Napoli: a klubrekorder csak fizetéscsökkentés mellett maradhat – sajtóhír

K. T. I.K. T. I.
2021.11.25. 13:09
null
Dries Mertens a sajtóhírek szerint csak kisebb fizetésért maradhat Nápolyban a nyártól (Fotó: AFP)
A La Gazzetta dello Sport információi szerint kérdésessé vált, hogy az idény után is a Napoli játékosa lesz-e Dries Mertens. A 34 éves belga szélső szerződése tartalmaz egy egyéves opciót, ám az olasz klub csak némi fizetéscsökkentés mellett élne ezzel a lehetőséggel.

 

Mertensnél több gólt senki sem ért el a Napoli színeiben: minden sorozatot tekintve 137, a Serie A-ban lőtteket számolva pedig 103 találattal áll az örökranglista élén. A rutinos szélső ugyanakkor ebben az idényben már inkább csak kiegészítő ember Luciano Spalletti keretében, az idény elején zsinórban öt bajnokit hagyott ki sérülés miatt, felépülte óta pedig csak egy Serie A-s meccsen kezdett, másik hat alkalommal csereként lépett pályára.

A hírek szerint a belga játékos a megcsappant játékpercek ellenére sem hagyná el Nápolyt, az olasz bajnokságot vezető klub azonban csak abban az esetben marasztalná, ha egy új, a jelenleginél kisebb fizetésben tudnak megállapodni egymással.

Mertens legutóbb 2020 nyarán kötött új szerződést a Napolival, az akkori megállapodás nyáron kifut, ám tartalmaz egy egyéves opciót. Sajtóhírek szerint ebben a kontraktusban heti 150 ezer euró szerepel a 34 éves játékos alapfizetéseként, ez az az összeg, amit a déliek klubvezetősége szerint nem ér meg egy cserejátékos, függetlenül attól, hogy a futballista éppenséggel a klub valaha volt legeredményesebb gólszerzője.

A szélső 2013 nyarán a PSV-től érkezett a nápolyiakhoz. 370 tétmeccsen viselte eddig a klub szerelését.

Mertens a hétvégén óriási gólt lőtt az Inter elleni rangadón, a találat azonban nem ért pontot, 3–2-re nyertek a milánóiak. Szerdán az Európa-ligában a Szpartak Moszkva ellen ismét vesztes csapat tagja volt – utóbbi volt az első olyan meccs az idényben, amit végig is futballozott.

Legfrissebb hírek

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

100 éves a Fiorentina, 1. rész: a 30. születésnap szebben sikerült

Képes Sport
2026.09.22. 15:53

Serie A: vezetett a Napoli, de nem tudott nyerni Firenzében, kikapott a Como

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 14:40

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Gian Piero Gasperini húsz forduló után beszél a bajnoki címről

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:18

A PSG erőt demonstrált a Slovan ellen, az Arsenal a végén csak feltörte a nápolyi reteszt

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 23:01

Rafael Leao felett a José Alvalade „esküdtszéke” mond ítéletet

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 13:07

Tényleg bajnokesélyesek a fővárosiak? A hajrában két gólt szerezve verte meg az Atalantát Gasperini Romája

Olasz labdarúgás
2026.09.05. 22:46