Juventus: Nem kellene pofon ahhoz, hogy felébredjünk – Pirlo

B. A.B. A.
2020.10.26. 10:04
null
Andrea Pirlo többet vár a Juventustól (Fotó: AFP)
Egymás utáni második bajnokiján játszott 1–1-es döntetlent a Juventus, amely ezúttal a Verona ellen nem tudta begyűjteni a három pontot. A mérkőzés után a torinóiak vezetőedzője, Andrea Pirlo elégedetlenül nyilatkozott, különösen az első félidővel kapcsolatban.

 

A Juventus 22-szer próbálkozott kapura lövéssel, ám a hatalmas mezőnyfölény ellenére nem sikerült bevinni a győztes találatot.

„Az első félidőben nem voltunk eléggé agresszívak – mondta Andre Pirlo a Sky Sport Italiának. – Jól reagáltunk a kapott gólra, de nem kellene pofon ahhoz, hogy felébredjünk, és megfelelő intenzitással futballozzunk. Nehéz a Verona vagy éppen az Atalanta ellen játszani, mert folyamatosan egy az egy elleni helyzetekre kényszerítenek, rengeteg párharcot kialakítva. Igyekeztünk megbirkózni a letámadásukkal, ez a második félidőben jobban ment. Nem könnyű ellenük játszani, de teljesíthettünk volna jobban is.”

Cristiano Ronaldo továbbra is házi karanténban van, és úgy tűnik, hogy a portugál után még egy fontos játékosát elveszítheti a torinói együttes: Leonardo Bonuccit a 75. percben sérülés miatt kellet lecserélni.

„Már a Dinamo Kijev ellen is adódott problémája, hamarosan kivizsgáljuk” – reagált Pirlo.

Mint ismert, a BL-ben a Juve egy csoportban van a Ferencvárossal. A torinóiak szerdán a Barcelonát fogadják, egy héttel később, november 4-én Budapestre hivatalosak.

OLASZ SERIE A
5. FORDULÓ
Juventus–Verona 1–1
(Kulusevski 78., ill. Favilli 60.)

AZ ÁLLÁS
1. Milan 4 4 9–1 +8 12
2. Napoli 5 4 1 14–5 +9 11
3. Sassuolo 5 3 2 16–9 +7 11
4. Internazionale 5 3 1 1 13–8 +5 10
5. Juventus 5 2 3 10–4 +6 9
6. Atalanta 5 3 2 15–12 +3 9
7. Sampdoria 5 3 2 10–8 +2 9
8. Verona 5 2 2 1 5–2 +3 8
9. Roma 4 2 1 1 8–7 +1 7
10. Fiorentina 5 2 1 2 10–10 0 7
11. Cagliari 5 2 1 2 10–12 –2 7
12. Lazio 5 2 1 2 6–9 –3 7
13. Benevento 5 2 3 9–14 –5 6
14. Spezia 5 1 2 2 7–11 –4 5
15. Parma 5 1 1 3 6–11 –5 4
16. Genoa 4 1 1 2 4–9 –5 4
17. Bologna 5 1 4 8–10 –2 3
18. Udinese 5 1 4 5–9 –4 3
19. Torino 4 1 3 7–11 –4 1
20. Crotone5145–15–101
Legfrissebb hírek

Moise Kean góljával nyert a Fiorentina, s elmozdult a kiesőzónából

Olasz labdarúgás
2026.02.23. 22:41

Serie A: edzőt váltott a Torino a genovai pofon után

Olasz labdarúgás
2026.02.23. 20:18

Serie A: a Roma győzelmével utolérte pontszámban a Napolit

Olasz labdarúgás
2026.02.22. 22:44

Serie A: a Milan elszenvedte a második vereségét – 10 ponttal vezet az Inter

Olasz labdarúgás
2026.02.22. 20:41

Serie A: az Atalanta fordított a Napoli ellen a fejes gólok meccsén

Olasz labdarúgás
2026.02.22. 17:02

Serie A: simán legyőzte és megelőzte a Torinót a Genoa

Olasz labdarúgás
2026.02.22. 14:27

Nem bírt egymással a Cagliari és a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.02.21. 22:42

Sokáig tartotta magát a Lecce, de kikapott az Intertől

Olasz labdarúgás
2026.02.21. 20:12
Ezek is érdekelhetik