Még egy évet vállal Nesta a Milannál

Vágólapra másolva!
2011.05.18. 17:52
null
Alessandro Nesta 2012 nyarán éppen tíz, Milannál eltöltött év után vonul vissza (Fotó: Reuters)
Címkék
Alessandro Nesta, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) aranyérmes AC Milan hátvédje szerdán meghosszabbította szerződését – amely idén júniusban járt volna le –, így 2012 júniusáig marad a piros-feketék játékosa.

A 35 éves Alessandro Nesta napok óta tárgyalt a bajnok vezetőségével, és szerdán meg is állapodott új, 2012 június 30-ig szóló szerződéséről. A nevelőklubját, a Laziót 2002-ben a milánóiak kedvéért elhagyó 78-szoros válogatott középhátvéd ebben az idényben eddig 26 bajnoki mérkőzésen szerepelt, a védelemből csak Ignazio Abate és Thiago Silva kapott többször lehetőséget.

INZAGHI MARAD, PIRLO MEGY

Szerda délután Filippo Inzaghi is találkozott a klub vezetőségével, és annak közleménye szerint viszonylag rövid idő alatt meg is állapodtak a felek. A 37 éves csatár 2001 óta erősíti a Milant, mellyel két bajnoki címet, Olasz Kupát, két Bajnokok Ligáját és két európai Szuperkupát nyert.

Andrea Pirlo ugyanakkor szerdán bejelentette: biztosan elhagyja a piros-feketéket.

Silva egyike volt annak a három játékosnak, aki kedden hosszabbított a San Siróban: 2016-ig írt alá, míg Flavio Roma és Mark van Bommel Nestához hasonlóan 2012 nyaráig szóló szerződést kötött a piros-feketékkel.

Nesta 1993-ban, 17 évesen került a Lazio felnőtt keretéhez, először azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy egy edzésen eltörte Paul Gascoigne lábát. Négy évvel később, 21 esztendősen a római klub csapatkapitánya lett, első milánói idényében pedig részese lehetett a klub hatodik Bajnokok Ligája-győzelmének, amelyet 2007-ben a hetedik követett – ezt követően írta alá idén nyáron lejáró szerződését.

Nesta úgy tervezi, szerdán aláírt megállapodása lejárta után visszavonul.

Legfrissebb hírek

Az Esztergom kettős győzelemmel főtáblás a női kézilabda Európa-ligában

Kézilabda
6 perce

Németh Hunor vezetésével sima győzelem Feröer ellen

Magyar válogatott
9 perce

A Szolnok 110 pont fölé jutott a Körmend ellen, az Alba a ZTE-t szórta meg a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
11 perce

Női röplabda: az ötödik szettben nyerték a csabaiak a rangadót

Röplabda
14 perce

A Veszprém hét, a Szeged 16 góllal nyert a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
21 perce

Vb-selejtező: ikszeltek Kazahsztánban a belgák, szenvedtek Liechtensteinben a walesiek

Foci vb 2026
28 perce

A spanyol válogatott ismét kapott gól nélkül nyert, és gyakorlatilag kijutott a világbajnokságra

Foci vb 2026
31 perce

Ausztria nagy lépést tett a világbajnoki részvétel felé

Foci vb 2026
34 perce
Ezek is érdekelhetik