Serie A: ismét döntetlent játszott a Juve, ezúttal a Verona ellen

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2020.10.25. 22:58
null
Dejan Kulusevski hiába egyenlített, a Juventus harmadszor is döntetlent játszott (Fotó: AFP)
A második félidő elején vezetést szerzett a Verona, ám örülhetett a döntetlennek is, mivel hatalmas nyomás alatt tartotta a kapuját a Juventus az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 5. fordulójában.

Négy bajnokijából csupán kettőt nyert meg a címvédő Juventus – így várhatta a Hellas Verona elleni ütközetet, immár második alkalommal Cristiano Ronaldo nélkül felállva.

Kevés helyzetet hozott az első játékrész, ám a szünet előtti utolsó percben úgy tűnt, vezetést szerez az erre a mérkőzésre speciális mezben pályára lépő Juventus, ám a játékvezető végül annullálta a gólt. Morata ugrott ki a védők mögül, és elegánsan a hálóba emelt, viszont közben lesről tette.

Card

A fordulást követően meglepetésre a Verona szerzett vezetést: Andrea Favillit találták meg a vendégek üresen a büntetőterületen belül, és a csatár 12 méterről bevette a Juventus kapuját (0–1).

A hazaiak mindent elkövettek annak érdekében, hogy kiegyenlítsenek: a 76. percben Paulo Dybala lőtt irgalmatlanul nagy kapufát, de ekkor még elmaradt a gól. Nem úgy két perccel később, amikor a csereként beálló Dejan Kulusevski megbolondította a védőjét, majd a kapuba passzolt (1–1).

A Juventus hatalmas mezőnyfölényben játszott, mindent elkövetett, hogy bevigye a meccset eldöntő találatot, ám ez sehogy se akart összejönni. A ráadás perceiben közel kerültek a torinóiak a vezetés megszerzéséhez, ám a vendégek kapusa, Marco Silvestri háromszor is a labda útját állta, így maradt a döntetlen.

Andrea Pirlo együttese öt bajnoki mérkőzésén továbbra is veretlen, viszont csupán két győzelmet mutathat fel, immáron három döntetlen mellett.

OLASZ SERIE A
5. FORDULÓ
Juventus–Verona 1–1
(Kulusevski 78., ill. Favilli 60.)
KORÁBBAN
Fiorentina–Udinese 3–2 (Castrovilli 11., 52., Milenkovics 21., ill. Okaka 43., 86.)
Cagliari–Crotone 4–2 (Likogiannisz 25., G. Simeone 35., Sottil 45., Joao Pedro 85., ill. Messias 21., Molin 43.)
Benevento–Napoli 1–2
(R. Insigne 30., ill. L. Insigne 60., Petagna 67.)
Parma–Spezia 2–2 (Gagliolo 34., Kucka 90+1. – 11-esből, ill. Chabot 28., Agudelo 31.)

AZ ÁLLÁS
1. Milan 4 4 9–1 +8 12
2. Napoli 5 4 1 14–5 +9 11
3. Sassuolo 5 3 2 16–9 +7 11
4. Internazionale 5 3 1 1 13–8 +5 10
5. Juventus 5 2 3 10–4 +6 9
6. Atalanta 5 3 2 15–12 +3 9
7. Sampdoria 5 3 2 10–8 +2 9
8. Verona 5 2 2 1 5–2 +3 8
9. Roma 4 2 1 1 8–7 +1 7
10. Fiorentina 5 2 1 2 10–10 0 7
11. Cagliari 5 2 1 2 10–12 –2 7
12. Lazio 5 2 1 2 6–9 –3 7
13. Benevento 5 2 3 9–14 –5 6
14. Spezia 5 1 2 2 7–11 –4 5
15. Parma 5 1 1 3 6–11 –5 4
16. Genoa 4 1 1 2 4–9 –5 4
17. Bologna 5 1 4 8–10 –2 3
18. Udinese 5 1 4 5–9 –4 3
19. Torino 4 1 3 7–11 –4 1
20. Crotone 5 1 4 5–15 –10 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik