Olaszország: José Mourinhóra fegyelmi tárgyalás vár nyilatkozatai miatt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.01.26. 18:57
Címkék
José Mourinhónak, a bajnoki éllovas Internazionale vezetőedzőjének meg kell jelennie az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) fegyelmi bizottsága előtt a vasárnapi, AC Milan elleni 2–0-ás győzelem után tett nyilatkozatai miatt.

A portugál szakember ellen azért indul eljárás, mert többek között azt mondta a lefújás után, hogy "mindent megtettek, hogy ne nyerhessünk ezen a meccsen", illetve, "megértettem, hogy nem engedik korán megnyerni a bajnokságot".

A tréner elsősorban holland irányítója, Wesley Sneijder kiállítása miatt volt mérges, de Lúcio piros lapját is nehezményezte, s annak ellenére dühöngött, hogy csapata biztosan, 2–0-ra megnyerte a derbit.

A szövetség mindezek mellett a klub és Ernesto Paolillo ügyvezető igazgatója ellen is eljárást indított. A sportvezetőt azért vonnák felelősségre, mert megkérdőjelezte a (FIGC) pártatlanságát, amiért a Milan az eredeti menetrendet megváltoztathatta, hogy ne kelljen hét közben bajnokit pótolnia a rangadó előtt.

Mourinho nyilatkozatát csapata erősségéről, és céljairól ide kattintva olvashatja el!

Legfrissebb hírek

Egymérkőzéses eltiltás a ZTE edzőjének, fegyelmik sora a klubok ellen

Labdarúgó NB I
38 perce

Kós Hubert, miután lemaradt az éremről: Előreléptem, de még nem tartok ott 100 háton, ahol a többiek

Vizes vb 2025
39 perce

Kós Hubert új országos csúcsot úszott, de lemaradt a dobogóról 100 méter háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
55 perce

Sportlövészet: Fábián arany-, Major ezüstérmes az Eb-n, 25 méter standard pisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája

Mire lesz elég a leggazdagabb francia család pénze és az RB-csoport tudása?

Francia labdarúgás
1 órája

Vizes vb: nagy csatában dőlt el a férfi szinkrontoronyugrás döntője

Vizes vb 2025
1 órája

Csaknem 83 millió forintért kelt el Kobe Bryant sportcipője

Kosárlabda
2 órája

MLSZ: „A cigányozás sem pálya!” – Vági Márton az NS-nek

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik