a fáklyás futás utolsó állomásain.

Legfrissebb hírek

Súlyos baleset árnyékolta be a budapesti pályakerékpáros versenyt

Kerékpár
4 perce

Másodszor is kikapott és búcsúzott a magyar páros a strandröplabda Eb-n

Röplabda
10 perce

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
25 perce

Kiss Csaba: Nagyon bízom a nemzetközi indulásban

Vízilabda
33 perce

A bokafájdalom ellenére magabiztosan teljesítette a Darálót

Csupasport
39 perce

Efraín Juárez: A helyzet túl zajos, de nem reménytelen

Európa-konferencialiga
40 perce

Xavival is tárgyalt a holland szövetség a kapitányi posztról – sajtóhír

Minden más foci
50 perce

Levetnék a „Pancserszter” gúnynevet, aranyéremre tör a Manchester United

Angol labdarúgás
1 órája