Milan: Gattuso nem vonul vissza, bár négy hónapig nem lép pályára

Vágólapra másolva!
2011.10.24. 16:05
null
Gattuso a hétfői sajtótájékoztatón <br />(fotó: corrieredellosport.it)
Címkék
Gennaro Gattuso, az AC Milan labdarúgója további négy hónapig biztosan nem léphet pályára, miután kettőslátása miatt meg kell operáltatnia a bal szemét. A 33 éves labdarúgó nem vonul vissza, bár elismerte, korábban fennállt ennek a veszélye is.

„Volt egy időszak, amikor a legrosszabb is benne volt a pakliban, de szeretnék visszatérni a pályára. Erősebb vagyok annál, minthogy ez a betegség legyőzzön. A lényeg, hogy nem adom fel. Mérkőzést nem játszhatok, de napról napra edzhetek” – mondta sajtótájékoztató keretében Gattuso, aki elmondta, napi 10 kilométert fut, hogy visszatérésekor a legjobb erőben legyen.

„Miután ötven napot kihagytam, további négy hónapot várnom kell még rá, hogy megoperálhassanak, ami megoldhatja a problémát. Most azonban már jobb a helyzet, korábban az a veszély is fennállt, hogy fel kell hagynom a labdarúgással” – nyilatkozta Gattuso, akinek a történteket felelevenítve viccelődni is volt kedve a beszélgetés során.

„Négy nappal a Lazio elleni meccs előtt történt valami. Az orvosok azt javasolták, hogy ne lépjek pályára, de én akartam és ott voltam a kezdőben. Aztán nem láttam Nestát teljesen tisztán. Olyan voltam, mint egy részeg az első húsz percben, Ibrát pedig négy különböző helyen is láttam” – mondta Gattuso, aki a bajnokságban mindössze ezen az összecsapáson lépett pályára, és összesen 18 percet játszott.

Gattuso sérülése különleges ellátást és terápiát igényel, ezért a középpályást nem a Milan csapatorvosai, hanem specialisták kezelik.

 

Legfrissebb hírek

Vb-2026: a mexikói államfő elajándékozza egyes sorszámú belépőjét

Foci vb 2026
5 perce

Magabiztos nyíregyházi siker a női röplabda Extraligában

Röplabda
5 perce

Győzelemmel biztosíthatja a továbbjutását a Szolnok a férfi kosár BL-ben

Kosárlabda
20 perce

Szijjártó Péter lett a Honvéd elnöke, új szponzor is érkezett

Labdarúgó NB II
24 perce

Cipruson lesz a sakkvilágbajnok-jelöltek 2026-os tornája

Egyéb egyéni
38 perce

A New York Giants elbocsátotta vezetőedzőjét

Amerikai sportok
42 perce

„Tiszteletben kell tartanunk a döntését” – Gattuso, miután Chiesa ismét kimaradt az olasz válogatott keretéből

Foci vb 2026
44 perce

Labdarúgás: csaknem 1300 fiatalperc az NB I 13. fordulójában

Utánpótlássport
46 perce
Ezek is érdekelhetik