A calcio titkai – dokusorozatot indít az olasz fociról a Sport TV

Vágólapra másolva!
2022.12.20. 20:09
null
Carlo Ancelotti Puskás-mezt kapott ajándékba (Fotó: Sport TV)
A Sport TV exkluzív dokumentumfilm-sorozatot indít az olasz futball befolyásos alakjaival, akik felfejtik a calcio titkait és egyre magasabbra tornyosuló problémáit: a hatrészes alkotásban szerepel Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya is, aki többek között a Nemzeti Sport és a La Gazzetta dello Sport közötti hasonlóságokról is beszél.

A Sport TV új sorozatot indít a Calcio titkai címmel, s a rejtélyek megoldása között szerepelhet az is, hogy egy válogatott hogyan képes néhány hónapon belül Európa-bajnokságot nyerni, majd Észak-Macedóniával szemben egymás után másodszor is elbukni a világbajnoki részvételt. Természetesen a sorozat címe nem erre utal, ám a súlyos, Olaszországban szinte traumatikus élményt jelentő vb-selejtezős fiaskókról szóló kérdésekre is őszinte, nyers válaszokkal szolgálnak az interjúalanyok. Kéri András, a Sport TV szakértője kiterjedt szakmai kapcsolatrendszert épített az utóbbi években Olaszországban, s ennek köszönhetően olyan edzők és szakírók fogadták őt, akiknek szavára nem csak odahaza, hanem a világon bárhol hallgatnak.

Carlo Ancelotti a stábot a Real Madrid edzőközpontjában fogadta, ahol a szalámik mellett futballfilozófiáról, valamint vezértípusokról is beszélt. Pályafutása során olyan karakterekkel dolgozott együtt, mint Sergio Ramos, John Terry, vagy Paolo Maldini, akik eltérő személyiségek, de ugyanazt a szerepet töltötték, töltik be a csapatukon belül. Massimiliano Allegri a Juventus, Franco Baresi a Milan főhadiszállásán, Claudio Ranieri római lakásában állt a forgatócsoport rendelkezésére. Megjegyzendő, hogy Ranieri a családján kívül csak az őt alkalmazni vágyó klubok tulajdonosait vagy a menedzserét szokta meghívni, ám a La Gazzetta dello Sport olyan ajánlóval szolgált Kéri Andrásról, hogy kivételt tett.

A magyar futball szempontjából is releváns probléma, hogy a Serie A-t olyannyira ellepték a légiósok, hogy az Carlo Ancelotti vagy Franco Baresi szerint a válogatott merítési lehetőségeit súlyosan befolyásolja. Az infrastrukturális beruházások hiánya pedig a klubfutballból elapadó pénz súlyos tünete. Az utóbbi években a Juventus, az Udinese, az Atalanta, és a Sassuolo stadionja újult csak meg, míg például Rómában és Milánóban évtizedek óta húzódik a felújítás ügye. A Roma, a Lazio, a Milan és az Inter 2010, a milánói fekete-kékek Bajnokok Ligája-győzelme óta gyakorlatilag láthatatlan az európai sorozatokban (a Konferencialiga-siker még nem nevezhető hangsúlyos bravúrnak...).

Egy olasz futballról szóló magyar műsorban megkerülhetetlen kapocs a magyar válogatott olasz nemzetiségű szövetségi kapitánya, Marco Rossi, és honfitárs másodedzője, Cosimo Inguscio is. Nemcsak ők szólalnak meg, hanem a már említett szaktekintélyek is elmondják a véleményüket a kapitány magyarországi munkájáról.

Marco Rossi a La Gazzetta dello Sportnak szentelt epizódban elmesélt egy régi történetet.

„Amikor fiatalon a másod- vagy a harmadosztályban játszottunk, csapattársaimnak sokszor említettem, hogy mennyire szeretnék az újságok címlapján szerepelni. No nem azért, mert letartóztattak vagy börtönbe kell mennem, hanem mert valamit elértem a labdarúgásban” – viccelődött a kapitány.

Rossi úgy véli, a Gazzetta „Épp olyan, mint a Nemzeti Sport, azzal a különbséggel, hogy Olaszországban három sportnapilapunk is van. A Gazzetta, a Tuttosport és a Corriere dello Sport persze más sportágakról is írnak, de a legtöbbet a fociról”

„Sokszor voltam a Nemzeti Sport címlapján, nekem ez épp elég is, azt hiszem” – mondta el az olasz szakember.

A sorozat december 25-től december 30-ig, mindennap új epizóddal jelenik meg az AMC Mikro csatornán.

A SOROZAT FŐCÍME

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik